HomeVilágszövetségKárpótlást 1956-értMVSZ Iustitia Bizottság - Elemzés

MVSZ Iustitia Bizottság - Elemzés

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

1. §.

JOGI ELEMZÉS

 

I.

ÁLTALÁNOS ÉS NEMZETKÖZI JOGI ALAPOK VIZSGÁLATA, AZ ’56-OS

FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEINEK FÜGGVÉNYÉBEN. 

(KÁRTÉRÍTÉS  A NEMZETKÖZI JOGBAN, KIEMELT JOGI ÉRVEK,  A MAGYARORSZÁG ELLEN 1956-BAN ELKÖVETETT SZOVJET AGRESSZIÓ JÓVÁTÉTELÉÉRT)

 

A kártérítés fogalma már a nemzetközileg rendezett jogviszonyok előtt is létezett, de akkor még sok volt a tisztázatlan kérdés, amelyek a visszaélési lehetőségek forrásait képezték. Alapvető jogi fogalom, hogy a cselekedetek felelősséggel járnak, és károkozás esetén, az elkövetőnek (elkövetőknek) meg kell térítenie(téríteniük) az okozott károkat. Ez így van a polgári, a büntető és a nemzetközi jogban is.    

  

II.

   A KÁRTÉRÍTÉS ALAPJAI 

a.) A HÁBORÚS KÁROK KÖVETKEZMÉNYEINEK SZABÁLYOZÁSA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚIG 

Az alcímben megjelölt szabályozás gyakorlatilag a napóleoni háborúk, valamint néhány későbbi konfliktus hatására fogant (a felek megállapodásával alkotott) háborús jogszabályokat tartalmazza, amelyeket az első világháborús káresemények vizsgálata során is alkalmazták. 

Az 1914-1918-as háború során hatályos háborús jogra vonatkozó nemzetközi megállapodások annak a második békekonferenciának a gyümölcsei, melyet Hágában hívtak össze, és amely 1907. október 18-án zárult. Meg kell jegyezni, hogy nem az 1907-es megállapodás volt az első jogi egyezmény a hadviselő felek között., mert  ezt  megelőzően számos diplomáciai nyilatkozatot szentesítettek a XIX. század második felében, de ezeknek nem volt kötelező erejű jogi értékük. Az 1907-ben elfogadott megállapodások közvetlen előzménye, az 1899. július 29.-ei békekonferencia volt, melyet szintén Hágában hívtak össze.

A szabályozás két kompromisszumot is rejt. Egyrészt: az önkéntes csapatok és hadtestek tagjait is hadban állónak minősíti abban az esetben, ha élükön felelős vezető áll, ha fel tudnak mutatni egy állandó és távolról is felismerhető jelzést, ha nyíltan viselnek fegyvert, és ha a hadműveletekben alkalmazkodnak a háborús szokásjoghoz. Másrészt: a haderő, a harcolókon kívül állhat olyan személyekből, mint a tábori lelkészek, orvosok, ápolók, stb., tehát fogságba esésük esetén őket is hadifogolyként kell kezelni.

A háborús vezetésről szóló szabályzatban lefektetett törvények még érdekesebbnek bizonyulnak. Amennyiben helyesen alkalmazzák őket, kétségtelenül ez utóbbiak korlátozták leginkább a hadviselő államok pusztító katonai erejét. „A hadviselő feleknek nincs korlátlan joguk az ellenség elpusztítására irányuló eszközök megválasztásában” (22-es cikkely, Hága, 1907).

Röviden: ez a rendelkezés alkotja annak a háborús jognak az alapját, melynek egyértelmű célja a háború szigorának enyhítése. Ezen általános rendelkezést részletező egyéb rendelkezései között találunk olyat, amely tiltja a kegyelemadás megtagadását, olyat, mely tiltja a magát megadó ellenfél bántalmazását, illetve megölését, tiltja az ellenséges polgár tulajdonának tönkretételét, elsajátítását, kivéve abban az esetben, ha a rombolás vagy eltulajdonítás a háború érdekét szolgálja, tilos továbbá mérgek és mérgező fegyverek bevetése.

Ez utóbbihoz közelít - bár sokkal általánosabban fogalmaz -, az a rendelkezés, amely a fölösleges fájdalmat okozó fegyverek, lövedékek, vagy speciális anyagok használatát tiltja. Logikus módon tilos védtelen városokat, lakásokat, vagy épületeket támadni vagy bombázni, mivel ez minden katonai szükségletet nélkülöz. Helységharcban vagy légi-csapás, illetve rakéta-és tüzérségi tűzcsapás alkalmazásakor, minden lehetséges módon törekedni kell a helyi kultúráknak, művészeteknek és tudományoknak szentelt épületek, valamint a történelmi emlékművek és kórházak megóvására. A rendelkezés betartásától akkor lehet eltekinteni, ha ezek a helyek katonai célokat is szolgálnak.

1907-ben, a Hágában jelenlévő felhatalmazottak meg voltak győződve arról, hogy ez a kölcsönös megegyezésen alapuló jogi megállapodás csak egy lépcsőfok a további törvényhozásban, és a háborús jog folyamatos fejlődésében. „A földi háború törvényeiről és szokásjogról szóló megegyezés” előszavában a rendelet saját elhatározásukból „A háborús jogszabályokról szóló törvénykönyv teljesebb változata” címet kapta.

A hágai egyezményt később kibővítették a genfi konferencia során, mely az 1864-ben alakult Vöröskereszt szellemiségének folytatása, azt nemzetközi szintre emelve.

Az I. világháború utáni békeszerződésekben nagy összegű  kártérítésre ítélték a vesztes országokat. Németországnak 132 Mrd aranymárkát, Ausztriának, Bulgáriának és Magyarországnak 12 Mrd aranymárkát kellett fizetnie a győztes államoknak (ez Magyarország esetében 200 millió aranykorona  kifizetését jelentette).

Ami a lakosságot illeti, - a győztes államok törvényben rendelkeztek a privát károk jóvátételéről, így a kártérítés nemcsak a kárt szenvedett államot illette meg, hanem annak polgárait is(!), akik a bonyolult jogszabályok mellett, bizonyos feltételekkel részesülhettek belőle.

Az első világháború után, a mai ENSZ elődje, a Nemzetek Szövetsége,- folytatva a hágai egyezmény szellemét, arra törekedett, hogy a nemzetközi konfliktusok megoldása békés úton történjen, háború, illetve  katonai erő elkerülésével.

A II. világháborút lezáró békeszerződést  1947. február 10-én írták alá Párizsban. A békeszerződés háborús jóvátétel fizetésére kötelezte a vesztes országokat (Németország, Finnország, Olaszország, Románia és Magyarország).  Magyarországnak összesen 300 millió dollárt kellett fizetni, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak, 50 milliót Jugoszláviának, 50 milliót Csehszlovákiának.

b.) A  II. VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK, AZ ENSZ  TEVÉKENYSÉGÉNEK FÜGGVÉNYÉBEN

A II. világháború után megalakult ENSZ, (előbb San Franciscóban, majd később New Yorkban) fő célja a nemzetek közötti békés együttélés biztosítása. A Szovjetunió alapító tagja 1945. október 24-e óta, Magyarország  pedig 1955. december 17-én nyerte el a tagságát.

Mára szinte minden állam tagja, kivéve Svájc, a Szent Szék, és Tajvan. Az ENSZ alapokmányának 2. és 4. §-a tiltja a háborút, mint a konfliktusok megoldásának eszközét, ugyanakkor tiltja az erőszakos eszközök használatát is. A nemzetközi jogban a háború kirobbantása bűncselekménynek nyilvánítható, és mint minden bűncselekményt követően, az áldozat igényt tarthat a jóvátételre. Az agressziónak és a háborús bűncselekményeknek gyakorlatilag sok formájuk van,  például a lakosság elleni erőszak, fegyverszünet megszegése,  fosztogatás, stb.

c.) A KUVAITI PÉLDA

1990. augusztus 2-án Irak megtámadja Kuvaitot. 1991. április 3-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa Irakot felelősnek nyilvánította különböző károk okozása miatt, amelyek a Kuvait elleni agresszió és megszállás során keletkeztek.

E célból Kártérítési Bizottság jött létre, amely Genfben székelt, és hat különböző folyamodási kategóriát fogadtak el. Fizikai (élő) személyek, valamint cégek (jogi személyek) követelhetnek kártérítést a kormányukon, vagy nemzetközi szervezeteken keresztül.

A Kártérítési Bizottság  több milliárd dollár megfizetésére kötelezte Irakot.  A kártérítést az Iraki Kőolaj Vállalat eladásaiból kezdték finanszírozni. Jelenleg a kártérítési folyamat végrehajtása –az iraki belső konfliktusokkal terhelt helyzet miatt – nehézségekbe ütközik. 

 

III.

A SZOVJETUNIÓ FELELŐSSÉGE 

Az 1947-ben aláírt párizsi béke egyik mellékletében meghatározottak szerint, szovjet csapatok állomásozhatnak Magyarországon és Romániában, hogy biztosítsák a Szovjetunió és Ausztria szovjet zónája közti katonai utánpótlási vonalat.   

1955. május 15-én Ausztria szuverén semleges állam lett, ezzel a négy megszállási övezet megszűnt, és a szovjet csapatok útvonal-biztosítási feladata is véget ért.   Egy nappal az osztrák semlegesség elfogadása előtt (vagyis: május 14-én) viszont létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét (Varsói Szerződés: VSZ), és ezzel (a szovjetek véleménye szerint) továbbra is lehetővé vált, hogy  a Szovjetunió a csapatait Magyarország területén állomásoztassa. 

Az alábbiakban mellékelt VSZ okmány  elemzése alapján viszont  megállapítható, hogy ez a Szerződés nem jogosít fel egyetlen államot sem a Szerződő Felek részéről, hogy csapatokat állomásoztasson egy másik állam területén.  Ebből következik, hogy a Magyarországon maradt különleges hadtest csapatai jogtalanul tartózkodtak Magyarországon 1955. május 15-ét követően!  

A Szerződő Felek megállapodása alapján készült okmány nem rögzíti egy vagy több Szerződő Fél által foganatosítható Szerződés felmondási lehetőségeit (feltételeit), de nem jogosít fel senkit sem arra, hogy fegyveres erőszakkal lépjen fel a Szerződésből kilépni szándékozóval szemben. A Szerződés 8. cikkelye kifejezetten tiltja az egymás belügyeibe való beavatkozást. 

A VARSÓI SZERZŐDÉS SZERVEZETÉNEK  1955. MÁJUS 14-I  MEGALAKULÁSÁT RÖGZÍTŐ OKMÁNY MAGYAR NYELVŰ VÁLTOZATA 

Barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Csehszlovák Köztársaság között. 

A Szerződő Felek,

  • újból megállapítva, hogy olyan európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére törekszenek, amely valamennyi európai állam részvételén alapulna társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül, s amely lehetővé tenné erőfeszítéseik egyesítését az európai béke biztosítása érdekében,
  • figyelembe véve egyszersmind a párizsi egyezmények megerősítése következtében Európában előállt helyzetet, amely egyezmények a felfegyverzett Nyugat-Németország részvételével és az észak-atlanti tömbbe való bevonásával a "Nyugat-európai Unió" alakjában új katonai csoportosulás létrehozását helyezik kilátásba, ami fokozza az újabb háború veszélyét és veszélyezteti a békeszerető államok nemzeti biztonságát,
  • meggyőződve arról, hogy az európai békeszerető államoknak ilyen körülmények között meg kell tenniük a biztonságuk biztosításához szükséges és az európai béke fenntartásának érdekét szolgáló intézkedéseket,
  • az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának célkitűzéseit és elveit követve,
  • a barátság, az együttműködés és a kölcsönös segélynyújtás további megszilárdításának és fejlesztésének érdekében, az államok függetlensége és szuverenitása tiszteletben tartásának, valamint a belügyeikbe való be nem avatkozásnak elveivel összhangban,

elhatározták, hogy megkötik a jelen barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási Szerződést és

Meghatalmazottaikként kijelölték:

  • az Albán Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Mehmet Shehut, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének Elnöksége Vlko Cservenkovot, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hegedűs Andrást, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Német Demokratikus Köztársaság Elnöke Otto Grotewohlt, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét,
  • a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa Jozef Cyrankiewiczet, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének Elnöksége Gheorghe Gheorghiu-Dejt, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét,
  • a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának Elnöksége Nyikolaj Alekszandrovics Bulganyint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét,
  • a Csehszlovák Köztársaság Elnöke Viliam Sirokyt, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökét,

akik kellő alakban és teljesen rendben talált meghatalmazásaik bemutatása után az alábbiakban állapodtak meg:

1. Cikk

A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől, vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oly módon oldják meg, hogy ne veszélyeztessék a nemzetközi békét és biztonságot.

2. Cikk
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az őszinte együttműködés szellemében készek részt venni minden nemzetközi akcióban, amelynek célja a nemzetközi béke és biztonság biztosítása és minden erejüket e célok megvalósítására fordítják.
A Szerződő Felek egyben arra fognak törekedni, hogy más olyan államokkal való megegyezés alapján, amelyek hajlandók ebben együttműködni, hatékony intézkedéseket foganatosítsanak a fegyverzet általános csökkentésére és az atom- és a hidrogénfegyver, valamint a tömegpusztító fegyverek egyéb fajtáinak betiltására.

3. Cikk
A Szerződő Felek a nemzetközi béke és biztonság megerősítésének érdekeit szem előtt tartva tanácskozni fognak egymással a közös érdekeiket érintő minden fontos nemzetközi kérdésben.
Az együttes védelem biztosítása és a béke és a biztonság fenntartása érdekében mindannyiszor haladéktalanul tanácskozni fognak egymással, valahányszor valamelyikük véleménye szerint a Szerződésben résztvevő egy vagy több államot fegyveres támadás fenyegeti.

4. Cikk
Ha valamely állam, vagy valamely államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a Szerződésben résztvevő egy vagy több állam ellen, a Szerződésben résztvevő minden állam az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya 51. Cikkének megfelelően, az egyéni vagy kollektív önvédelem jogának megvalósításaképpen egyenként és a Szerződés többi tagállamával való megegyezés szerint, minden szükségesnek mutatkozó eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását beleértve, azonnali segítséget nyújt a megtámadott államnak vagy államoknak. A Szerződésben résztvevő államok haladéktalanul tanácskozni fognak a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges együttes intézkedésekről.
Az e cikk alapján tett intézkedésekről az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmánya rendelkezéseinek megfelelően tájékoztatni fogják a Biztonsági Tanácsot. Ezeket az intézkedéseket azonnal felfüggesztik, mihelyt a Biztonsági Tanács megteszi a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges intézkedéseket.

5. Cikk
A Szerződő Felek megállapodtak abban, hogy megalakítják azon fegyveres erőiknek egyesített parancsnokságát, amelyeket a Felek megegyezése szerint az együttesen megállapított elvek alapján működő parancsnokság vezénylete alá helyeznek. Védelmi képességük megerősítésére szükséges egyéb összeegyeztetett intézkedéseket is tesznek, hogy megvédelmezzék népeik békés munkáját, biztosítsák határaik és területük sértetlenségét és az esetleges támadással szembeni védelmét.

6. Cikk
Abból a célból, hogy a Szerződésben résztvevő államok megvalósítsák a jelen Szerződésben előírt egymás közötti tanácskozást és megvizsgálják az e Szerződés végrehajtásával kapcsolatban felmerülő kérdéseket, Politikai Tanácskozó Bizottságot állítanak fel, amelyben a Szerződésben résztvevő minden államot a kormány valamelyik tagja vagy más külön kinevezett kiküldött képvisel. A bizottság - ha szükségesnek látja - kisegítő szerveket alakíthat.

7. Cikk
A Szerződő Felek kötelezik magukat arra, hogy nem vesznek részt semmiféle koalícióban vagy szövetségben és nem kötnek semmiféle egyezményt, amelynek céljai ellentétesek a jelen Szerződés céljaival. A Szerződő Felek kijelentik, hogy az érvényes nemzetközi szerződéseikben megállapított kötelezettségeik nem ellentétesek a jelen Szerződés rendelkezéseivel.

8. Cikk
A Szerződő Felek kijelentik, hogy az egymás közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbfejlesztése és erősítése érdekében a barátság és az együttműködés szellemében fognak eljárni, kölcsönösen tiszteletben tartván függetlenségüknek, állami szuverenitásuknak és az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak az elvét.

9. Cikk
A jelen Szerződéshez társadalmi és államrendszerükre való tekintet nélkül csatlakozhatnak oly más államok, amelyek kifejezik készségüket, hogy a jelen Szerződésben való részvétellel hajlandók elősegíteni a békeszerető államok erőfeszítéseinek egyesítését a békének és a népek biztonságának biztosítása céljából. Az ilyen csatlakozás a Szerződésben résztvevő államok beleegyezésével, a csatlakozásról szóló okiratnak a Lengyel Népköztársaság kormányánál való letétele után lép hatályba.

10. Cikk
A jelen Szerződést meg kell erősíteni és a megerősítő okiratokat a Lengyel Népköztársaság kormányánál kell letenni. A Szerződés az utolsó megerősítő okirat letételének napján lép hatályba. A Lengyel Népköztársaság kormánya a Szerződésben résztvevő többi államot minden megerősítő okirat letételéről tájékoztatni fogja.

11. Cikk
A jelen Szerződés húsz évig marad érvényben. A Szerződés a következő tíz évre is érvényben marad azon Szerződő Felek között, amelyek ezen időszak lejárta előtt egy évvel nem nyilvánítják ki a Lengyel Népköztársaság kormányának a Szerződés felmondására irányuló kívánságukat. Ha az európai kollektív biztonsági rendszer létrejön és ebből a célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek - amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak - a jelen Szerződés az általános európai szerződés hatályba lépésének napján érvényét veszti.

Készült Varsóban, az 1955. évi május hó tizennegyedik napján, egyetlen példányban, orosz, lengyel, cseh és német nyelven, amely szövegek mindegyike egyformán hiteles. A jelen szerződés hitelesített másolatait a Lengyel Népköztársaság kormánya eljuttatja a Szerződés valamennyi résztvevőjéhez.

Fentiek hiteléül a Meghatalmazottak a jelen Szerződést aláírták és pecsétjükkel ellátták.

MAGYARORSZÁG megszállásának  biztosítása céljából a szovjetek tovább növelték az itt   állomásozó csapataik  számát, a legális kormányt erőszakkal (fegyveres erővel) megdöntötték, és  Kádár vezetésével egy  bábkormány segítségével előkészítették a talajt arra, hogy  (a későbbiekben) nukleáris  eszközeiket közelebb vigyék a Nyugat felé, Magyarország egyes dunántúli területeit felhasználva.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szovjet vétójog miatt a Szovjetuniót nem tudta elmarasztalni, az ENSZ Közgyűlése viszont már 1957-ben elítélte a szovjet agressziót. A Szovjetunió felelősségét később, 1992-ben az Orosz Föderáció elnöke elismerte, sőt, bocsánatot kért, nyilvánosan megkövetvén a magyar népet. Másképpen fogalmazva: amikor a szovjet diktatúra véget ért, az utódállamok vezetője elismerte felelősségét.

 

IV.

A KÁR FELMÉRÉSE

A kuvaiti precedens értékű (különleges) példának tekinthető, figyelembe véve, hogy az ENSZ külön bizottságot hozott létre a kár megállapítása céljából. A magyar esetben jogszerű, indokolt és igazságos lenne, hogy hivatalos felmérés után, esetleg nemzetközi szakértőket is bevonva, a magyar állam is kérjen, kártérítést a szovjet utódállamoktól.

A kár lehet direkt, vagy indirekt, mert a kuvaiti példából kitűnik, hogy indirekt károk is jóvátételre szorulhatnak. A kár nemcsak anyagi lehet (szétlőtt házak), de gazdasági is. Morális vagy lelki kárt a nemzetközi jog nem ismer, ennek megítélésére nincs nemzetközi precedens. Kiindulópont lehetne, az akkori rezsim „ellenforradalomi károk”-ként nevezett kárbecslése, amelyet az akkori hatóságok állapítottak meg: kb. 20 milliárd forint értékben (1957-es árfolyamértékben számolva).

 

V.

AZ UTÓDÁLLAMOK FELELŐSSÉGE

Felvetődik a kérdés, hogy a Szovjetunió széthullása után, kitől lehet kártérítést követelni? A nemzetközi jog szerint az utódállamok felelőssége vitathatatlan, mindenek előtt az Orosz Föderációé, de Ukrajnával és Fehéroroszországgal szemben is, a felelősségük folyamatosságára utaló nemzetközi jogszabályok léteznek,  az 1978. augusztus 23-i  Bécsi Egyezményben.

Az Egyezmény tulajdonképpen két különböző logikát követ, miszerint szó van az „újból függetlenedő államok”-ról (azaz: azokról az országokról, amelyek a gyarmatosítás alól szabadulnak fel), illetve más,  egy „nagyobb államból elszakadó terület/tek”-ről. Az első esetben a szakítás dinamizmusán van a hangsúly, ezáltal érvényesül a „tiszta lap” elve, míg a másik esetben az egyértelmű kiindulópont éppen ellenkezőleg – a folyamatosság.

Az Egyezmény meghatározza a következő alapelvet: „minden olyan szerződés, mely érvényben volt az államok elszakadásának időpontjában az eredeti állam teljes területére nézve, hatályos marad minden így létrejött utódállamra nézve is.” (34. cikkely), az előbb említett szerződés egyébként hatályban marad adott esetben az eredeti állam maradék területére nézve is (35. cikkely).

A nemzetközi jog differenciál a különböző szituációk között: két vagy több ország egyesülése (például a volt két Németország), vagy egy ország békés kettészakadása (Csehszlovákia), vagy vitás szétszakadása (Jugoszlávia). Ami a mi esetünket illeti, a pozitív nemzetközi jog jóformán minden esetben elismeri az Orosz Föderációt, mint a Szovjetunió utódját, helyesebben folytatólagosságát. Ennek a folytatólagosságnak objektív kritériumai közé tartozik az, hogy az Orosz Föderáció determináns volt a szovjet tagállamok között, földrajzilag az egyik legnagyobb, és a világ nagyhatalmai közé tartozott.

Ami Fehéroroszországot és Ukrajnát illeti,- ez a két ország csak részbeni folytonossággal rendelkezik, mivel mindkét ország az ENSZ-nek alapító tagja, számos nemzetközi szerződést ratifikáltak saját nevükben, amelyek (egyben) a Szovjetuniót is érintették.

Az ENSZ főtitkárához 1991. december 24-én írt levelében Boris Jelcin elnök leszögezte, hogy az Orosz Föderáció a Szovjetunió utódjának tekinti magát,  Jurij Mihajlovics Voroncov, Oroszország állandó képviselője az ENSZ-ben 1992. január 27-én szintén hasonló módon nyilatkozott, kijelentette, hogy az Orosz Föderáció folytatja a joggyakorlatot és elfogadja kötelezettségeit, melyek a Szovjetunióra érvényesek voltak. A fentiekre való tekintettel, az Orosz Föderáció a volt Szovjetunió jogi utódállamának minősül.

 

VI.

ELÉVÜLÉS

A Szovjetunió 1956-ban nemzetközi bűnt követett el a Magyarország elleni katonai agressziójával. Egyértelmű, hogy addig, amíg Magyarország szovjet megszállás alatt volt, és Magyarországon nem volt demokratikus rendszer, gyakorlatilag lehetetlen volt a Szovjetunió felelősségét felvetni, illetve kártérítést követelni.

A jogi gyakorlatban ismert elévülés fogalmát - tehát – jelen esetben nem lehet szóba hozni vagy alkalmazni, annál is inkább, mert egyes tények nemcsak a Szovjetunió nemzetközi jogszabályokba ütköző (jogi, morális, etikai) cselekményeit tükrözik, hanem - ezen túlmenően -, az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények is történtek, amelyek elévülhetetlenek!

 

VII.

KONKLÚZIÓ

Vitathatatlan, hogy 1956 októberében és novemberében, a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarország ellen. A szovjet fegyveres erők kijelölt részei – hadüzenet nélkül - beözönlöttek az ország területére. A magyar polgári és katonai forradalmi erők ellen, a Néphadsereg egyes alakulatai ellen, a polgári lakosság, valamint polgári szervezetek (forradalmi bizottságok, tanácsi szervek, szakszervezetek, rendőrség, nemzetőrség, stb.) ellen léptek fel, emberéletek sokaságát oltották kioltottak ki, és hatalmas gazdasági károkat okoztak az országnak. 

Ezt az agressziót, - a Szovjetunió utódjának minősülő -, Orosz Föderáció vezetői elismerték. A nemzetközi jog értelmében tehát a Szovjetunió bűncselekményt követett el!

Ezért szükségszerű, hogy – a vonatkozó nemzetközi jogszabályok alapján – a magyar kormány, kormányfő és államelnök a IUSTITIA BIZOTTSÁG által kidogozott, a jóvátétel beindításához szükséges alapanyagot (esetleges kiegészítésével egyetemben), minden lehetséges fórumon képviselje.

A magyar nép jogos igénye, hogy a világtörténelemben morális győzelemként számon tartott forradalmát és szabadságharcát eltiprói ne csak erkölcsi, hanem anyagi elégtételt is szolgáltassanak.  

                                                                             

……………………………………………….

…………………………………….

………………

 

2.§.

POLITIKAI ELEMZÉS 

I.

BEVEZETÉS 

Az egykori cári Oroszország helyébe lépett Szovjetunió, töretlen lendülettel folytatta elődje terjeszkedési politikáját, a leigázott népek eloroszosítását és a diktatúra (a parancsuralmi rendszer) példátlan méretű (mindent átfogó) kiterjesztését. 

Ezt a folyamatot V. I. Lenin indította el, amikor Finnország elszakadási szándékára (szavakban) áldását adta 1917-ben, de szinte azonnal intézkedett egy Finnország elleni katonai akció beindítására.  

A finn kormány 1917. december 6-án adta ki a függetlenségi nyilatkozatát Stalberg professzor, köztársasági elnök aláírásával, de még ebben a hónapban kormányellenes fegyveres megmozdulások zajlottak le a szovjetek által támogatott finn kommunisták részvételével.        

1918. januárjában, Svesnyikov tábornok 42. orosz hadteste (komisszárja a finn kommunista párt vezére: Otto Kuusinen) csatlakozott az új kormány ellen fellépő finn ellenforradalmi erőkhöz, és csak báró Mannerheim (Carl Gustaf) tábornok vezette forradalmi csapatok májusig tartó hősies harcával sikerült megőrizni a szabadságukat, miután kiverték a vörös intervenciósokat az országból.  

Leninék még ezután sem tettek le arról, hogy Finnországot visszatereljék a  szovjet táborba, ezért létrehoztak Petrográdban egy tiszti iskolát, és beindították a káderképzést a leendő  finn Vörös Hadsereg részére. 

Kuusinen Moszkvában kapott menedéket, fontos beosztásokat töltött be, felesége Aino Kuusinen pedig titkos feladatok teljesítésével segítette a munkáját, de 1937- ben letartóztatták és a vorkutai GULAG-ra szállították.  Kuusinen karrierjét mindez nem törte ketté,  1940-1957 között a Karéliai SZSZR elnöki funkcióját töltötte be, majd az SZKP KB titkáraként is dolgozott 1957-1964 között.  

Kuusinent háromszor tűntették ki Lenin renddel (Kádárt csak egyszer),  Sztálin nagyon megbecsülte azokat a munkatársait, akik szó nélkül tudomásul vették, hogy ártatlanul elhurcolják  feleségüket a GULAG-ra (emlékezzünk Kalinyinra, Molotovra, Bugyonijra, Poszkrebisevre, stb.,). 

Moszkvában egy utca ma is hirdeti Kuusinen nevét, a „kiemelkedő képességű forradalmár-és államférfiét”, aki mérhetetlenül „sokat tett” Finnországért és a Szovjetunióért…  

A szovjetek terjeszkedési politikáját híven tükrözi az 1939. augusztus 23-án, Moszkvában  aláirt,   ún.  Ribbentrop – Molotov paktum,  amelyben a két  világuralomra törekvő nagyhatalom (a Szovjetunió és a Német Birodalom) „összeölelkezett”  egy  megnemtámadási szerződés elfogadásával, illetve aláírásával, amelynek titkos záradékában rögzítették Lengyelország közös erővel történő bekebelezését, valamint a balti-államok szovjetesítését. 

Nehezen megfejthető történelmi rejtélynek számít, hogy a II. világháború kezdetét jelentő Lengyelország elleni német támadást (1939. szeptember 1.) követő szovjet  támadást (1939. szeptember 17.)  miért hallgatta el „szemérmesen” a világ közvéleménye (?), különös tekintettel arra, hogy a szovjetek bekebelezték Lengyelország keleti részét (kb. 130 ezer négyzetkilométernyi területet), 250 ezer katonát ejtettek foglyul  és 1,2 millió lengyel állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba.  Többségük ott pusztult el, köztük az a 14 ezer lengyel tiszt és civil értelmiségi, akiket 1940 áprilisában és májusában -  Katyn körzetében -, a szovjet NKVD-sek bestiális módon legyilkoltak.  

Sztálin (Lenin nyomdokán haladva) tovább folytatta a területszerzési politikát, 1939. november 30-án (hadüzenet nélkül) indította meg csapatait Finnország ellen, és érvényesítve nyomasztó erőfölényét, hatalmas területet (kb. 50 000 km2-t) szakított le Finnország testéből a Szovjetunió számára.  

És itt érdemes egy kis kitérőt téve, felvillantani a „szovjetek idegen kormányalakítási sablonjának”, hosszabb távon is jól működő alkalmazását.  A hadműveletek beindulását követő második napon (!) ugyanis, felbukkant Szosznovo városka környékén Sztálin bűvészcilinderéből (régi ismerősünk)  Otto Kuusinen, az ortodox finn bolsevik, és bejelentette a finn népi kormány megalakulását, példát mutatva  Quislingnek (norvég), Kádárnak (alias: Czermanik, Csermanek, Lipták, Barna Jánosnak),  Gustav Husáknak (csehszlovák) és Babrak Karmalnak (afgán), miként kell elárulni a szülőhazát. 

Mindezek a távolinak tűnő történelmi ismeretek, azért kapcsolódnak ’56-hoz, mert Hruscsov (Nyikita Szergejevics), Sztálin egyik leghűségesebb munkatársa, 1956-ban azzal a módszerrel, és azt tette Magyarországgal, amit Lenintől, valamint Sztálintól tanult!

Nagy Imre,  a Varsói Szerződésből való kilépésünk deklarálásakor, valamint Magyarország semleges  státuszának  elfogadására vonatkozó kérelmének megtételekor, nem tudta (vagy nem emlékezett rá), hogy a szovjet-finn háború kirobbanása előtti tárgyalások során  (1939. október 12-én, a Kreml „György” termében),  milyen beszélgetés zajlott le Juho Kusti Paasaviki  (a finn delegáció vezetője) és Sztálin között, amikor Paasaviki visszautasította a szovjetek  finn területek átadására vonatkozó követelését, többek között a Hanko  félszigeten lévő  támaszpont iránti igényüket.

Paasaviki kijelentette, hogy Hanko átadása szóba sem jöhet, mert megsértené Finnország semlegességét, majd hozzátette: „Finnország legnagyobb biztonsága, a semlegességében rejlik”. Sztálinválasza így hangzott: „BIZTOSÍTHATOM, HOGY EGY OLYAN KIS ORSZÁG SEMLEGESSÉGE, MINT AZ ÖNÖKÉ, MIT SEM SZÁMÍT”. 

Sztálin fenyegetése 1939. november 30-án realizálódott! Hadüzenet nélkül, 25 szovjet hadosztály, 2400 harcjárművel, 3500 löveggel és 1600 repülőgéppel, valamint a Fehér-tengeri, Ladoga-tavi és a Balti-tengeri flotta támogatásával rárontott a finnekre, Helsinkit lángtengerbe borították, de csak további jelentős erők és eszközök bevonásával voltak képesek térdre kényszeríteni a finneket.  

Hruscsov szerint: egy millió (!) katonát, 1000 repülőgépet, 2300 harckocsit és páncélozott harcjárművet veszítettek ebben a háborúban.   

A finnek elleni - hadüzenet nélküli – szovjet agressziók (1917-ben és 1939-ben) kísértetiesen hasonlítottak a Magyarország ellen ’56-ban elkövetett agressziójukhoz. A szovjet vezetők  változtak,  Lenin és Sztálin helyett Hruscsov lépett a színre, és  Helsinkihez hasonlóan, Budapestet rombolták le az agresszorok. Lehetséges, hogy a jövőre vonatkozóan is hasznos tanulságul szolgálnak ezek a történelmi példák…    

 

II.

A SZOVJET KORMÁNY „MANŐVEREI” 1956-BAN 

A 3. §-ban kidolgozott katonai értékelés (elemzés) előtt, meg kell ismerkednünk Hruscsov, valamint a szovjet kormány tevékenységével, mivel igazolható, hogy október 23-át megelőző időszakban döntött arról, hogy semmibe véve Magyarország szuverenitását és a Varsói Szerződéshez (VSZ-hez) való tartozását, csapatokat irányít Magyarország területére, mindennemű egyeztetés, megbeszélés, figyelmeztetés vagy bejelentés mellőzésével.  

Az a tény, hogy a Batov-féle szovjet hadosztályok már október 23-án 19.45-kor parancsot kaptak a szovjet-magyar határ átlépésére, azt jelenti, hogy a szovjet kormánynak napokkal  23-a előtt  meg kellett beszélni ezt a kérdést,  a  döntést hozatal végett. A szovjet Védelmi Minisztériumban pedig ki kellett dolgozni, és az érintett alakulatok felé továbbítani, a mozgósításra és feladatmegszabásra vonatkozó intézkedéseket. A csapatoknak szintén idő kellett a személyi állomány felkészítésére és az anyagi biztosításra (üzemanyag, lőszer, élelmiszer, gyógyszer, térképek, tartalék-alkatrészek, stb., stb.), amelyek végrehajtása még  sztahanovisták bevonásával sem oldható meg három napon belül.  

Ha a kormányülés és a Védelmi Minisztérium munkája csupán egy-egy napot vett igénybe, akkor is kijelenthető, hogy Hruscsov már a forradalom kitörése előtt (öt-hét nappal) döntött (kormányával, valamint az SZKP KB PB tagjainak egyetértésével), hogy csapatokat küld Magyarországra. 

Ezzel a tettével (valójában) „orránál fogva vezette” Mao Ce-tungot, Titót és a VSZ tagállamainak vezetőit, más szavakkal kifejezve: otromba módon hazudott barátai, majd pedig a szabad világ közvéleménye előtt. Ezt a hazugság halmazt bővítették mindazok a különböző nemzetiségű közéleti személyek, akik a szovjet rendszerrel és vezetőivel  szimpatizáltak, illetve a lekötelezettek vagy beszervezettek táborába tartoztak. 

 

III.

A SZOVJET KORMÁNY KÉTSZÍNŰ POLITIKÁJÁT ÉS HAZUGSÁGAIT BIZONYÍTÓ KORABELI ANYAGOK 

a./ SZOVJET KORMÁNYNYILATKOZAT

Moszkva, 1956. október 30.

 

A TASZSZ közleménye:

A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külkapcsolatainak megingathatatlan alapja volt és maradt az összes államok békés egymás mellett élésének, barátságának és együttműködésének politikája.

E politika legmélyebben és legkövetkezetesebben a szocialista országok kölcsönös kapcsolataiban jut kifejezésre.

A szocialista nemzetek nagy közösségéhez tartozó országok, amelyeket a szocialista társadalom felépítésének közös eszméi és a proletár nemzetköziség elvei egyesítenek, kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik.

Ez nemcsak hogy nem zárja ki, hanem ellenkezőleg, feltételezi a szocialista közösséghez tartozó országok szoros testvéri együttműködését, kölcsönös segítését gazdasági, politikai és kulturális téren.

A népek egyenjogúak

A második világháború és a fasizmus szétzúzása után ezen az alapon épült fel, erősödött és bizonyította be Európa és Ázsia több országában nagy életerejét a népi demokratikus rendszer.

Az új rendszer kialakulásának és a társadalmi viszonyok mélyreható forradalmi átalakulásának folyamatában nem kevés nehézség, megoldatlan feladat és közvetlen hiba volt a többi között a szocialista országok kölcsönös viszonyában. A rendellenességek és hibák következtében lekicsinyelték az egyenjogúság elvét (kiemelés: Iustitia Bizottság) a szocialista államok viszonyában.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa a leghatározottabban elítélte ezeket a rendellenességeket és hibákat, és feladatul tűzte ki, hogy a Szovjetuniónak a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyában következetesen meg kell valósítani a népek egyenjogúságának lenini elveit (Sic!).

A XX. Kongresszus kimondotta, hogy teljes egészében tekintetbe kell venni az új élet építésének útjára lépett minden egyes ország történelmi múltját és sajátosságait.

A szovjet kormány következetesen valóra váltja a XX. kongresszusnak e történelmi jelentőségű határozatait, amelyek minden szocialista állam teljes szuverenitása fenntartásának megingathatatlan alapján (kiemelés: Iustitia Bizottság) megteremtik a feltételeket a szocialista országok barátságának és együttműködésének további erősítésére.

Mint ahogy a legutóbbi események megmutatták, szükségessé vált, hogy megfelelő nyilatkozatot tegyenek közzé, amely megvilágítja a Szovjetunió álláspontját a többi szocialista országgal fenntartott kölcsönös viszonyáról, elsősorban gazdasági és katonai téren.

A szovjet kormány kész megvitatni a többi szocialista ország kormányával azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak további fejlesztését és erősítését avégett, hogy kiküszöbölje a gazdasági kapcsolatainak a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös előnyök és az egyenjogúság elve megsértésének bármiféle lehetőségeit (kiemelés: Iustitia Bizottság).

Ezt az elvet ki kell terjeszteni a tanácsadókra is. Ismeretes, hogy a Szovjetunió az új társadalmi rend kialakulásának első időszakában a népi demokratikus országok kormányainak kérésére bizonyos számú szakembert – mérnököket, mezőgazdászt, tudományos dolgozót, katonai tanácsadót – küldött ezekbe az országokba. A szovjet kormány az utóbbi időben több ízben felvetette a szocialista államok előtt tanácsadói visszahívásának kérdését (kiemelés: Iustitia Bizottság). (Sic!)

Mivel az utóbbi időben a népi demokratikus országokban a gazdasági és a katonai építés összes területein felnőttek a saját szakképzett nemzeti káderek, a szovjet kormány szükségesnek tartja más szocialista államokkal együtt megvizsgálni azt a kérdést, vajon célszerű-e a szovjet tanácsadók további ott-tartózkodása ezekben az országokban.

Katonai téren a Szovjetunió és a népi demokratikus országok kölcsönös viszonyának fontos alapja a Varsói Szerződés, amely alapján a szerződés aláírói megfelelő politikai és katonai kötelezettségeket vállalnak, a többi között azt a kötelezettséget, hogy megteszi „a szükséges összehangolt intézkedéseket védelmi készségük megszilárdítására, hogy megóvják népeik békés munkáját, szavatolják határaik és területük sérthetetlenségét és biztosítsák az esetleges agresszió elleni védekezést” (Sic!). (Kiemelés: Iustitia Bizottság)

A szovjet kormány kész megvizsgálni…

Ismeretes, hogy a Varsói Szerződés és a kormánymegállapodások értelmében itt tartózkodó szovjet egységek állomásoznak a Magyar és a Román Köztársaságban (Sic!). A Lengyel Köztársaságban (Sic!) a szovjet csapategységek a potsdami négyhatalmi megállapodás és a Varsói Szerződés alapján állomásoznak. Más népi demokratikus országokban nincsenek szovjet csapategységek.

A szovjet kormány a szocialista országok kölcsönös biztonságának biztosítása céljából kész megvizsgálni a Varsói Szerződésben részt vevő többi szocialista országokkal az illető országok területén tartózkodó szovjet csapatok kérdését. A szovjet kormány e tekintetben abból az általános elvből indul ki, hogy a Varsói Szerződésben részt vevő egyik vagy másik állam csapatainak elhelyezése a Varsói Szerződésben részt vevő valamely más állam területén a szerződés összes tagállamai között létrejött megegyezés alapján történik, és csakis annak az államnak a beleegyezésével, amelynek területén az illető állam kérésére e csapatok tartózkodnak (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A szovjet kormány hajlandó kivonni alakulatait…

A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy nyilatkozatot tegyen a magyarországi eseményekről. Az események azt mutatják, hogy a magyar dolgozók, akik említésre méltó előrehaladást értek el a népi demokratikus rendszer alapján, jogosan vetik fel azt a kérdést, hogy a gazdasági együttműködés terén ki kell küszöbölni a meglévő komoly hibákat, hogy tovább kell fokozni a lakosság jólétét, hogy harcolni kell az államapparátusban megmutatkozó bürokratikus eltévelyedések ellen.  A dolgozóknak ehhez a jogos és haladó mozgalmához azonban sötét, reakciós és ellenforradalmi erők csatlakoztak, amelyek a dolgozók egy részének elégedetlenségét arra akarják felhasználni, hogy aláássák az országban a népi demokratikus rendszer alapjait, és visszaállítsák a régi földesúri-kapitalista rendet.

A szovjet kormány az egész szovjet néppel együtt mélységesen sajnálja, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek.

A szovjet kormány a magyar kormány kérésére hozzájárult ahhoz, hogy  szovjet katonai alakulatok vonuljanak be Budapestre avégett, hogy a magyar néphadseregnek és a magyar karhatalmi szerveknek segítséget nyújtsanak a városban a rend helyreállításához.

A szovjet kormány szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további magyarországi tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére, utasítást adott a katonai parancsnokságnak, hogy vonja ki a szovjet katonai alakulatokat Budapestről, mihelyt ezt a magyar kormány jónak látja.

Ugyanakkor a szovjet kormány kész tárgyalásokba bocsátkozni a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződésben részt vevő más államok kormányaival a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásáról (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A népi demokratikus Magyarország szocialista vívmányainak védelme az adott pillanatban a munkások, a parasztok, az értelmiség és az egész dolgozó magyar nép legfőbb és szent kötelessége.

 

b./ KÍNAI KORMÁNYNYILATKOZAT

Peking, 1956. nov. 1. 

Az Új-Kína hírügynökség közleménye szerint, a Kínai Népköztársaság kormánya a következő nyilatkozatot tette a Szovjetunió kormányának október 30-i nyilatkozatáról.

A Kínai Népköztársaság kormánya úgy véli, hogy a Szovjetunió kormányának ez a nyilatkozata helyes (kiemelés: Iustitia Bizottság). Fontos jelentősége van a szocialista országok közötti kölcsönös kapcsolatokban elkövetett hibák kijavítása  és a szocialista országok közötti egység megszilárdítása szempontjából.

A Kínai Népköztársaság úgy véli,  hogy az öt elv, mégpedig az állami szuverenitás és a területi épség tiszteletben tartása, a meg nem támadás,  az egymás belügyeibe való be nem avatkozás,  az egyenjogúság és a kölcsönös előny (kiemelés: Iustitia Bizottság),  valamint a békés egymás mellett élés  kell hogy az egész világ országai között a kölcsönös viszony megteremtésének és fejlesztésének alapja legyen (Sic!).

Minden szocialista ország független és szuverén állam.  A szocialista országok csak ily módon érhetik el az igazi testvéri barátságot és a szolidaritást a kölcsönös segélynyújtás és együttműködés révén. Így érhetik el céljukat: a közös gazdasági fellendülést.

Mint a Szovjetunió kormányának nyilatkozata rámutat, a szocialista országok közti viszonyban hibák is voltak.  Ezek a hibák egyes szocialista országok közti félreértésekre és elidegenedésre vezettek. A félreértések és elidegenedés miatt néha feszült helyzet is keletkezett (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A nyilatkozat utalt az 1948/49. évi jugoszláviai eseményekre, majd a lengyelországi eseményekre. A szovjet kormány október 30-i nyilatkozatában késznek mutatkozott arra, hogy a kölcsönös kapcsolatok  kérdéseit  baráti tárgyalások útján oldja  meg a többi szocialista  országgal a teljes egyenjogúság, a területi  épség, az állami függetlenség és szuverenitás és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás  elvei alapján (Sic!). Ez a fontos lépés kétségtelenül elő fogja segíteni a félreértések megszüntetését a szocialista országok közötti barátság és együttműködés megszilárdításához (Sic!).

A Kínai Népköztársaság kormánya megjegyzi, hogy a legutóbbi események során  a lengyel és a magyar nép követelte a demokrácia, a függetlenség és az egyenlőség szilárdítását, a nép anyagi jólétének fokozását, és úgy véli, hogy ezek a követelések teljesen helyesek (kiemelés: Iustitia Bizottság).

A nyilatkozat a továbbiakban rámutat: az igen csekély számú reakciós elem elleni harcban a legszélesebb néptömegek tömörülésének kérdése nemcsak egy szocialista országot érintő kérdés, hanem olyan kérdés, amely méltó sok szocialista ország, ezek között a mi országunk figyelmére is. (Sic!)

Megjegyzés: mindkét kormánynyilatkozat a mellébeszélések, féligazságok és a közvélemény megnyugtatását szolgáló, szemforgató, ködös ígérgetések (triviális fogalmak) halmazát tartalmazza.

 Kormányszintre emelt hazugságpolitikának bizonyult a szovjet és kínai kormánynyilatkozat, különös tekintettel arra, hogy  mind a szovjet, mind pedig a kínai kormány tisztában volt azzal, hogy a katonai gépezet már  napok óta mozgásba lendült,  és csupán egy  hazaáruló (Kádár János) „megdolgozására”, valamint  Zsukov és Konyev marsallok intésére várnak, hogy a  megkezdett agresszió kibővítését jelző  harckocsik dübörgése és lövegek dörgése betöltse Budapest, Debrecen, Pécs, Szolnok, Győr és más helységek levegőjét.

c./ A KÉPMUTATÁS ÉS A HAZUDOZÁS „NEMZETKÖZI SZINTŰ” NAGYMESTEREI  

1956. április 29.

Andropov (Jurij Vlagyimirovics) a Szovjetunió magyarországi nagykövete jelentette az SZKP KB-nak (Számjeltávirat, „Szigorúan titkos” jelzéssel): „Véleményünk szerint a magyar elvtársak azzal, hogy Révainak és különösen Kádárnak a Politikai Bizottságba való beválasztása mellett határoztak, komoly engedményt tesznek a jobboldali és demagóg elemeknek, nyílván arra számítva, hogy ezzel tompíthatják az utóbbiak kritikáját”. 

1956. október 24.

Mikoján (Anasztaz Ivanovics) és Szuszlov (Mihail Andrejevics)  számjeltávirata, az  SZKP KB-nek,  „Szigorúan titkos” jelzéssel): „az MDP KV tagokkal beszélve kijelentettük, hogy ideérkezésünk célja segítséget nyújtani  a magyar vezetésnek, különösen oly módon, hogy a szovjet csapatok részt vesznek a rendbontások felszámolásában, mégpedig súrlódások nélkül és közmegelégedésre. A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre, ezt helyeslőleg elfogadták”.

1956. október 28.

Szoboljev (Arkagyij Alekszandrovics), a Szovjetunió ENSZ képviselője az ENSZ Biztonsági Tanács ülésén kijelentette,  hogy: „Magyarországon csekély  számú ellenforradalmár fasiszta  felkelése (Sic!) folyik, amelyet a magyar kormánynak el kell fojtani”.

1956. október 28.

Az ENSZ Biztonsági Tanács  ülésén,  Koós Péter, Magyarország állandó képviselője (!!!) kijelentette, hogy: „Magyarország  ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács napirendre tűzze a magyar kérdés vizsgálatát”.

Megjegyzés:  Koós Pétert november elsején leváltották, mert a külügyminisztériumban kiderítették, hogy az igazi neve Lev Konduktorov  (szovjet állampolgár), és senkitől sem kapott felhatalmazást arra, hogy ellenezze az ENSZ BT Magyarországgal foglalkozó napirendjének vizsgálatát.

1956. október 28.

Szerov (Ivan Alekszandrovics), az Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnökének jelentése A. I. Mikojánnak: „Budapesten az új belügyminiszternél tegnap tartott értekezlet után újra dolgozni kezdtek a kerületi államvédelmi (ÁVH) és rendőri apparátusok.  A provokáció elkerülésére az ÁVH-sokat rendőregyenruhába öltöztették”.

1956. október 29.

Zsukov (Georgij Konsztantyinovics) szovjet védelmi miniszter rádió-nyilatkozata: „A Szovjetunió nem küld újabb  csapatokat Magyarországra, mert az ott állomásozó haderő elegendő ahhoz, hogy megfékezze a magyarországi zendülést”. Ugyanekkor Lloyd brit külügyminiszter kijelentette, hogy értesülése szerint újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra.

1956. október 31.

A budapesti szovjet nagykövetség közleménye szerint, a magyar légierő repülőtereit a szovjet hadsereg páncéloserőkkel vette körül abból a célból, hogy biztosítsa a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok állománya hozzátartozóinak és sebesültjeinek légi úton történő elszállítását.

1956. november 1.

Részlet,- Kádár János 21.52-kor  sugárzott rádiónyilatkozatából: „Népünk dicsőséges felkelése lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi-uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nem lehet szocializmus.   Büszkék vagyunk arra, hogy a fegyveres felkelésben, annak vezetésében becsülettel helyt álltatok, áthatva igaz hazaszeretettől, a szocializmus iránti hűségtől”.

1956. november 2.

A bécsi rádió reggeli jelentéséből kitűnik, hogy újabb szovjet páncélos hadosztályok  érkeztek Magyarországra.  Szovjet részről kijelentették, hogy a csapatokkal a szovjet sebesültek, valamint a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok családtagjainak kivonulását  kívánják biztosítani.

1956. november 2.

Zorin (Valerian Alekszandrovics) szovjet külügyminiszter-helyettes nyilatkozata: „Magyarországon, mint ismeretes, a Varsói Szerződés értelmében, továbbá a Magyar Népköztársaság kormányának kérésére tartózkodnak szovjet csapatok, mozgásuk pedig, ezeknek a megállapodásoknak megfelelően történik”.

1956. november 3.

Szoboljev (A. A.) szovjet küldött cáfolta az ENSZ-ben, miszerint újabb szovjet fegyveres erők léptek volna Magyarország területére.

1956. november 4.

Zsukov (G. K.) magyarországi helyzetjelentése 12.00-kor: „Folyó év  november 4-én, 6 óra 15 perckor (moszkvai idő szerint, ) a szovjet csapatok megkezdték hadműveletüket a rend megteremtésére és a népi demokratikus hatalom helyreállítására Magyarországon.

Az előre kidolgozott (!!!) hadműveleti terv alapján  (kiemelés: Iustitia Bizottság) csapataink elfoglalták a reakció  olyan  fő vidéki támaszpontjait, mint Győr,  Miskolc,  Gyöngyös,  Debrecen, valamint Magyarország más megyeszékhelyeit. Nagy Imre kormányának minden tagja bujkál. Felkutatásuk folyamatban van”.

1956. november 26.

Kádár János rádióbeszédéből:  „Megígértük, hogy nem indítunk büntető eljárást Nagy Imre és barátai ellen múltbeli bűneikért, még ha később maguk is elismerik azokat. Tartani fogjuk magunkat ehhez az ígérethez”. 

Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb., Stb

3.§. 

A SZOVJETUNIÓ  MAGYARORSZÁG  ELLENI 

1956-OS KATONAI INTERVENCIÓJA

   

I.

BEVEZETÉS

Közvetlen és közvetett és bizonyítékok alapján igazolható, hogy 1956-ban (október-november hónapokban) a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarországgal szemben, hadüzenet nélkül, mintegy 160-180-ezer főt számláló (lövész, tüzér, harckocsizó, műszaki, légideszánt, repülő, légvédelmi, híradó, belügyi, vegyvédelmi, stb.) csapatokkal hadműveletek sorozatát hajtotta végre, részben a polgári forradalmi erők, kisebb részben pedig, a Magyar Néphadsereg alakulatai és objektumai ellen.

II.

ALAPFOGALMAK

AGRESSZIÓ: a nemzetközi jogban egy állam erőszakos, főként katonai fellépése, egy másik állammal szemben. Adott körülményekben, agressziónak minősül(het)  egy államnak a másik állammal szembeni fenyegető (támadó) viselkedése.  Agressziónak számít az is, ha egy szuverén állam felségterületét idegen fegyveres erők szándékosan megsértik, és tiltakozás vagy felszólítás ellenére sem távoznak onnan. 

AGRESSZOR:  az erőszakos (fegyveres) támadó  (agressziót  kezdeményező) fél. 

HÁBORÚ: az államközi (politikai, ideológiai, gazdasági, faji, vallási, stb.) konfliktusok fegyveres erőszakkal történő megoldása.  

HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNY:  a polgári lakosság elleni erőszak, a háborús fosztogatás, a bűnös hadviselés, a harctéri fosztogatás, a fegyverszünet megszegése, a hadikövet elleni erőszak, a vöröskereszttel való visszaélés és külön jogszabályokban meghatározott egyéb bűntettek. A HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEK BÜNTETHETŐSÉGE NEM ÉVÜL EL!

HADMŰVELET: a fegyveres erők tevékenységének egyik formája, cél, hely és idő  szerint összehangolt csapások és manőverek  összessége, egy meghatározott (kitűzött) hadműveleti  feladat teljesítése érdekében. 

FEGYVERES KÜZDELEM: a háború sajátos ismérve, a hadviselő felek katonai szervezetei között lezajló harctevékenységek, meghatározott célok teljesítése érdekében.

 

III.

A SZOVJET KATONAI INTERVENCIÓ, A NEMZETKÖZI

KATONAPOLITIKAI HELYZET FÜGGVÉNYÉBEN 

1./ A szovjet katonai felderítési adatok birtokában Hruscsovék már szeptemberben „észlelték”, hogy valami készülőben van Egyiptom ellen, ezért megtették a szükségesnek látszó lépéseket a közel-keleti események „kezelésére”.

Nem volt nehéz a felderítés feladata, mivel 1956. szeptember 13-án, Menachem Begin izraeli politikus (1977-1983 között miniszterelnök), a Herut Párt HERUT c.  lapjában  „elkotyogta”, hogy:  „Ha létre jön a nyugati hatalmak közös akciója  Egyiptom ellen (a Szuezi-csatorna  1956. július 29-én történt államosításának megtorlása céljából), akkor Nasszer elnöknek pár nap alatt vége lesz”. 

Természetesen nem csupán ez volt az egyedüli információ az Egyiptom elleni agresszió valószínűsítésére, hanem azok az ügynöki, légi, hadászati rádió(-elektronikai)  és számtalan más felderítési  adatok, amelyek alapján a  szovjetek kidolgozhatták többvariációs terveiket a várható helyzet kiaknázására. Készen álltak arra, hogy - adott esetben -, katonai erővel is „megsegítik” Egyiptomot, az imperialisták agressziója ellen.  A segítség részben légi úton, részben haditengerészeti erőkkel lett volna végrehajtható, de benne volt a nagy „sakkjátszmában” az is, hogy a szovjetek Közép-Európában, esetleg Nyugat-Európában újabb pozíciók (területek) megkaparintásával kárpótolják magukat, ha a Nyugat le lesz kötve Egyiptommal. Hruscsov nem felejtette el azt a  híressé vált sztálini mondást, miszerint: „A zsákmány azé, aki megszerzi!”.

Ennek érdekében nagyszabású előkészületeket tettek a szárazföldi erők harckészségének és harckészültségének fokozására, tartalékokkal, lőszerrel és üzemanyagokkal való ellátására, hogy adott esetben késedelem nélkül mobilizálhatóak legyenek harctevékenységek végrehajtására.

Mindezek a készülődések rendkívül nagy titokban folytak, de utólag rekonstruálni lehet a szovjet kormány és a katonai vezetés szándékát, a csapatok mozgási időpontja, felkészültsége, feltöltöttsége, mennyisége és összetételének elemzése segítségével.

2./ A Magyarországon állomásozó Különleges Hadtest személyi állománya szabadságolásának korlátozása, illetve beszüntetése  szeptemberben megkezdődött! Mindez nem magyarázható a magyar belpolitikai helyzettel, mert sem szeptemberben, sem október első felében nem történt semmi olyan esemény Magyarországon, amely katonai erők harckészültségének megerősítését igényelte volna, sőt még a honvédségnél vagy a rendőrségnél sem léptettek életbe semmilyen korlátozó vagy megerősítő intézkedéseket.

Hruscsov és harcedzett katonai stratégái, Zsukovval az élükön, úgy ítélték meg, hogy az adott helyzetben (óvatosan és sokrétűen álcázva) meg lehet kezdeni csapataik nyugati irányba történő átcsoportosítását, és egy kedvező pillanatban (a váratlansági tényezőt kihasználva) érvényesíteni lehet a nyugati államok szárazföldi erőihez viszonyított - nyomasztó nagyságrendű - erőfölényüket (élőerőben, harckocsikban, páncélozott szállító-járművekben és tüzérségi eszközökben).

Ezzel a hruscsovi „megközelítési” taktikával, néhány évvel később újra találkozik a világ, a Karib-tengeri krízis kirobbanása során (1962. október 22-én), amikor a Kubába („lopva”) átszállított „föld-föld” típusú rakétakomplexumok és szovjet katonák jelenlétére fény derült. Visszatérve földrészünkre és ’56 őszére, október közepéig   mintegy 110-120 szovjet hadosztály állt ugrásra készen, hogy Európában vagy (esetleg) a Közel-Keleten akcióba lendüljön. Az európai főhadszíntérnek számító ún. Északi Hadsereg Csoportnál,-  Lengyelország - NSZK - BENELUX államok irányában:  80-90, a Déli Hadsereg Csoportnál pedig,  az ún.    „másik irányban”   Ausztria - Olaszország + Ausztria - Franciaország  felé: 30-40 hadosztály állt menetre és bevetésre készen,  a seregtestek első és  (részben) a második lépcsőiben.

Egy Európában lezajló VSZ - NATO összecsapásnál ezek az erők kiegészültek volna a lengyel, NDK, csehszlovák, magyar, bolgár és román haderők kijelölt csapataival. Ebben az időszakban a Magyar Néphadsereg létszáma 200 ezer fő körül mozgott, és gyatra felszerelése ellenére, jelentős erővel, valamint több tízezer hősi halottal járult volna hozzá a szovjetek kalandjához.

A szovjet haderő béke-létszáma megközelítette az 5 milliót (!), de e mellett, kb. 25 millió (!) kiképzett tartalékossal is számolhattak. Tekintettel arra, hogy hadászati bombázóerőik, légi szállító kapacitásuk és haditengerészeti erőik nem voltak egy „súlycsoportban” a NATO, valamint a nyugati blokkhoz tartozó államokkal, ezért a Közel-Keleten kirobbant fegyveres összecsapásokba való beavatkozási szándékuk kiszivárogtatása csupán a fenyegetés, az ígérgetés és a blöffölés sajátos keverékét képezte, de figyelemelterelési funkciója teljesítésével, a szovjet szárazföldi erők csapatainak szándékát, valamint mozgását (csoportosítását) is álcázta.   

3./ A szovjet kormány utasítására, 1956. október 23-án 19.45-kor (!), a Kárpáti Katonai Körzet parancsnoka (P. I. Batov hadseregtábornok) harci riadót rendelt el, és parancsot adott egy lövész és egy gárdahadosztály részére, hogy Csap-Beregszász-Nagyszőlős térségében lépjék át a szovjet-magyar határt, és vonuljanak a Szolnok-Abony, Hatvan-Jászberény körzetekben kijelölt gyülekezési körletükbe.

Valójában: a magyar határ megsértése, és fegyveres erők beözönlése Magyarország területére már agressziónak minősül, függetlenül attól, hogy harctevékenységgel vagy harctevékenység nélkül zajlott le az akció, mivel egy szuverén állam felségterületének ilyen jellegű (durva) megsértése teljes mértékben kimeríti a fegyveres erőkkel történő (közvetlen) fenyegetés kritériumát, az érdekellentétek feloldásának fegyverekkel való megoldását.

4./ 1956. október 24-én hajnalban, a Lascsenko (Pjotr Nyikolajevics) altábornagy parancsnoksága alatt álló un. Különleges hadtest csapatai Székesfehérvárról bevonultak Budapestre, és konkrét harctevékenységet kezdeményeztek a Budapesten lévő egyes forradalmi erők és a hozzájuk csatlakozott katonák ellen, akik egy-egy objektum körzetében szerveződtek és felléptek a Rákosi-Gerő-féle rezsim népirtó és népnyúzó politikájával szemben.

A különleges hadtest csapatainak Budapestre vezénylését nem előzte meg sem a kormány, sem a parlament állásfoglalása, illetve a szovjet kormány felé történő felkérése.

Hruscsovék feltételezték, hogy a harckocsik „puszta” megjelenése Budapest útjain, elegendő lesz a forradalmi tömegek lecsendesítésére, a rendtevés ürügyén beérkező szovjet hadosztályokat pedig virágesővel fogadják az állampolgárok.

Optimizmustól sugárzó, derülátó nézeteiket arra alapozták, hogy 1953. június 17-én, a berlini felkelést (megmozdulást) Csujkov (Vaszilij Ivanovics) hadseregtábornok csapatai kevés veszteséggel és 2-3 nap elteltével, teljes mértékben felszámolták.   

Lidérces álmukban sem láttak olyan ellenállást, amelyek bekövetkeztek október 24-én, hajnalban, Budapest számos pontján, majd napokon át,- hasonló intenzitással ismétlődtek. A virágcsokrok helyett ugyanis benzines palackokat dobáltak a harckocsikra, és a Pesti Srácok példátlan elszántsággal, halált megvető bátorsággal, silány fegyverekkel szálltak szembe, az állig felfegyverzett elit alakulat harcosaival és meghátrálásra kényszeríttették a betolakodókat.

A szovjet kormány nem számolt a magyar párt, állami és katonai vezetés dilettantizmusával, a legfelsőbb vezetők minden képzeletet felülmúló gyávaságával, valamint a néptömegek aktív, vagy passzív ellenállásával. Érdemes megemlíteni, hogy az első puskalövésre úgy elszaladtak a nagy marxista hősök (szinte kivétel nélkül minden egyes vezető), hogy meg sem álltak a Szovjetunióig, Csehszlovákiáig vagy Romániáig. Egyetlenegy sem állt ki hőn szeretett pártja (vagy a pártházak) védelmére, azok pedig, akik nem mentek külföldre, megbújtak otthon, rokonoknál vagy ismerősöknél.

A szovjet kormány és a katonai vezetés azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a huzamosabb ideig Magyarországon tartózkodó különleges hadtest katonái,  (megismervén népünket és a forradalmárok célkitűzéseit) nem kifejezetten kirobbanó lelkesedéssel tejesítették elöljáróik parancsát, nem volt ritkaság a parancsmegtagadás sem, dezertálás is előfordult soraikban, sőt voltak olyanok is, akik fegyverekkel és lőszerrel segítették a forradalmárokat.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet tervek végrehajtását mozgató fogaskerekek közé homokszemek sokasága került, és október vége felé már nyilvánvalóvá vált a szovjetek erkölcsi-politikai veresége, valamint a forradalmi erők egyértelmű harcászati (helyi értékű, de a szovjeteken maradandó sebet ütő) sikere.

5./ A szovjetek (a  különleges hadtest) Budapestre történő behívása Hegedűs András (akkori) miniszterelnök szerint, Gerő Ernő javaslatára történt  október 23-án, a késő esti órákban, az Akadémia utcai MDP  székházban tartott Központi Vezetőség ülésén. Gerő, - Hegedűs szerint: „telefonon beszélt a szovjet nagykövettel  vagy Moszkvával”. Más információk arról szóltak, hogy Marosán György hívta be a szovjeteket, és erről a „karakánnak” tartott lépéséről - a közismert „hordószónok” -, számos fórum előtt, a mellét döngetve dicsekedett, az alábbiakat hangoztatva: „Itt áll Önök előtt az az ember, aki behívta a szovjeteket,  a szocialista rendszer  védelmére!”.

Mindkét állítás a valóság meghamisítását, és a történések szándékos összekuszálását jelenti. A szovjeteket (miként az bizonyítást nyert) nem kellett behívni, mert részben már bent voltak, részben pedig - újabb erőkkel  -, özönlöttek be a határainkon.

Október 23. 17.00-kor,  Tyihonov altábornagy,  Bata  István honvédelmi miniszter mellé beosztott szovjet katonai főtanácsadó, Bata Istvánnak, Tóth Lajos  és Kovács István vezérőrnagyoknak, valamint  Szűcs Miklós ezredesnek feltette a kérdést, hogy van-e kifogásuk  az ellen, ha  szovjet csapatok vonulnak be Budapestre. Mivel ellenvélemény nem hangzott el, Tyihonov felhívta Antonov hadseregtábornokot, a VSZ vezérkari főnökét, hogy irányítsák Budapestre a különleges hadtest egy részét.  Még aznap este, a HM-be érkezett egy szovjet katonai törzs Malinyin (Mihail Szergejevics) hadseregtábornok vezetésével, aki a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese volt. 

Vagyis: a Kremlben már döntöttek a katonai bevonulásról, a „mellékszereplők” pedig, az intervenció mindkét fázisában, csupán dróton rángatott figurák voltak Hruscsov és Zsukov színpadán.  

6./ Október 27-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által megválasztott új kormány elnöke: Nagy Imre, haladéktalanul lépéseket tett a fegyveres  összetűzések megszüntetésére, a rend helyreállítására, és a szovjet csapatok Budapestről való kivonására. Nagy Imre számos Andropovnak (Jurij Vlagyimirovics), a Szovjetunió budapesti nagykövetének címzett, írásos, valamint szóbeli tiltakozása ellenére felgyorsult a szovjet csapatok beözönlése az ország területére, miközben a szovjet kormánynyilatkozat (október 30-án) azt rögzítette, hogy a csapatok kivonása azonnal megkezdődik, ha a magyar kormány ezt kéri.  Andropov azzal „áltatta” Nagy Imrét, hogy a beérkező szovjet fegyveres erők a kivonuló csapatok biztosítási feladatait látják el.

7./ A háborús állapot tényét megerősíti  Nagy Imre miniszterelnöknek  a Szabad Kossuth Rádió Budapest és a Szabad Petőfi Rádió Győr hullámhosszain elhangzott felhívása 1956. november 4. 05.20-kor, amelyben ismertette, hogy:

„Ma hajnalban, a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”.

Meg kell jegyezni, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek, valamint Budapest Katonai Parancsnokának (Király Béla vezérőrnagynak) a hazaárulás tényét is kimerítő bűnének minősül, hogy a miniszterelnök rádiószózatát nem követték konkrét katonai parancsok kiadása a csapatok és a nemzetőrség felé. A katonai vezetők  gyávaságból, árulásból és/vagy  a szovjetekkel való kollaborálásból vizsgáztak „jelesre”. Ezek közé sorolható: Bata István vezérezredes, Janza Károly altábornagy, Hazai Jenő vezérőrnagy, Uszta Gyula vezérőrnagy, Kovács István vezérőrnagy, Tóth Lajos vezérőrnagy,  Szűcs  Miklós ezredes és „hasonszőrű” társaik. 

Mindezek ellenére, számos helyen súlyos harcok alakultak ki a szovjet intervenciósok, és a magyar forradalmárok között, amelybe kisebb erőkkel bekapcsolódtak a Magyar Néphadsereg fegyveres erői is.

Szovjet részről a forradalmár csoportok és a Néphadsereg alakulatai elleni fegyveres fellépés (hadművelet, harctevékenység, fenyegetés, blokád, megtévesztés, stb.) tényét egyértelműen bizonyítják Zsukov (Georgij Konsztantyinovics), a Szovjetunió marsalljának, honvédelmi miniszterének  1956. november 4. 12.00-tól 1956. november 10. 09.00-ig készített  (összesen 10 darab) „SZIGORÚAN TITKOS!” minősítésű JELENTÉSE,  a magyarországi harctevékenységek helyzetéről.  A Zsukov-féle „SZT” jelentések 12 példányban készültek (Bulganyin, Kaganovics, Malenkov, Molotov, Szaburov, Hruscsov, Vorosilov, Pervuhin, Szuszlov, Furceva, Beljajev, Brezsnyev, Sepilov, Szernyik,  Arisztov, Poszpjelov kaptak belőle).

A Zsukov jelentésekben szereplő kifejezések („szovjet csapatok hadművelete, -.- előre kidolgozott hadműveleti terv alapján, -.- csapataink elfoglalták, -.- csapataink ultimátumot adtak át, -.- a magyar csapatok főbb helyőrségeit körülzárták, -.- csapataink rohamra indultak, -.- csapataink megszállták, -.- birtokukba vették, -.- csapataink teljes egészében elfoglalták, -.- katonai igazgatást vezettünk be, -.- nagy mennyiségű lőfegyvert, harci technikát és lőszert zsákmányoltak, -.- kétórás tüzérségi előkészítést hajtottak végre, -.- foglyul ejtették”, -.- stb., stb.) döntő többsége csak háborúval, illetve harctevékenységgel kapcsolatos jelentésekben, leírásokban, közleményekben vagy  katonai szakirodalmakban használatosak (zsákmányszerzés, tüzérségi előkészítés, hadművelet, megszállás, stb., stb.).

A felsorolt tényadatok semmilyen kétséget nem hagynak annak a megítélhetőségében, hogy 1956-ban a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarország ellen, és brutálisan eltiporta forradalmunkat.

  

IV.

HÁBORÚS BŰNÖK

Tanúkkal és dokumentumokkal bizonyítható, hogy a szovjet intervenciósok számos esetben követtek el háborús bűnöket vétlen  polgári lakosokkal, fegyveres forradalmárokkal, valamint  fogságba esett katonákkal szemben.

        Háborús bűnnek minősül:

         - a fogságba esett személyek  kínzása és/vagy kivégzése;

         - a fogságba esett személyek kihurcolása a Szovjetunióba;

- a kórházak, mentőautók és/vagy fegyvertelen házak lövetése . 

Háborús bűnök kategóriájába tartozik a békés tűntetők elleni  lőfegyverek használata, amelyet  megfélemlítés és megtorlásként alkalmaztak a szovjetek segítségével  felfegyverzett karhatalmisták (pufajkások). Meg kell említeni, hogy a karhatalom megszervezésének első időszakában a karhatalmisták a szovjet katonákkal  közösen  (összehangolt tervek alapján) járőröztek Budapesten és az ország  számos területén.

A szovjet szuronyok jelenléte és támogatása nélkül, a karhatalmisták nem mertek volna olyan brutálisan fellépni a fegyvertelen polgárokkal szemben,  mint tették azt az ország  számos pontján,  Kádár, Apró, Münnich, Marosán vagy Biszku „főguruk”  közvetlen vagy közvetett intézkedésére (sugallatára, bátorítására, parancsára).

Ha csak a Kossuth téren, 1956. október 25-én lezajlott vérfürdőre gondolunk, ahol szovjet katonák is jelen voltak, mindmáig elmaradt a parancsot kiadók és az elkövetők felelősségre vonása, valamint többségük kilétének és hovatartozásának kiderítése. Közismert, hogy minden katona köteles a népellenes parancs végrehajtása ellen tiltakozni, vagy (végső esetben) írásban rögzített parancsot kérni elöljárójától.  Szovjet részről érdemleges információ nem jelent meg ezzel kapcsolatosan, holott kizárt dolog, hogy a helyszínen jelenlévő szovjet tisztek vagy közkatonák, ne készítettek volna igazoló jelentéseket az eseményekről és saját tevékenységükről.

A szovjet katonák egyes személyek ellen elkövetett háborús bűneiről részben szemtanúk, részben pedig túlélők nyilatkozataiból szerzett tudomást a közvélemény.

A Szovjetunióba történt deportálás tényét a „JELCIN-DOSSZIÉ” III. Fejezet, 8. pontja (Szerov és Andropov jelentése az SZKP Központi Bizottságának, Budapest, 1956. november 14.) az alábbiak szerint igazolja (kivonat a dokumentumból):

        „A mai nap folyamán több ízben is  felhívott Kádár és  Münnich elvtárs (mindegyik külön-külön), s közölte, hogy a szovjet katonai hatóságok egy vasúti szerelvényen  a fegyveres felkelésben részt vett magyar fiatalokat szállítottak a Szovjetunióba. Kádár és Münnich ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy nem helyeslik az ilyen szovjet eljárást, mert szerintük ez késztette a magyar vasutasokat általános sztrájkra, és rontotta a belpolitikai helyzetet.

Münnich elvtárs azt kéri, hogy a szovjet csapatok parancsnoksága hivatalos sajtóközleményekben jelentse be, hogy Magyarországról senkit sem szállított és nem is fog szállítani a Szovjetunióba.

A mi vonalunkon utasítás ment arra, hogy a jövőben a letartóztatottakat zárt gépkocsin  szállítsák, megerősített konvojjal.” (Sic!)

 Aláírások: Szerov, Andropov.

Megjegyzés: Ez a dokumentum (levél) tipikus példája a hazugok közti párbeszédnek. Kádárt és Münnichet  csupán az zavarta, hogy a vasutasok tudomást szereztek a deportálás  tényéről. Münnich arra „kapacitálta” a szovjet katonai parancsnokságot, hogy tagadja le ország-világ előtt a deportálás tényét, Szerov viszont (Kádárékat semmibe véve) arra intézkedett, hogy a letartóztatottakat zárt gépkocsikban szállítsák ki a Szovjetunióba.

 

V.

„KVÁZI” HÁBORÚS BŰNÖK ÉS BŰNÖSÖK (?) 

Jogi értelemben, az itt részletezett bűnök még nem tartoznak a háborús bűnök kategóriájába, mégsem lehet elhallgatni ezeket, mert nem csak Magyarország, de az egykori szocialista tábor többsége is elszenvedte azokat a borzalmakat, amelyeket Lenin és társai honosítottak meg a Szoloveckij szigeteken lévő GULAG-okon, a rabok  - sajátos - kivégzési (likvidálási) módszerének bevezetésével.  

Arról van szó, hogy a bolsevikok,- a vélt, a kreált vagy a valós ellenségeik fizikai megsemmisítése során gyakran alkalmazták áldozataik esetében az akasztást, a tarkón-lövést, a kezek hátradrótozását, majd koporsó nélkül, arccal a föld felé fektetett helyzetben, jeltelen gödrökbe történő „elkaparásukat”. 

A halottak (kivégzettek) ilyen jellegű meggyalázása annyira megdöbbentőnek, megmagyarázhatatlannak és hihetetlennek tűnt, hogy sokan még a nagyszámú bizonyíték ellenére is kétségbe vonták, hogy  ember az emberrel szemben, képes volt ilyen  szörnyűségeket elkövetni.  

Ez a kivégzési módszer járványszerű gyorsasággal terjedt el a Szovjetunióban (a GULAG szigetvilágban), Lengyelország  (a szovjetek által megszállt) területein, Jugoszláviában, valamint (egyes változatai) Kínában, Kambodzsában, Bulgáriában, Észak-Koreában, Észak-Vietnámban, Romániában és  az NDK-ban. 

Magyarországra 1956 októberében érkezett el ez a „járvány”, ebben pusztult el a megtorlás időszakának több száz áldozata, köztük Nagy Imre, Maléter Pál, Dudás József, Szabó János és sokan mások.

A megtorlás egyes fázisainak végrehajtási módja, a letartóztatástól kezdve az áldozatok holttestének eltüntetéséig bezárólag, minden kétséget kizáróan arra utal, hogy szovjet „szakemberek” közreműködésével (irányításával)  zajlottak le ezek az „akciók”,  a magyarság történelme során ilyen jellegű megtorlás nyomai sem találhatók.

Az ellenséggel vagy az ellenféllel szembeni bosszúállás szovjetektől „importált”, és szovjet közreműködéssel megvalósított formáját  honosította  meg Kádár és bandája,  a felelősség vállalásában mind az importálónak, mind pedig az exportálónak, osztozniuk kell!   

Az is a bolsevikok módszeréhez tartozott (és Magyarországon is meghonosították), hogy a kivégzettek hozzátartozóinak nem adtak tájékoztatást a kivégzés  tényéről, időpontjáról és a temetkezési helyről.  Még azt is tiltották, hogy a feltételezett nyughelyekre virágokat tegyenek a gyászolók.  Kádár lovas rendőrei széttaposták a  301-es és a 298-as parcellák környékére (titokban)  kiszórt virágokat, mert a hatalom birtokosai még  ettől is  eltiltották a gyászolókat.

Ha mindezek - az eddig „szőnyeg alá sepert” bűntettek -, a feledés homályába merülnek, akkor  bármikor megismétlődhetnek, és a hasonló bűnök elkövetésére hajlamosakat nem tartja vissza a leleplezéstől vagy a számonkéréstől  való félelem.

Talán az egykori Szovjetunió népeinek a legnagyobb érdeke, hogy fény derüljön ezekre az emberiség ellenes gonosztettekre (bárhol történtek is, és bárki volt az elkövető), hiszen ők szenvedtek a legtöbbet és a leghosszabb ideig a szadista bolsevik bandák terrorja alatt.

A Szovjetunióban alig volt olyan család, akit ne érintett volna az esztelen bolsevik terror: Molotovnak a felesége került a GULAG-ra,  Poszkrebisevnek (Sztálin titkárának)  a feleségét  kivégezték,  Kaganovicsnak a testvérét  lőtték agyon, Tuhacsevszkijt családostól  likvidálták,  Jagodát agyonverték, Trockij fejét egy jégcsákánnyal  „lékelték” meg, és  folytathatnánk a sort a többi ismert vagy  kevésbé ismert, illetve ismeretlen személyek  millióival,  akik  a bolsevik rendszer  áldozatai voltak.

Dosztojevszkij, az orosz realizmus kiemelkedő író-óriása, a „MEGALÁZOTTAK ÉS  MEGSZOMORÍTOTTAK”,  a „BŰN ÉS BŰNHŐDÉS”, a „FÉLKEGYELMŰ” és más regények vagy elbeszélések  szerzője, alighanem forog a sírjában amiatt, hogy az egyéniség, a nemzet, a szabadság és az orosz elhivatottság legmagasabb szintjét  képviselő bölcseleti-etikai indíttatású remekműveit mennyire  háttérbe szorították  a szocreál írók milliós példányokban megjelentetett hazug, primitívtéveszméket és marxista-leninista maszlagokat tartalmazó kiadványai.

A SZOVJET INTERVENCIÓS ERŐK VEZETÉSE ÉS ÖSSZETÉTELE

 

MOSZKVA

ZSUKOV, GEORGIJ  KONSZTANTYINOVICS, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter

SZOLNOK

KONYEV, IVAN SZTYEPANOVICS marsall, a honvédelmi miniszter első helyettese,

                                                            a VSZ EFE főparancsnoka

                                                                                                                                                                                                                                          DEBRECEN                                                                                      SZÉKESFEHÉRVÁR   

MAMSZUROV, HADZSI U. D.                                    BABADZSANJAN, AMAZASZP HACSATUROVICS

          altábornagy,                                                                                   vezérezredes,

      HDS parancsnok                                                                             HDS parancsnok                                            

TÖKÖL

LASCSENKO, PJOTR NYIKOLAJEVICS altábornagy, a KH parancsnoka

 

RÖVIDÍTÉSEK

AV=AKNAVETŐ, B=BOMBÁZÓ, EFE=EGYESÍTETT FEGYVERES ERŐK, GK=GÉPKOCSI, HDS=HADSEREG, HK=HARCKOCSI, HO=HADOSZTÁLY, KH=KÜLÖNLEGES HADTEST, =LÉGVÉDELMI, LÖV=LÖVEG, ÖJ= ÖNJÁRÓ,  RE= REPÜLŐ, SZ=SZÁLLÍTÓ,  V=VADÁSZ, VSZ= VARSÓI SZERZŐDÉS. 

Megjegyzés: Az erő- és eszköz-adatok nem tartalmazzák a KH és HDS törzsek élőerőit és eszközeit, valamint az okt. 28-a után kivont (megbízhatatlannak ítélt) erőket. A feltűntetett adatok (a szovjet katonai vezetés konspirációja miatt) csupán orientáló értéket képviselnek, de az alábbi erőviszony még az - esetleges – pontatlanságai mellett is önmagáért beszél.                                      

ERŐVISZONY TÁBLÁZAT

LÉTSZÁM

HK+OJ

LÖV+AV

GK

LÉ.LÖV.

V.RE.

B.RE.

SZ.RE

SZOVJET/

         MAGYAR

     17:1

631:3

109:2

52:1

126:1

159:0

122:0

72:0

AZ INTERVENCIÓBAN RÉSZVEVŐ SZOVJET ERŐK ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZATA

 

MEGNEVEZÉS

LÉTSZÁM

HARCKOCSI

           +

ÖNJÁRÓ LÖVEG

   LÖVEG

         +

AKNAVETŐ

 

GÉPKOCSI

LÉGVÉ-DELMI

LÖVEG

 

REPÜLÖ-

    GÉP

 

2. gépesített gárdahadosztály

    

      9 500

          

            360

        95

       

        1 800

    

        70

     - 

 

17. gépesített

hadosztály

    8 400

            300

 

 

             80

     1 400

     35

     -

 

11. gépesített

hadosztály

    8 000

       250

 

           120

        1 100

      30

     -

 

27. gépesített

hadosztály

    8 000

 

            250

          

             80

       900

     30

     -

 

32. gépesített

hadosztály

 

      8 000

 

            250

 

             80

 

           900

 

        30

     -

 

33. gépesített

gárdahadosztály

 

      7 500

 

           232

 

            95

 

           845

 

        44

     -

 

35. gépesített

hadosztály

 

       8 000

 

            250

 

            80

 

           900

 

        30

     - 

 

31. harckocsi

gárdahadosztály

 

       5 500

 

            420

 

            85

 

           650

 

        25

     -

 

39. gépesített

hadosztály

      

       8 000

 

            250

 

            80

 

 

            900

 

        30

     -

 

70. lövész gárdahadosztály

 

       6 400

 

            180

 

            65

 

 

 

           760

 

        35

     -

 

60. légvédelmi

tüzérhadosztály

 

       3 200

 

              25

 

             -

 

           250

 

      110

     -

 

61. légvédelmi

tüzérhadosztály

 

       3 000

 

              25

 

             -

 

           220

 

         85

     -

 

7. légideszant hadosztály

 

       4 550

 

             285

 

            65

 

           720

 

         46

 

        32

 

31. légideszant

hadosztály

 

        5625

 

             350

 

            80

 

           860

 

         50

 

        40

 

128. lövész gárdahadosztály

 

      7 500

 

             250

 

            80

 

           800

 

         30

 

          -

195. vadászrepülő

gárdahadosztály

 

      3 650

 

              75

 

              -

 

           310

 

         55

 

       159

 

177. bombázóre-pülő gárdahadosztály

 

      4 100

 

               30

 

               -

 

           420

 

         25

      

       122

 

                AZ INTERVENCIÓS SZOVJET  ERŐK  ÖSSZESÍTETT ADATAI

LÉTSZÁM

HK +ÖJ

LÖV+AV       

     GK

   LÉ.LÖV

V.RE.

B.RE.

  SZ.RE

108 925

3 782

  1 085

  13 735

      760

    159

    122

    72

 

4. §.

A   S Z Á M L A

1. TÉTEL

A szovjet intervenciós erők tüzérségével, légierejével és harckocsijaival okozott károk Budapesten, Pécsett, Dunapentelén, Debrecenben, Miskolcon, Győrött, valamint a nyugati határsávban lévő mezőgazdasági területeken. Megrongált úthálózatok, katonai objektumok, repülőterek és vasútvonalak.

             Részleteiben:

    -ipari termelésben bekövetkezett károk………………………………….~9,000 milliárd forint;

    -kereskedelmet, raktárhálózatot és vendéglátóipart ért  károk..~1,600 milliárd forint;

    -Magyar Államvasutakat ért károk…………………………………………..~0,400 milliárd forint;

    -Budapesti és vidéki  (harcokból eredő) épületkárok………………..~1,000 milliárd forint.

ÖSSZESEN………………………………………………………………………………..~12,000 milliárd forint.

 

2. TÉTEL

A szovjet csapatok bevonulásának hírére beindult menekült áradat egyenes következményeként mintegy 200 ezer állampolgárunk menekült külföldre. A menekült többség életkorát és képzettségét tekintve, a legaktívabb szellemi és fizikai munkaerő réteghez tartozott. Ha egy főnél csupán 100 ezer forintos oktatási és szakképzési átlag-költségekkel számolunk, akkor  ~20 milliárd forint veszteség.

 

3. TÉTEL

A 200 ezer főre felduzzasztott szovjet megszálló erők (beleértve a családtagokat is)  ellátási  költségei  35 évvel (420 hónappal)  és személyenként  havi 100 ezer forinttal számolva:  

~ 8400 milliárd forint.

 

4. TÉTEL

Becsült károk,-  az úthálózat harci járművekkel  történő rongálása következtében, a  katonai repülőgépek gyakorló repülései okozta  zajok miatti idegenforgalmi csökkenés következtében   (Hajdúszoboszlón, Hévízen és a Balaton környékén lévő szállodákban),  továbbá a gyakorlatokon felhasznált üzemanyagokra  (gépjárművek, repülőgépek,)  kb. 8 milliárd forint  értékben.

  

MEGJEGYZÉS: A Bizottság lehetőségeit meghaladta, hogy tételesen foglalkozzék azokkal a kérdésekkel, amelyek az itt diszlokált szovjet katonai kontingens elhelyezési és ellátási költségkimutatását szemléltetnék (lakóépületek, tárolók, fűtők, óvodák, iskolák, műhelyek, kultúrházak). Ugyanakkor meg kell jegyeznie, hogy Magyarországon 171 szovjet katonai objektum van, mintegy 120.000 katona teljesített szolgálatot 1956 őszétől, kivonulásukig. A polgári szakemberekkel és hozzátartozóikkal (feleségek, gyermekek) együtt összlétszámuk 200.000 fő volt.

Közép-Európában itt rendelkeztek a legnagyobb gyakorlóterekkel (bombázó gépeik célterületének minősítették a hortobágyi természetvédelmi terület egy részét). Ingyen kapták a villamos energiát, a vizet, fűtést, a csatornahasználatot. A nagy gyakorisággal ide érkező delegációk a katonai szállóban elhelyezésükért és a beosztásuk és rendfokozatuk függvényében az ellátásért, valamint vadászatokon való részvételükért jelképes összegeket fizettek. Csupán a Magyarország által épített objektumok értékét 1991-ben, a kivonuláskor, 60 milliárd forintra becsülték, ami 2007-es értékben 385 milliárd forint.

 

A jóvátétel összegének értékelése fogyasztói árindexek segítségével

 

1956-1991

1956

2007/1956

2007/1991

2007

1. TÉTEL

      Mrd Ft

Ft

%

 

Mrd Ft

ipari termelésben bekövetkezett károk

 

9 000 000 000

4344,53%

391

kereskedelmet, raktárhálózatot és vendéglátóipart ért  károk

 

1 600 000 000

4344,53%

70

Magyar Államvasutakat ért károk

 

400 000 000

4344,53%

17

Budapesti és vidéki  (harcokból eredõ) épületkárok

 

1 000 000 000

4344,53%

43

 

Összesen

 

12 000 000 000

4344,53%

 

521

2. TÉTEL

200 ezer menekült oktatási és szakképzési átlag-költségei

 

200 000*

500 000*

10

 

1 000

3. TÉTEL

szovjet megszálló erõk  ellátási  költségei  35 évvel *személyenként  havi 100 ezer forinttal 

8 400

 

 

8 400

4. TÉTEL

Becsült károk (úthálózat zajok miatti idegenforgalmi csökkenés )

8

 

 

641,11%

51

Összesen[2]

9 972

 

 

 

 

 

 

 

Fogyasztói árindexek (becsült)

1980/1960

2000/1960

2007/1960

1960/1956

2007/1956

%

%

%

%

%

168,00%

2900,00%

4013,675

108,2432

4344,531

  

ÖSSZEGZÉS 

A szovjet agresszió ténye vitathatatlan, a jóvátétel jogossága sem vitatható! A jóvátételi összeg meghatározása, kifizetésének kezdeti, valamint  befejezési időpontja,  az  eddig ismert  nemzetközi gyakorlat szerint, az érintett állam gazdasági  helyzetének a függvénye, és   bizonyos idő elteltével, a gazdasági helyzet  pozitív vagy negatív alakulásától függően,  a  törlesztendő összeg növelhető vagy csökkenthető, de el nem engedhető. 

A Iustitia Bizottság dolgozatában szereplő jóvátételi összegek (és felbontásuk) tájékoztató jellegűek. Az 1. Tételben szereplő  összegek a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala „ELLENFORRADALMI  ERŐK A MAGYAR OKTÓBERI ESEMÉNYEKBEN”  c. kiadvány II-es kötetében, „Adatok az ellenforradalmi események  következtében előállt veszteségekről és károkról” alcím alatt  (136.-138. oldalak)   találhatók,  és  aligha  lefelé kerekített összegekkel dolgoztak a  szerzők.  

…………………………………………………………………

……………………………………

………………

 

MELLÉKLET:

1./ CD-lemezen 1956 októberi-novemberi képanyagok Budapest házairól, útjairól és tereiről.

 

FELHASZNÁLT IRODALMAK:

1./ A „JELCIN-DOSSZIÉ” , Szovjet dokumentumok 1956-ról, Századvég, 1956-os Intézet.

       Budapest, 1993;

2./ A forradalom hangja, Századvég füzetek, Századvég Kiadó és a Nyilvánosság Klub

        közös  kiadása. Budapest, 1989;

3./ 1956 SAJTÓJA, Kolonel Lap-és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1989;

4./ 1956 SZOVJET SZEMMEL, ANNO KIADÓ, (dátum és helység nélkül);

5./ ELLENFORRADALMI ERŐK A MAGYAR OKTÓBERI ESEMÉNYEKBEN,  I - IV kötet,

        Kiadja Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala, (dátum és helység nélkül);

6./ AZ IGAZSÁG A NAGY IMRE ÜGYBEN, Századvégi füzetek 2, Századvég Kiadó és a

        Nyilvánosság Klub közös kiadása, Budapest, 1989;

7./  Bokor Imre: Vörös vírus, Zala nyomda, Budapest, 1996;

8./  Földi Pál: EGY ELFELEJTETT HÁBORÚ, Anno Kiadó, MMII; (dátum és helység nélkül);

 9./  David Irving: FELKELÉS, Gede testvérek Bt. Budapest, 2003.

10./ Leopold Jerzewski: Katyn, 1940. Babits Kiadó. 1990.

11./ Gosztonyi Péter: Föltámadott a tenger … 1956. Népszava Kiadó Vállalat.

 

e-max.it: your social media marketing partner

Megosztás


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Free business joomla templates