A Szent László Magyarságtudományi Akadémia (Szent László-MTA) Magyar nemzet c. tantárgya keretében 2014. március 8-án, szombaton 17 órakor Borbély Imre tart előadást. Előadásának gerincét a Magyarok VIII. Világkongresszusán tartott előadása képezi. Részlet tanulmányából, amelynek teljes szövege olvasható a világhálón (1. rész, 2. rész, 3. rész):
Register to read more...
Március 4-én volt Budapesten, az MVSZ székházában Borzák Tibor P.S. – Titkok a barguzini csontváz körül c. könyvének bemutatója. Ebből az alkalomból Kiss Endre József, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagja mondott üdvözlő bírálatot a könyvről, amelyet alább olvashatnak. Borzák Tibor könyve megvásárolható az MVSZ székházában.
Register to read more...
Kedves Barátaim!
Ezúton szeretném értesíteni mindazokat, akik jelezték részvételi szándékukat, hogy férjem, ifj. Hegedűs Loránt ellen, a Horthy-szobor állítás miatt indított per ítélethozatala március 7-én, pénteken 10.30-kor Budapest Kálvin tér 8. szám alatt, a Budapest-Északi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában lesz.
Imádságos szívvel és lélekkel álljunk ki a református hithősről bizonyságot tevő lelkész gyülekezete mellett.
"Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Róm. 8:31
Hegedűs Lorántné
Register to read more...
2014. 03. 04. 16:24 -
Kistarcsa a XX. század első negyedében gyári lakótelepnek épült településrésze a nagy gazdasági világválság idején került a Belügyminisztérium tulajdonába. Már az 1930-as években internálótábor működött itt. A II. világháború idején a koncentrációs táborokba deportálandó zsidók gyűjtőhelye volt, majd 1949 és 1953 között a kommunista diktatúra internálótáboraként működött.
Register to read more...A tegnapi napon az Index hírportál súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "a KDNP alááshatja a horthysta Hegedűs elleni fellépést", azzal, hogy a Ráday Kollégium Dísztermében tartotta meg Országos Választmányi gyűlését.
Álhírt közölt pénteken, február 28-án a hunhir.info portál, miszerint „Torkához szegezett szuronnyal énekeltették az ukrán himnuszt a beregszászi presbiterrel”. Sajtószolgálatunk utánajárt a riasztó hírnek, és kiderült, hogy a Horkay Sámuel bántalmazását színesen, számos részlettel világgá kürtölő Hunhír-tudósításból semmi nem igaz.
Register to read more...
A Magyarok Világszövetsége üdvözli az Élő Zoboralja Polgári Társulás Esterházy Jánosnak szentelt nagyszabású konferenciáját, amelyre 2014. március 5-én kerül sor Nyitrán, a Konstantin Filozófus Egyetemen, írta Patrubány Miklós Zilizi Zoltánnak a konferencia szervezőjének.
Register to read more...
Az MVSZ erkölcsi alapja
A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást
Adakozók: | 590 | Fő |
Országok: | 17 | |
Települések: | 191 | |
Alakítók: | 72 | Fő |
Összesen: (2012.04.26) | 8669908 | Ft |