Feltlts alatt
Magyarok Világszövetsége

Tokay Rozália üzenete a Magyarok Világszövetsége Napján: Történelmi esemény volt ez, amely megmásíthatatlan még akkor is, hogyha a politikum később babérkoszorúként emelte saját fejére

2015. december 5-én tartották meg első ízben a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlanságának Napját. Ez alkalommal ünnepi ülést tartott az MVSZ Elnöksége. Az MVSZ honlapján élőben közvetített ülés délelőtti részében visszatekintő és jövőt kémlelő felszólalások hangzottak el, amelyeket mától kezdődően közreadunk. Felszólaltak sorrendben: Dr. Drábik János, Kiss Endre József, Gábor Ferenc, dr. Léh Tibor, Jordáky Béla, Felber Zoltán, Tokay Rozália, Oláh István, Rácz Szabó László, Bottyán Zoltán, Dr. Boór Ferenc, Borsos Géza és Patrubány Miklós.

 

Tokay Rozália (Kolozsvár, Erdély) fafaragó művész, az MVSZ Erdélyi Országos Tanácsának elnöke, a Szent Kamill és az Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonok alapító elnöke betegség miatt távol maradt és levélben küldte el üzenetét a Magyarok Világszövetségének első ízben megtartott napjára. Tokay Rozália levelét Szabó Györgyné dr. Szalai Ilona olvasta fel.

 

„A szétszórt magyarság összefogása érdekében az MVSZ harcba indult a magyar állampolgárság, a visszahonosítás ügyében. Történelmi esemény volt ez, amely megmásíthatatlan még akkor is, hogyha a politikum később babérkoszorúként emelte saját fejére. Az MVSZ, amit elkezdett, be is fejezte: a magyar ember joga beteljesült, magyar állampolgárságát újra visszakaphatta” – írta levelében az MVSZ Erdélyi Országos Tanácsának elnöke.

 

A felolvasott levél a világhálón elhelyezett felvétel 2:02:00 percénél kezdődik. (Kattintás ide.)

Szövege alább olvasható.

  Register to read more...

Kárpátaljáért! - Karácsonyi nyílt nap Nevetlenfalu művészeti iskolájáért

Szombaton, december 19-én Karácsonyi nyílt napra kerül sor a Magyarok Világszövetségének székházában. Művészi kiállítás, zene és tánc, magvas előadások és Nyers Csaba finom főztjei csalogatják e napon a támogató szándékú magyar embereket. A rendezvények egyidejűleg zajlanak az MVSZ Magyarok Háza első emeletének minden termében, a Széchenyi-, a Csontváry- és a Bartók-teremben. Jelen lesz és felszólal, illetve fellép Balczó András, Dévai Nagy Kamilla, Hargitay András, Molnár V. József, Kocsis István, Bogár László, Szőke István Atilla és sokan mások.

 

Az egybegyűlteket köszönti Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.

 

Főszervezők: Zetényi Csukás Ferenc és Publik Antal

 

Egész napos belépődíj: 2000 Ft

 

Kapunyitás 12 órától

  Register to read more...

NAGYVÁRAD-FIUME könyvismertető

Nagyvárad–Fiume vasútvonalat köszöntő képes album

 

Egy izgalmas utazásra hívjuk, Kedves Olvasó!

 

Egy egész évszázadot repülünk vissza az időben, és Erdélyből Brassón, Kolozsváron, Nagyváradon át – több mint 900 kilométert robogunk gyorsvonaton az Adriai-tengerig. Wlassits Nándor a százéves Nagyvárad–Fiume vasútvonalat köszöntő képes albumában „múltunk… mára legendává nemesült”; és mi nyitott szívvel, érdeklődve haladunk városról városra, állomásról állomásra. Nemcsak vasúttörténetről olvashatunk itt, kor- és kultúrtörténeti jelentőségű is ez a mű. Látjuk, hogy nagyapáink boldogulásában milyen fontos szerepet játszott száz évvel ezelőtt is a közlekedés, a települések elérhetősége, az egyes országrészek korszerű összeköttetése.

 

Aki szereti a szép könyveket és szívesen nézeget régi képeslapokat, érdeklődik múltunk, történelmünk, egykori városaink, épületeink iránt, biztosan örömét leli az albumban. Ott sélhatunk a képzelet szárnyán tereken, korzókon, színház- és gimnáziumépületek, szobrok, templomok között, hidakon, parkokban, kompkikötőben, ahol őseink jártak egykor. Az Adriánál, tengerparti sétányon és strandon szinte beleszippanthatunk a mediterrán fuvallatba.

  Register to read more...

Dr. Radics Jenőné szül.: Kovács Éva halálhírére

Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei Térségének alelnöke búcsúzik Dr. Radics Janőné született Kovács Évától.

 

Őszinte megrendültséggel tudatom, hogy dr. Radics Jenőné gimnáziumi tanár, író, irodalomtörténész életének 89. évében súlyos betegség után elhunyt.

1954-től az óbudai Árpád Gimnáziumban tanított nyugdíjazásáig (1982).

1983 óta Ausztriában élt, előadásokat tartott a magyarságról, nagyjainkról a helyi magyar közösségek és az osztrákok számára. Magyarországi és ausztriai lapokban publikált, népszerűsítő munkát végzett az ORF Burgenland rádióban és televízióban is.

Összegyűjtött írásait Szóval szállni címmel az Antológia Kiadó jelentette meg 2011-ben.

  • 2007-ben a Lakiteleki Emléklap (közéleti bátorságáért, áldozatos munkájáért, a közös ügyhöz, a magyar megújuláshoz és a megmaradás szent ügyéhez való hűségéért)

  • 2012-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (Bécs, Nagykövetség) kitüntetésben részesült.

  Register to read more...

Felber Zoltán beszéde a Magyarok Világszövetsége Napján: 2009-től kezdődően a Svájci Magyarház erősödése révén elkezdődött egy ellenségeskedés a Svájcban működő magyar szervezetek között.

2015. december 5-én tartották meg első ízben a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlanságának Napját. Ez alkalommal ünnepi ülést tartott az MVSZ Elnöksége. Az MVSZ honlapján élőben közvetített ülés délelőtti részében visszatekintő és jövőt kémlelő felszólalások hangzottak el, amelyeket mától kezdődően közreadunk. Felszólaltak sorrendben: Dr. Drábik János, Kiss Endre József, Gábor Ferenc, dr. Léh Tibor, Jordáky Béla, Felber Zoltán, Tokay Rozália, Oláh István, Rácz Szabó László, Bottyán Zoltán, Dr. Boór Ferenc, Borsos Géza és Patrubány Miklós.

 

Hatodikként Felber Zoltán (Bázel, Svájc) programozó matematikus, az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Térségének elnöke szólalt fel. Beszámolójában rámutatott arra, hogy milyen áldatlan hatást váltott ki Svájcban a NYEOMSZSZ nevű szerveződés létrejötte.

 

2009-től kezdődően a Svájci Magyarház erősödése révén elkezdődött egy ellenségeskedés a Svájcban működő magyar szervezetek között. Ez természetesen egy irányított és a mindenkori magyar politika által is támogatott cselekedet volt, nevezetesen a 2001-ben megalakult NYEOMSZSZ (Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége) háttérrel. – mondta Felber Zoltán.

 

Beszéde megtekinthető a világhálón elhelyezett felvétel 1:47:30 percétől kezdődően (Kattintás ide.)

A felszólalás szövege alább olvasható.

  Register to read more...

dr. Léh Tibor beszéde a Magyarok Világszövetsége Napján: Végül is egy másik igazság is jár Magyarországnak...

2015. december 5-én tartották meg első ízben a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlanságának Napját. Ez alkalommal ünnepi ülést tartott az MVSZ Elnöksége. Az MVSZ honlapján élőben közvetített ülés délelőtti részében visszatekintő és jövőt kémlelő felszólalások hangzottak el, amelyeket mától kezdődően közreadunk. Felszólaltak sorrendben: Dr. Drábik János, Kiss Endre József, Gábor Ferenc, dr. Léh Tibor, Jordáky Béla, Felber Zoltán, Tokay Rozália, Oláh István, Rácz Szabó László, Bottyán Zoltán, Dr. Boór Ferenc, Borsos Géza és Patrubány Miklós.

 

Negyedikként dr. Léh Tibor (Párizs, Franciaország)  ügyvéd, az MVSZ Franciaországi Országos Tanácsának elnöke szólalt fel, aki az MVSZ által kidolgozott tényfeltáró elemzésről szólt, amely feldolgozta az 1956-os szovjet katonai invázió által a magyar államnak okozott károkat, lehetővé téve ezzel a magyar államnak a jogos kártérítés igénylését.

 

Végül is egy másik igazság is jár Magyarországnak, mely a szovjet megszállás és az ’56-os retorzió kártérítése, amelyet a Világszövetség dolgozott ki” – mondta dr. Léh Tibor.

 

Beszéde megtekinthető a világhálón elhelyezett felvétel 1:14:30 percétől kezdődően (Kattintás ide.)

A felszólalás szövege alább olvasható.

  Register to read more...

A Fejér Szövetség nyílt levele Hóman Bálint első köztéri szobra ügyében

Hóman Bálint Székesfehérvárra tervezett szobra ügyében a Fejér Szövetség az alábbi nyílt levelet juttatta el sajtószolgálatunkhoz.

 

 

Fehérvár közemberei nemet mondanak a véleményterrorra és a zsarolásra!
NYÍLT LEVÉL 
a fehérvári közembernek és a Hóman Bálint-szobor ellen tiltakozóknak

  Register to read more...

Page 2 of 60

TRIANON98MVSZweb 200


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Gyorsmenü

Free business joomla templates