Feltlts alatt
Magyarok Világszövetsége

MTF-24

 

Államférfiak a trianoni béke-parancsról

Francesco Nitti, olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek..”

Herbert Henry Asquith, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben: „Ez a béke nem állanférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye.”

Vladimir Iljics Lenin: „Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.”

Lloyd George, angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében: „Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt.”

Artur Neville Chamberlain, angol miniszterelnök: „A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.”

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című köny­vében: „Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.”

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke: „Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között.”

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta: „Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.”

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt – Hungary s Place in the Sun) című cikkében a kövtkezőket írta: „Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést.”

Stanley Baldwin, angol miniszterelnök: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.”

 (Összeállította Patrubány Miklós, 2010)

 

 

 

Sorozat-bemutató video: http://mvsz.hu/mtf/mtf_reklam.html

A kiadó terjesztőket keres, elsősorban a középiskolákban, főiskolákon és egyetemeken.

 

Terjesztési információ

A Magyarságtudományi Füzetek ára Magyarországon: 499 Ft.

A füzetek Magyarországon megvásárolhatók az újságárusoknál.

Postai úton házhoz küldve: 700 Ft.

8 füzet megrendelése esetén: 3.000 Ft (azaz 375 Ft/pld.), kiegészítve a postaköltséggel.

A teljes sorozat ára: 11.000 Ft + postaköltség

Külföldön az ár ugyanennyi, az adott ország devizájának napi árfolyamán.

 

Belföldi átutalás esetén a bankszámla: 10300002-20102159-70833285

 

Külföldi átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

bankszámlája:

IBAN HU 52 10300002-20102159-70833285

MKB Rt. – Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

1056 Budapest, Váci u. 38.

SWIFT Kód: MKKBHUHB

 

Megrendeléseket az mvsz@mvsz.hu címen fogadnak.

Ha a kívánt mennyiség árát banki átutalással befizették, és pontos postai címüket feltüntették, akkor másnap postázzák a megrendelt füzeteket.

 

MTF-4

                                      A füzet tartalma ide kattintva olvasható.

 

Sorozat-bemutató video: http://mvsz.hu/mtf/mtf_reklam.html

A kiadó terjesztőket keres, elsősorban a középiskolákban, főiskolákon és egyetemeken.

 

Terjesztési információ

A Magyarságtudományi Füzetek ára Magyarországon: 499 Ft.

A füzetek Magyarországon megvásárolhatók az újságárusoknál.

Postai úton házhoz küldve: 700 Ft.

8 füzet megrendelése esetén: 3.000 Ft (azaz 375 Ft/pld.), kiegészítve a postaköltséggel.

A teljes sorozat ára: 11.000 Ft + postaköltség

Külföldön az ár ugyanennyi, az adott ország devizájának napi árfolyamán.

 

Belföldi átutalás esetén a bankszámla: 10300002-20102159-70833285

 

Külföldi átutalás esetén:

Magyarok Világszövetsége

1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.

bankszámlája:

IBAN HU 52 10300002-20102159-70833285

MKB Rt. – Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.

1056 Budapest, Váci u. 38.

SWIFT Kód: MKKBHUHB

 

Megrendeléseket az mvsz@mvsz.hu címen fogadnak.

Ha a kívánt mennyiség árát banki átutalással befizették, és pontos postai címüket feltüntették, akkor másnap postázzák a megrendelt füzeteket.

VÉGSZÓ - MTF-16

VÉGSZÓ

Nem 5-10-20 könyvből írtam egy újat, hanem a saját kutatásaim eredményét tártam az olvasók elé. De azt hiszem, hogy nemcsak az értelemre hatóan, hanem szinte kézzelfoghatóan is sikerült bebizonyítanom a magyar nép és nyelv vogul eredetének képtelenségét a természet örökérvényű törvényével. Remélem tehát, hogy a vogul gyököknek eddig hitelt adó, jóhiszemű vogulisták is inkább hisznek a természet megváltozhatatlan törvényének, mint a vogul gyököknek. Mily felemelő tudat lesz számukra is a megdönthetetlen igazság szolgálata. Azt is sikerrel bizonyítottam, hogy a mai Magyarország területe, a Kárpát-medence, már az ősidőben, de az árjarajzás előtt feltétlenül, annyira lakott volt, hogy az Európát teljesen hatalmukba vevő árják egyedül csak ott nem tudták a lábukat megvetni s így kénytelenek voltak észak felé terjeszkedni. Egész Európának árjafajú és nyelvű a lakossága, csak éppen a közepe nem az, mert ott egy turáni nép vert gyökeret feltétlenül előbb az árja vándorlásnál, mert – mint már hangsúlyoztam - akkor az árják lepték volna el ezt az értékes földet is. Ez a megállapításom is vitathatatlan igazság.
Vannak ugyan a magyar földön árjafajú népelemek is, de ezek a magyar őslakosság elbokrosodása után, mint utótelepesek vagy menekültek kéredzkedtek oda be. De azt is elfogadhatóan bizonyítottam, hogy az az őstelepes nép, amely a Kárpát-medencét már az ősidőben megszállta és szilárdan hatalmába vette, sumir fajú és sumir nyelvű nép volt. Azok a helynevek, amelyeknek értelmét és jelentését a sumir nyelv segítségével elemeztem ki és állapítottam meg, csak kicsi hányadát képezik az összesnek. Még nagyon sok helységünk nevének van sumir jelentése. Mit jelent ez a tény? A legegyszerűbb gondolatkapcsolással azt, hogy sumir nevet csak sumir nyelvű nép adhatott a lakóhelyeinek és az azok körüli természeti tárgyaknak, mert minden nép csak a saját nyelvkincséből adhat nevet. Ez is olyan alapigazság, amely minden kételyt kizár, tehát vitatkozni efelett sem lehet. De ezeknek a sumir nyelvű telephelyeknek a nevei csak úgy maradhattak meg a mai napig, hogy az az ősi sumir nyelvű nép is ott maradt, mert különben a később odatelepült másnyelvű nép a saját nyelvén adott volna nevet nemcsak a telephelyeinek, hanem a környezetébe eső természeti tárgyaknak is. Ez a megállapításom is annyira egyszerű, hogy minden kételyt kizár. De ha elfogadom, amint el kell fogadnom a sumir nyelvrokonságot, akkor azt is el kell fogadnom, hogy az a névadó nép nemcsak sumir nyelvű, hanem sumir fajú is volt, és ez a sumir földről, Mezopotámiából vándorolt a KárPat-medencébe még az ősi időben. A nagyobb arányú kivándorlás I. Sargon, Akkád királyának idejében (Kr. e.2369-2314.) indult meg és folytatódott az amoriták és az asszírok népirtó hódításainak idejében. E hosszú harcban a sumir városállamok mind elpusztultak és a lakóik a rabszolgasors elől menekültek a világ minden tája felé. Ez a folyamat körülbelül II. Saragon asszír király idejében (Kr. e. 721-705.) fejeződött be, amikor is a sumir nép Mezopotámiában véglegesen megszűnt. A sumir menekülők legnagyobb tömege a Kárpát-medencében húzódott meg, ez a vidék volt ugyanis abban az időben a legbiztonságosabb terület, mert akkor még nem esett bele a nagy hódítók útjába.
Ennek a vándorlásnak a legfőbb iránya a Kaukázuson át vezetett a Fekete-tenger északi vidékére, amint azt már megírtam, mert a Dontól a Dunáig elterülő hatalmas síkföldön minden folyónak sumir neve van, amit csak sumir nép adhatott azoknak, mégpedig az árják odatelepülése előtt. Nem hagyhatom megemlítés nélkül azt sem, hogy a legősibb sumir nyelvben a folyóvíznek a neve „a” volt. Ez a név van nemcsak a négy nagy folyónknak (Duna, Tisza, Dráva, Száva) nevében, hanem körülbelül még 40 folyónak vagy pataknak a nevében van meg ma is. Ez pedig azt jelenti, hogy a névadó őslakosság ott sumir nyelvű volt és az is maradt. Például ilyen nevűek Rába, Rábca, Lajta, Pinka, Zala, Kerka, Mura, Zsitva, Galga, Zagyva, Tarna, Rima, Bódva, Borsova, Iza, Béga, Nera stb. De ugyanez a fogalom van Buda ősi sumir város nevében is. Elemezve: bu-d-a, jelentősége bőséges víz. Bud = bő – „a” = víz. De ez nemcsak a Dunára vonatkozik, hanem az ottani hőforrásokra is, amelyek az ősidőben még szabadon folydogáltak a Dunába. Közülük a Rudas fürdőnek még ma is sumir neve van, mert nem azért Rudas, mert rúdja van, hanem mert gödre, medencéje volt már akkor. Abrudu sumir szó azt jelenti, hogy üreg, barlang, medence. Abrudbánya is innen kapta a nevét. E bánya mellett van egy Búcsony nevű falu, amely bővizű helyet jelent. Később a sumir telepesek mellé Budára egy gall nevű népcsoport is telepedett a hővízek (hévízek) mellé, s ők a saját nyelvükön ezt a telephelyet Akvink-nek, azaz öt víznek nevezték. Ezt később a rómaiak a saját nyelvük szerint Akvinkumnak (Aquincum) hívták.
Kalocsa is sumir szó. Kielemezve: Kalo-cso, a jelentése ütötte vagy verte víz, mai nyelvünkön víz verte hely, azért mert a Duna sokszor elöntötte. Mezőtúrnak magyaros a hangzása, de mégsem a mai magyar nyelven van neki jelentése, hanem az ősi sumir nyelven, amelyen a mező szintén mező volt, a tur szó pedig a mi mai nyelvünkben: teret, térséget. Területet jelent. Mezőtúr tehát mezőterülete, vagy mezőséget jelent. Szomszédja Túrkeve, ez kielemezve: Tur-ka-ba, ami nagy városi területet jelent. A mai nevére, Kevére, a könnyebb kiejtés törvénye szerint változott. Baja, bő vizet jelent a mellette folyó Dunától, de ugyanezt jelenti a Tisza melletti Becse, kielemezve Bocsú is, meg az Al-Duna melletti Pancsova is. Ez ki elemezve: Bo-csu-a, annyi, mint bő víz. Orsova kielemezve: ár-su-a, annyi, mint áradó víz. Ennek a szomszédja a Kazán-szoros. Ennek sumir alapszava Kaz, mai nyelvünkön a jelentése vágni, hasítani. A kasza szavunkban ez a jelentés van ma is. Kazán, kaza-án, a mai nyelvünkön átvágást jelent. Tényleg, valami szörnyű erő átvágta az ott lévő, s a Duna mindkét oldalán kb. 1000 méter magas hegyvonulatot, s a Kárpát-medencei beltenger vize lefolyt a mai Fekete-tengerbe, még a geológiai harmadkorban otthagyva az Alföldön a homokbuckákat, amelyeknek homokját a tenger hullámai őrölték meg hosszú időn át.
Szabadka nevének jelentése is a sumir nyelvből elemezhető ki. Szabad a sumir nyelvben is azt jelentette, amit ma a magyarban, a „Ka” pedig - amint már kielemeztem - várost jelent. Szabadka tehát sumir-magyar nyelven szabad várost jelent. De van Torontálban - kielemezve: tur-on-tál, annyi, mint téres, vagyis nagy területű tál, - egy tiszta sumir képzésű és jelentésű városnév ma is. Ez Kikinda, elemezve: „Ki”, a sumir nyelvben „helyet” jelent, „kinda” pedig letaroltat, elpusztítottat. Kikinda jelentése tehát a mai nyelvünkön elpusztított, vagyis puszta helyet jelent. De hogy maradhatott meg ez a kimondottan sumir szó a mai napig? Úgy, ahogy megmaradt Buda, Esztergom, Zebegény, Magura, Koroncó és mindaz, amelyeknek nevét a sumir nyelv segítségével már kielemeztem és még az a sok, amelyeknek nevét itt nem elemezem már ki.
Pedig mennyire ide kívánkozik még pld. Debrecennek, ennek a nagy és ősi magyar város nevének a kielemezése, mert az összes historikusaink és nyelvészeink ezt is szláv szónak és szláv telepnek minősítik, pedig a sumir nyelv segítségével kielemezve: duburu-cson, a mai nyelvünkön azt jelenti, hogy ad forrásvizet, vagyis vízadó forrás. A könnyebb kiejtés törvénye szerint lett belőle dubrucon és később Debrecen. Hogy ez a forrásvíz megvan-e ott még ma is, nem tudom, de hogy az első telepesek idején megvolt, bizonyos, mert éppen az ivóvizet adó forrás vonzotta és telepítette oda az első sumir vándorokat. A sumir földről származó menekült nép lett az alapja a később kialakult magyar népnek és a magyar nyelvnek is. Hogy ez a kialakulás hogyan, miként és milyen népelemekből tevődött össze, arra e mű bő és igaz felvilágosítással szolgál.
Összefoglalva röviden ezt az igazságot, a végső tanulság a következő: A mi, mai nyelvünket, amelyet magyarnak nevezünk, Árpád hódító katona népe nem készen, kialakultan vitte a Kárpát-medencei hazába, mint ahogyan állítják összes nyelvészeink és historikusaink. A honfoglaló magyarság fajtájára és nyelvére nézve is tisztán török volt, amiként azt a Biborbanszületett Konstantin kelet-római császár minden kétséget kizáróan bizonyítja. Ez a nép tehát csak a saját török nyelvét vihette magával az új hazába, amelyet azután ott felcserélt a nálánál sokkal nagyobb számú meghódított, őstelepes nép nyelvével, amint ezt a tényt bizonyított a „A középkori hódítók nyelvalakulásai” című fejezetben. Ennek a hódításnak. vagy honfoglalásnak az ideje pedig Kr. u. 894-től 896-ig tartott. De Árpád hódító népe nem puszta és lakosoktól üres vagy gyéren lakott földet szállt meg, hanem az akkori viszonyokhoz mérten aránylag egy sűrű lakosságú földet, amelynek lakói már nemcsak földműveléssel foglalkoztak, hanem ipart is űztek, sőt saját betűírással, tehát saját ősi kultúrával is rendelkeztek.
A hódítók tehát a győztes fegyver erejénél fogva, teljes tulajdonjoggal bírták a megszerzett földet, a meghódított ősnép pedig szolgája és eltartója lett a fegyveres urainak. Tény, hogy a legrégibb emberi nyomot Európa földjén a mai Magyarország területén, Vértesszőllős községben találták meg. Az is tény, hogy a rézkorszaknak a végén, Kr. előtt már 2000 évvel, gabonatermelő nép nyomára is akadtak Magyarországon. A gabonatermelés pedig már kultúrmunka volt, mert attól fogva az ember élete, megélhetése nem volt függvénye többé a természet kiszámíthatatlan alakulásainak és fordulatainak.
Említettem, hogy a Kárpátok övezte haza földjére a sumir néprajok akkor vetődtek először, amikor a szomszédos pusztai népek elvették gabonatermő földjeiket és ők a világ minden tájai felé szétszóródtak. Első telephelyük a Fekete-tenger fölötti síkság volt. Ezt bizonyítják az ott levő sumir nevű folyók nevei ma is. Innen szóródtak szét később kisebb vagy nagyobb rajokban a világ minden része felé, de legnagyobb számmal a Kárpát-medencébe. Itt szaporodott el azután az az ősnép hosszú és ismeretlen idő alatt, és adott sumir neveket telephelyeinek, valamint az azokat környező természeti tárgyaknak. Sumir nevet pedig – amint már kihangsúlyoztam - csak sumir nyelvű nép adhatott a környező természeti tárgyaknak. Ezekből egy seregnek értelmét és jelentését csak a sumir nyelv segítségével tudtam kielemezni és megállapítani, tehát e tétel igaz voltát bizonyítottam is. De mennyi ilyen név vár még kielemzésre és bizonyításra!
Remélem, hogy a példámat és az igazságot követő szakemberek közül még sokan megerősítik ezt az állításomat. De térjünk vissza egy pillanatra még ahhoz a két sumir írásos cseréplaphoz, amelyeket 307 és 863 múzeumi számok alatt a British Múzeumban, Londonban őriznek ma is. Ezeknek korát a szakemberek három és félezer évben állapították meg Kr. előtt, tehát ma kb. öt és félezer évesek. Ez pedig igen nagy idő!
Az egyik cserép egy Kuth, a másik egy Bana nevű gazdacsalád jószágállományát sorolja fel és megnevezi egyúttal a nyájőrző kutyákat és a legelő állatokat is. A kút szó a sumir nyelvben ugyanazt a fogalmat jelentette, mint a magyar szókincsben ma is… A bana szó első tagja a „ba” a sumir nyelvben épületet, vagy házat jelentett. a „na” pedig a „nagy” fogalmát. A jelentése nagy ház, tehát a benne lakó nagy házú, vagyis gazdag ember volt. A ló neve a sumir nyelvben hilu, vagy assza volt. A hiluból lett a mai ló szavunk, az asszából pedig a huszár, vagyis lovas szavunk, meg a ku-assza, mai nyelvünkön a kuvasz neve. A szarvasmarha neve e cserepeken „abaly” , amely szó a sumir „gu” jelentése, bika vagy gulya hozzáadásával guabal, vagyis a mai göböl szavunk őse. A juh neve mindkét sumir cserépen „kojly”, amely ma a kajla szavunkban maradt meg. De a nyájőrző kutyák nevei ma is ugyanazok, mint 5500 évvel ezelőtt Sumirországban voltak. A „puli” ma is puli, a „kumundur” ma is komondor és a „kuassza” – ma kuvasz. Hiteles királyi oklevelekkel bizonyítottam, hogy „Bana” nevű család IV. Béla és V. István királyaink korában is megvolt Magyarországon. De igazolhatóan ma is megvan a Győr megyei Tét községben. Mivel ez a család az evangélikus felekezethez tartozik ott, ennek az egyháznak hiteles anyakönyvei ezt a tényt hitelesen és bőven bizonyítani is tudják. De mi a legérdekesebb következtetés, amely levonható a fentebbi tényekből? Az, hogy e két sumir család ugyanazon a néven és ugyanolyan nevű állataival ma is megtalálható, de a világ egyetlen országában csak és ez az ország a Kárpát-medencei Magyarország. Hogyan magyarázható ez meg? Egyedül csak úgy, hogy nemcsak a Bana és a Kuth családok, hanem sok ezer más sumir család is ingó jószágával áttelepült Mezopotámiából, a Tigris és Eufrates közéből a Kárpát-medencébe, a Duna-Tisza tájára és ott a mai napig állataival együtt megmaradt.
Vagyis a mai őstelepes magyar nép a Mezopotámiában megszűnt sumir ősnép egyenes folytatása és utóda! Csak így érthető és magyarázható meg az a történet is, hogy a Dráva és Száva közének a rómaiaktól meghódított őslakói az ősi Szerém, a rómaiaktól Sirmiummá latinosított város mellett Kr. u.359-ben magyarul „marhának” nevezték és meg is verték az akkori világ legnagyobb urát, a tényleges római császárt, II. Konstanciust. Ez az esemény pedig 537 évvel előbb volt, mint a magyar honfoglalás, és Árpád népének a megtelepedése a mai hazánkban. Tehát csak az őstelepes nép használhatta azt a nyelvet, amit ma magyar nyelvnek nevezünk.
Azt hiszem, hogy e megállapításom népünknek és nyelvünknek nemcsak a voguloktól való származás gyarló meséjére ad csattanó választ, hanem azok felé a nyelvészeink és historikusaink felé is, akik nyelvünknek és népünknek sumir eredetét oly konokul tagadják.
Az őstelepes magyar népnek a sumiroktól való származására nézve még perdöntő érvvel szolgál az a tény is, hogy az ősi magyar nép között sok családnak van sumir neve ma is, vagyis sok magyar család nevének a jelentését csak a sumir nyelvvel lehet kielemezni. Sajnos, hogy ezt a perdöntő bizonyíték-anyagot nekem nem volt módomban kihasználni, mert e könyv anyagát az Egyesült Államok területén írtam, s most is távol lakom hazám földjétől. De felhívom figyelmét az igazságot kereső historikusoknak e perdöntő jelentőséggel bíró forrásra. A szülőfalumból néhány családi névre még ma is emlékszem. Ilyen sumir eredetű családi nevek a falumban a Bana családon kívül például a Kernya, Csanda, Csupor, Csemez, Barta, Barsza, Halál, Nagy, Szép, Mészáros, Süke, Salamon, Szabó, stb. A Kernya név a sumir keri, vagy kirina szóból származó jelentése kert-nagy, vagy is nagy kert. Ez a név emberre vonatkoztatva nagy kertűt, tehát szintén gazdag embert jelent. A Csanda név elemezve: cson-du, vízadót, vagy vízforrást jelent, a Csupor kielemezve: cso-poharu, jelentése vizespohár. A Csemez jelenthet a mai nyelvünkön kicsi mezőt, de lehetett az ősi alakj a cso-mazu is, ennek jelentése vizes mező. A Barta vagy Barcza elemezve: bara-tu. „Bara” sumir szó, jelentése valamit létre hozni, megalkotni, szülni, vagy megcsinálni. Gyerekkoromban barábereknek, (bara ember) hívták mifelénk az olyan munkásokat, akik az új kövesutat, vagy a Marcal új gátjait csinálták. Még a kocsijuk is sumiros, egy ló húzta kordé volt, amit gignek is neveztek. De barkácsoló embernek is hívták az olyat, akinek nagy kézügyessége volt, és minden elromlott szerkezetet, vagy szerszámot meg tudott csinálni. E név kielemezve: bara-kacs, alkotni, csinálni kaccsal, kacsóval, vagyis kézzel. A kúszó növények például a szőlő kapaszkodó indáját ma is kacsnak nevezik mifelénk. A Halál ősi sumir alakja: al-el volt. „Al” sumirul életet jelentett, az „el” pedig túl-t. A halál tényleg az életen túli állapot. Azon. a vidéken, ha valaki elájult, arra azt mondták, hogy elalélt. A Nagy szó sumir alakja: „na”, vagy „nad” volt, a szép szavunk sumir őse pedig „zeb”-nek, vagy „szeb”- nek hangzott. A Mészáros szó sumir őse: maszaru, a jelentése pedig szétvágó. A mészáros tényleg szétvágja a húst. Süke, vagy süket szavunk a sumir „saku” szóval egyezik, s a könnyebb kiejtés törvénye alakította sükévé, amely szóalak ősibb, mint a süket. Salamon a sumir „alamu” szóból származik, jelentése szelíd, békés. A Szabó tiszta sumir szó, mai nyelvünkön kivágót, kiszabót jelent. Mi az egyetlen helyes és elfogadható magyarázat mindezekre? Csak az, hogy a Kárpát-medencei őstelepes magyar népben a mezopotámiai ősi hazájából kiüldözött sumir nép élete folytatódik. Ezt pedig nemcsak nyelvészeti alapon, hanem a leszármazás való tényei alapján is megállapítottam. Melyik európai népnek van ilyen ősi írott múltja, melyik európai mágnás családnak van ilyen ősi család, fája, mint a magyar népnek, és melyik kutya-fajtának van olyan hiteles, ősi pedigréje, mint a lenézett magyar kuvasznak, pulinak, vagy komondornak?
*
Nincs még egy olyan népe egész Európának, amely a története folyamán annyi megpróbáltatásnak és szenvedésnek lett volna kitéve, mint a magyar nép, mert a hadak útjában volt mindig. Bár hősi kiállásban sohasem volt hiány részéről történelme egész folyamán, vért is tudott áldozni bőségesen, ha kellett. Csak két nagy kihatású tanítását nem tudta mindeddig megtanulni a történelemnek: az egymás közötti összetartást és a velejáró áldozatkészséget. De ez utóbbi nem a drága véráldozatra vonatkozik, mert ezt még feleslegesen legutóbb is tudta ontani, hanem a hitvány pénzáldozatra, amellyel sokszor előbbre jutna, mint a vérrel. Ha e könyvnek a hatása e két hiányos magyar erényt meg tudná gyarapítani, fel tudná fokozni, akkor ennek a könyvnek az írója még a síri világban is szépeket tudna álmodni nemzete jövőjéről.
Dr. Nagy Sándor

Amit e könyvben megírtam, az tisztán saját kutatásom eredménye és nem másoktól átvett vélemény. Ha valamely adatot idegen írótól vettem át, akkor annak nevét pontosan megjelöltem. De elég sokat idézek az Árpád-kori Oklevéltárainkból, amelyeket teljes egészükben feldolgoztam. Ezek: Fejér György 42 kötetre való Oklevélgyűjteménye. Egy kötet terjedelme kb. 800-1000 oldal. Munkájának címe:
Codex Diplomaticus Ecclesiasticus ac Civilis Regni Hungariae. (A magyar királyság egyházi és világi oklevélgyűjteménye.) Ezt rövidítve így idéztem: Fej. Kötet és lapszám. (Fej. 1. 3. 65.)
Hatalmas munkát végzett Wenczel Gusztáv is, aki az Árpádkori Új Okmánytárt állította össze 12 vaskos kötetben. Ezt rövidítve így idéztem: W. kötet és lapszám. (W. Ill. 520.)
Azután következik terjedelemre a „Hazai Okmánytár” 8 kötete. Rövidítve: HO. kötet és lapszám. (HO. V. 13.)
Hazai Oklevéltár egy kötet, a Zalai Oklevéltár két kötet, a Pannonhalmi Oklevéltár és a Zichy-család oklevéltára egy-egy kötet.

 

XLI. A NÉMET TÁMADÁSOK KUDARCA

XLI. A NÉMET TÁMADÁSOK
KUDARCA

III. Henrik után még akadt egy-két német császár, aki megpróbálkozott a magyar nép igába törésévei, de sikertelenül. Ilyenek voltak V. Henrik és III. Konrád német császárok. Ezek ugyancsak keresték az ürügyeket Magyarország megtámadására.
V. Henrik azt rótta fel Kálmán magyar királynak, hogy Dalmácia meghódításával az ő birodalmának a határait veszélyezteti. Íme, Aesopus meséje a farkasról és a bárányról császári kiadásban. Ugyanis akkor a Dalmácia melletti szigetek Olaszországhoz tartoztak, ez pedig a német birodalom része volt. A horvátok és a dalmátok Kálmán magyar királytól reméltek védelmet Velence, a Német birodalom és a keletrómai császárság kizsákmányolása ellen. Ezért koronázták meg örömmel Zárában Horvátország királyának. Velence részben facölöpökre épült város. Gyorsiramú fejlődése kényszerítette rá, hogy a tenger sekélyebb részeit feltöltse vagy felcölöpözze. Ez utóbbihoz azonban nagyon sok fára volt szüksége s a fát csak Dalmáciában szerezhette be. Le is tarolta a dalmát hegyeket úgy, hogy azok mind elkarsztosodtak.
A magyar uralom tehát akkor életlehetőséget, megélhetést és biztonságot jelentett a tengerparti lakosságnak, mert meg tudta őket védelmezni három nagyhatalommal szemben is. Kálmán király korának legműveltebb uralkodója volt. Nagybátyja, Szent László, akinek fiúgyermeke nem volt, bátyjának, Gézának a fiai közül a fiatalabbat, Almos herceget jelölte ki utódjának, míg Kálmánt, az idősebbet papnak neveltette. Kézai Simon krónikásunk szerint már püspök volt, amikor Szent László meghalt. De a természettől is nagy ésszel és eréllyel volt megáldva. Így a királyi hatalmat az elsőszülöttség jogelve alapján nem volt neki nehéz megszerezni. Viszont ez által szembekerült a nagyravágyó és délceg külsejű öccsével, aki már királynak érezte magát annál is inkább, mert nagybátyja horvát királynak már meg is koronáztatta őt.
Mikor azonban bátyjával szemben a reményei teljesen szertefoszlottak, a német császárhoz fordult segítségért. V. Henrik német császár azonnal megindította seregeit Magyarország ellen1108-ban, hogy a magyar hadsereget meglephesse, s ez által a védekezést lehetetlenné tegye. De csalódott, mert Kálmán király eszén nem tudott túljárni. Ez már jó előre rendbe hozta a végvárakat és megerősítette az átjárókat és a gázlókat az egész nyugati határ mentén. A német hadsereg csak nagy üggyel-bajjal tudta ezeket leküzdeni és Pozsonyig bírt csak elvergődni, amelyet sokáig, de teljesen sikertelenül ostromolt. Így, kénytelen volt hazavonulni anélkül, hogy a magyar hadsereggel komoly összecsapása lett volna. A német évkönyvírók mind igen szárazon és minden hangulat nélkül mondják el e hadjárat lefolyását. Az egész háborúval kapcsolatban nem találtak olyan mozzanatot, amelyhez egy kis német dicsőséget hozzá ne szőhettek volna. Mindegyik német forrásból kiérződik az a keserű íz, hogy a német császárság teljes erejével sem tudott úrrá lenni Magyarország fölött.
Az utolsó komolyabb kísérlet már kimondottan nem is volt császári vállalkozás, a császár csak a háttérben szerepelt, nehogy a kudarc a császári tekintélyt rontsa. Éppen azért a lebonyolítást III. Konrád császár az osztrák hercegre bízta. A támadásra ürügyet megint az Árpád-család belső ügyeibe való beavatkozás adott. Kálmán királynak volt ugyanis egy Boris nevű fia is, akit azonban a trónutód idősebb fiú nem ismert el atyja igazi fiának. Ez a kérdés nem tisztázódott még akkor sem, amikor már Kálmán után a harmadik király, II. Géza uralkodott. Boris már 33 éves volt, amikor többféle kísérlet után a német császárhoz fordult segítségért. Természetesen e tisztán belső, családi ügyhöz a német császárnak semmi köze sem volt. De ürügy kellett Magyarország megtámadásához. Tehát a császár a cseh herceg ajánlatára pártfogásába vette Borist, de az ügy lebonyolítását Henrik osztrák hercegre bízta. Ez azután ügyes csellel és nagy summa pénzzel az őrség vezetőjét megvesztegetve, Pozsony végvárát megszerezte. A védelemnek a főerőssége így elveszvén, az ellenség komoly reményt fűzhetett a sikerhez. De Géza király is résen állt. Azonnal követeket küldött a német császárhoz és az osztrák herceghez. felháborodását tolmácsoltatva és magyarázatot kérve a magyar határ alattomos megsértéséért. De azonnal mozgósította az ország egész haderejét is és Pozsony várát körülzárta. A császár is, a herceg is húzta, halasztotta a válaszadást. Géza azonban Pozsonyt komoly ostrom alá fogta. A német várőrség látta, hogy segítséget nem kaphat, a várat 3000 font ezüstért és szabad elvonulásért feladta. Így az ország lerohanásának lehetőségét Géza megakadályozva, hadseregét a Lajta vonalán vonultatta fel. Szemben vele, a másik parton fejlődtek fel a szász, bajor, osztrák és cseh csapatok. 1146. szeptember 11-én került az ütközetre sor. A magyarok támadó lendületének szárnyakat adott a méltán érzett harag és bosszú. Még a csata leírását megörökítő Márk minorita atyát is elhagyta a nyugalma, amikor a magyarok nem díszes káromkodását is beleszőtte a feljegyzéseibe. A bevált taktika szerint a székely és a besenyő előcsapatok az első összecsapásnál hátat fordítottak s az üldöző német csapat beleszaladt a páncélos magyar derékhadba és a cselvető osztagok gyűrűjébe. A németek veresége tökéletes volt. Ezt megerősíti Ottó freisingeni püspök következő feljegyzése: „Ebben a csatában az előkelő nemes férfiaknak nagy része elveszett, a köznépnek pedig megszámlálhatatlan mennyisége”. Márk atya feljegyzéseiből még hozzá teszem, hogy „ebben az ütközetben a németeknek annyira megtört az ereje, hogy még a határszélen lakó magyar parasztok ellen sem mertek jogtalanságot, vagy valamely sérelmet elkövetni”.
Ezzel le is zárult a német hódítási törekvések korszaka. A magyar nép fegyverrel verte a németek fejébe azt a szilárd és lelkéből kiirthatatlan eltökéltségét, hogy szabadságát és országának földjét az utolsó csepp véréig megvédelmezi s e tekintetben soha senkivel és semmi körülmények között sem alkuszik. Ettől fogva a német birodalom nem is tett komolyabb fegyveres kísérletet Magyarország leigázására. Zsigmond király egy személyben német császár is volt, de még csak eszébe sem jutott, hogy Magyarországot beolvassza a birodalomba. Csak miután a Habsburgok családi örökségként, házasság révén megszerezték a magyar koronát, velük szemben kellett a magyar nemzetnek állandó élet-halál harcot folytatni a függetlenségéért.

XL. A NEMZETI FÜGGETLENSÉG VISSZASZERZÉSE

XL. A NEMZETI FÜGGETLENSÉG VISSZASZERZÉSE

Alig zajlottak le a fehérvári ünnepségek s alig távozott haza a gőgös császár abban a biztos tudatban, hogy a kemény magyar katonanépet is sikerült megtörnie, gyámoltjának pedig azután nyugodt országlása lészen. Mindez csalóka látszatnak bizonyult, mert a magyar nemzet akkora megaláztatást, arculütést nem volt hajlandó eltűrni senkitől. Mint a sebzett vad hördült fel az egész nép. Egyszerre eltűnt minden ellentét a pártok, törzsek és a várkatonaság között. Mint nemzeti közvélemény alakult ki máról-holnapra, hogy a németeknek nem arannyal, hanem vassal fizetnek. Pétert pedig nem tekintik királyuknak, hanem a német császár pribékjének. Ahogyan a részletekből látom, még az idegen vérű főpapok és lovagok is a nemzettel tartottak. Gellért püspök két társával azonnal Endréhez sietett, amikor érkezését megtudta. Az a pozsonyi ispán, Márton pedig, aki a németek ellen ezt a fontos végvárat kétszer is megvédte, annak a wasserburgi Vecellinnek a fia volt, aki Koppányt a veszprémi csatában levágta. De ott voltak a régi nemzeti vallás hívei is Vata vezérlete alatt. Endre herceg öccsével, Leventével az első hívásra haza jött. Mikor ennek híre ment, az ország egész területén kitört a forradalom. Péter menekülni próbált, de Fehérvár mellett, Zámoly nevű faluban elfogták és megvakították. Endre kemény kézzel ragadta meg a kormányzás gyeplőit. Mindenekelőtt a pogányság maradványait hallgattatta el. A császárnak is felajánlotta a békét, sőt a pápát is felkérte közbenjárásra. De a császár olyan feltételeket szabott, amilyeneket a nemzet nem fogadhatott el. Az 1050. év elején Gebhard regensburgi püspök, a császár rokona, az ország nyugati végeit támadta és erősen pusztította. A magyarok azonnal visszavágtak és Hainburg várát feldúlták. A császár, miután az egész birodalomban óriási sereget gyűjtött össze, I05I-ben megindult Magyarország ellen. A dunai hajóhadat élelmi és hadi szerekkel megrakódva Gebhard püspök vezette. A Duna északi partján pedig Bratiszláv cseh és Welf karintiai hercegek vezérlete alatt, szintén igen erős haderő vonult fel. A császár, hogy a Rába és Marcal ingoványait kikerülje, meg hogy a magyar hadvezetést félrevezesse, Karintia felől Vas és Zala megyéken át tért rá Sümegnél a régi római hadi útra s ment Fehérvár ellen. De a magyar kémlelő-osztagok hamar rájöttek útirányára. Épp azért seregei előtt széles sávban elhajtották a lakosságot és a jószágot, elpusztították az élelmet is. A magyar taktika az volt, hogy apró csatározásokban kell az ellenséget kifárasztani és először erkölcsileg kell megverni, ellenálló erejét, harci kedvét megtörni. Mire így Fehérvárig elvergődött a folytonosan zaklatott német hadsereg, már meg is lett verve. Nem is tudta a székvárost bevenni a császár, hanem sürgősen hátraarcot csinált és a legrövidebb úton Győr-Sopron felé vezette haza csüggedt seregét. De a magyar hadsereg az ellenség üldözésében is kiváló volt amint az dicsérőleg emlegeti Bölcs Leó bizanci császár is „Taktika” című művében. Mert olyankor nem a zsákmányolásra adta magát, mint a többi európai sereg, hanem az ellenség tökéletes megsemmisítése volt előtte a fő hadi cél. Igy a visszavonulás csakhamar valóságos futássá változott. De futhatott-e a könnyű lovas elől a gyaloghad, vagy a nehéz páncélos lovasság? A német hadsereg veresége teljes lett. Hasonló sors érte az északi sereget is. A hajóhad pedig, amelyre égető szűksége lett volna a német főseregnek, már előbb visszavonult. Ugyanis Gebhard püspök, egy a császárhoz küldött levelében, újabb utasítást kért további magatartására vonatkozólag. Ez a levél a magyarok kezébe került s a császár nevében azt az utasítást küldték neki, hogy azonnal vonuljon vissza. A császár október 25-én érkezett Hainburgba, és november 12-én már Regensburgban volt. Csak a bosszúra gondolt a hiúságában mélyen megalázott és meggyalázott nagyúr. Éppen azért hiábavaló volt Endre király újabb békeajánlata, Adalbert osztrák őrgrófnak és a pápának, IX. Leónak személyes közbenjárása a békéért. A következő évben, 1052-ben tényleg egy hatalmas hadsereggel jelent meg Pozsony alatt. A föld nyögött ostromgépeinek és nehéz páncélosainak súlya alatt. De hiába újította meg támadásait szárazon és vízen, a várbeli magyar katonaság és a felmentő sereg hősi küzdelme felmorzsolta a hatalmas német sereget. A császár az egész birodalom összes hadi erejével sem tudta a magyar hadierőt megtörni. A cseh herceg, Bratiszláv, akinek nevéről ezt a hős magyar várost ma nevezik, szintén ott volt az ostromlók között, amint a csehek mindig ott settenkedtek a német császárok lakájaiként Nagy Károlytól Ferenc Józsefig.
A császár október 7-én már újra Regensburgban volt Leó pápával együtt, akinek az átkával is megpróbálta Endrét megpuhítani. De a magyar király semmiféle földi hatalom nyomására sem volt hajlandó a császár hűbéruralmát elismerni. De nyilvánvaló lett az egész világ előtt, hogy a német császári birodalom összes erejével sem volt képes Magyarország katonai erejét megtörni. Ezt a tényt megerősítette a pápa titkára és bizalmasa, Wiebert is, aki azt jegyezte fel naplójában, hogy „a római birodalomra nézve Magyarország meghódítása veszendőbe ment.” A magyar fegyverek sikere magát a német császári birodalmat rendítette meg alapjaiban, mert a magyar sikerre fellángolt a harc Lotharingiában, Flandriában, Lengyelországban, és Dél-Olaszországban is. Mindenütt az örvény tátongott a nagyravágyásában elvakult császár felé. – A világ akkori legnagyobb ura, aki parancsolt a pápának is és az összes keresztény királyok legfőbb hűbérurának tartotta magát, ez a világhatalmat kezében tartó nagyúr lemondott Magyarország és a magyar nép felet már megszerzett hűbérjogáról. Már nem kívánta Endrének a hódolatát, hanem a barátságát kereste és eljegyezte ennek fiával, Salamonnal leányát, Zsófiát, aki a francia trónörökösnek volt már eljegyzett menyasszonya. Ez a házasság meg is történt az egyenlők közötti frigynek a bizonyítékaként. Valóban a magyar győzelem világtörténeti kihatású esemény volt s méltó arra, hogy ezt a tényt a történelem lapjai is megörökítsék és kihangsúlyozzák.
Újra nagy sokaság gyűlt össze a székesfehérvári bazilikában. Hálaadó istentiszteletet tartottak ott az ország nagyjai. Ott volt Endre a győztes király, akinek fejére ezúttal újra feltették Szent István koronáját, ott volt Béla öccse a győztes hadsereg kiváló parancsnoka, Levente testvérük már őse Taksony fejedelem mellett pihent a közös kurgánban. De lélekben ott volt az egész ország hálás szívvel a Mindenható Isten felé és elismeréssel a halott nagy király és méltó utóda az élő király felé. Mindegyik azért volt nagy, mert a nemzetért és nemzeté voltak. Kitűnt, hogy az elűzött hercegek nem voltak sem pogányok, sem görögbarátok, hanem minden ízűkben magyarok és nagy tisztelői nagybátyjuknak. Endre az ő politikáját tette magáévá. Béla fia pedig, a híres László, indította meg, mint királya szintén mintaképül tisztelt nagybácsinak, István királynak szentté avatási perét, és ő építtette Biharban az első szent királynak ma is meglévő jobb kezefeje őrzésére a Szentjogi apátságot.

XXXIX. NÉMET HŰBÉR

XXXIX. NÉMET HŰBÉR

Szent István halála után unokaöccsét, Urzeolo Pétert könnyűszerrel emelte trónra a várispánok és a vendégek összefogása. Szent István idejében már 45 volt a várispánságok száma. Ez 45 zászlóalj királyi katonaságot jelentett. Vendégeknek a külföldről bevándorolt lovagokat hívták. „A vendégekben nagy haszon van, írta Szent István emlékirataiban fiához, Imréhez, mert, ahogy különböző tájakról és tartományokból jönnek, akként különféle fegyvereket és tudományokat (hadi tudományokat) hoznak magukkal, amelyek díszítik az országot, díszére vannak a királyi udvarnak és elriasztják az idegenek vakmerőségét. Bizony gyenge és törékeny az egynyelvű es egy erkölcsű ország” ... Az idegenek vakmerőségét csak a fegyver fölényével lehetett akkor is és most is elriasztani. Tehát Szent István fiának ebben az idézetben azokat a külföldi lovagokat ajánlotta figyelmébe, akik nagybátyjával szembeni fegyveres mérkőzését az ő javára döntötték el. Téves tehát historikusainknak és műkedvelő politikusainknak az a magyarázata, hogy ebben az intelemben korát messze megelőzően, egy magasabb rendű politikát hirdetett meg a külön nyelvű népek egymás melletti békés magatartásáról. Ezek az idegenek, akiknek nemzetségei akkor még nem bokrosodhattak el s valószínűleg a honfoglaló nemzetségekbe sem házasodhattak be még, erőt csak az egymásközti és a királyi ispánokkal való összetartásból meríthettek. Velük szemben állottak a hatalomért való harcban akkor a honfoglaló nemzetségek fejei, mint a magyar katonanép hadi vezetői.
Péter király és a nemzet közötti ellentétek gyökere ez volt s ezt az ellentétet a király személyes magatartása, viselkedése még jobban kiélezte. Amint Kézai Simon krónikásunk megjegyezte róla „megvetette az ország nemeseit az ország kapitányaival együtt.”
Az ország főpapjai és vezetői éppen ezért mérsékletre intették. De ez sem használt, mire a nemzet hadra kelt ereje elűzte és helyébe Szent István sógorát, Aba Sámuelt tette királlyá, aki a nemzetségek felé rokonszenves volt. Péter pedig a német császárhoz III. Henrikhez menekült. Ez fia volt a Szent István által legyőzött Konrád császárnak. Apjától egy hatalmas birodalmat vett át és egyúttal ennek szerfeletti hódításvágyát is örökölte. A német hercegségeken és grófságokon kívül birodalmához tartoztak a mai Franciaországból Burgundia, Elzász, Lotharingia, továbbá Észak-Olaszország egészen a pápai államig, Hollandia, Belgium, azonkívül Cseh- Morva- és Lengyelország. Feleségének Ágnesnek, a hozományaként pályázott Aquitániára, Franciaországnak a Loire-tól délre fekvő egész területére. Feltehetjük tehát róla, hogy Magyarországot is ott akarta látni a hűbéri tartományok között. Ezt mutatja az a nagy készség, amellyel Péter ügyét felkarolta. A császár hadait hazánk ellen 1042-ben meg is indította. Bratiszláv cseh herceg szintén vele volt. Azonban ez a hadjárat Hainburg (Hunnenburg - Hunvár) és Pozsony megvívásánál nagyobb sikert nem eredményezett, mert Henrik a Dunántúlra, ahol a magyar hadsereg várta, nem tudott, vagy nem mert átmenni ez alkalommal. Így dolga végezetlenül kénytelen volt hazavonulni.
A következő évben l043-ban szintén felvonult a magyar határra, de Aba Sámuel magyar király igen előnyös békeajánlatot tett neki s ezt akkor ajánlatosnak tartotta elfogadni. Ebben az ajánlatban Aba király lemondott a Lajtától egészen Szárhegyig fekvő magyar területről, 400 font arany hadi sarcot fizet, a német hadifoglyokat hazabocsájtja és kezeseket ad. A nemzeti önérzet azonban ezt a lealázó feltételt nem helyeselte, így Aba a feltételeket nem is merte teljesíteni. A következő évben, 1044-ben a császár Magyarországot nagy erővel meg is támadta. Az akkori világ legnagyobb ura és a legnagyobb hadseregnek a parancsnoka további alkudozásra nem volt hajlandó. Az egyik német krónikás nyíltan meg is írta, hogy a császár támadásának célja Magyarország meghódítása volt. Kézai Simon mester részletesen leírja ezt a hadjáratot. Megemlíti, hogy a császár Sopron felől támadott, de Babótnál a Répce és a kis Rába elárasztott területén nem tudott áthatolni. Azért a Rábca vonalán felfelé vonult vissza, míg alkalmas gázlót talált és így rátérhetett a győri országútra. A Győr melletti Ménfő falunál volt az ütközet július 5-én. A császár győzött ugyan, Aba seregét szétverte, de nem volt könnyű a diadala, sehol sem dicsekszenek nagy győzelemmel a német krónikák.
Kézai Simon szó szerint ezt közli a csatáról: „A németek közül különben azon ütközetben számtalanon elhullottak”. Ezért azt a helyet, ahol az ütközetet vívták, az ő nyelvükön a mai napig „Florum paiur”-nak (verloren Beyer) a mi nyelvünkön pedig „Weznemut”-nak (Vész-németnek) nevezik. Mai nyelvünkön Németvésznek mondanánk, de akkor még a sumir szórend volt divatban, amint ezt a Vésznémet letagadhatatlanul bizonyítja. Aba Sámuel király menekülés közben vesztette életét. Henrik császár pedig bevonult Székesfehérvárba, ahol a győzelmi parádé és a vazallusi eskü ugyanabban a székesegyházban folyt le, amelyet Szent István építtetett, s ahol 6 éve már földi hamvai is pihentek. Ott vette ki a császár, mint főhűbérúr, tehát Magyarország földjének és a magyar népnek legfőbb ura a hűbéresküt Pétertől. Az eskü szövegében benne volt, hogy a magyar király a német császár hűséges alattvalója, vazallusa lesz, hűbérurát el nem hagyja, ellene pártot nem üt, hanem inkább úgy anyagi, mint fegyveres erővel hűbérurának minden vállalkozását segíti és támogatja. Az is benne volt a szövegben, hogy Magyarország ezután a német birodalomnak lesz egy része, hűbéri birtoka. Tehát önállóságát, szuverenitását elveszítette. Mindezek megtörténtének jelképeként Péter egy arany-lándzsát nyújtott át a legfőbb hűbérurának, a német császárnak. Így omlott össze Szent István életműve, életideálja ott az ő sírjánál, ott is temették el egy másik jelképes sírban az övé mellett. A főszereplője pedig ennek a nagy temetésnek az volt, akit ő emeltetett utódává. A diadalnak büszke és boldog birtokosa pedig annak a Németországnak a császára volt, amelyiktől joggal várhatta el a magyarság a békés egymás mellett élést, annál is inkább, mert azért a magyarok Ostmark átadásával területi áldozatot is hoztak. De ezt a németek hamar elfelejtették. Így nem maradt más megoldás hátra, mint az elfelejtett leckét újra a fejükbe verni.

XXXVIII. A MAGYAR NÉP HARCA A LÉTÉÉRT ÉS FÜGGETLENSÉGÉÉRT AZ ÚJ HAZÁBAN

XXXVIII. A MAGYAR NÉP HARCA
A LÉTÉÉRT ÉS FÜGGETLENSÉGÉÉRT AZ ÚJ HAZÁBAN

Szent István valósággal fanatikusa volt annak az elgondolásának, hogy népe fennmaradásának biztosítékát csak abban látja, ha a szomszéd Németországgal végleg ki tud egyezni a békés egymás mellett élés tekintetében s népét a nyugati kereszténység nagy családjába sikerül felvétetni. Az így kialakuló baráti légkör fogja megszűntetni a fegyveres mérkőzéseket a németekkel. Ezért a magyarság még területi áldozatot is hozott, amennyiben a Lajta és az Enns folyók közti ’területről a németek javára lemondott. Melk osztrák városkában az ősi apátság kolostorába vezető úton egy kőoszlopra szerelt táblán egy felírat olvasható, amely magyarul ezt jelenti: „Melk, a középkorban Mölknek hívták, a magyarok határvára volt 906-984. Hohenstaufi Henrik herceg foglalta el tőlük, aki később császár lett”. Az igazság az, hogy a németek nem fegyverrel vették el a magyaroktól, hanem őseink a béke és barátság reményében önként ürítették ki ezt a területet. Hohenstaufi Henrik pedig azonos Szent István sógorával, Gizella királyné fitestvérével, aki II. Henrik néven tényleg császár lett. Ugyanakkor a Fischa és a Lajta közti területet Gizella királyné hozományul kapta. Ehhez a politikai elgondoláshoz Szent István annyira ragaszkodott, hogy a krónikásainktól Koppánynak, pogány lázadónak nevezett nagybátyját, valóságban a keresztény Mihályt legyőzve négyfelé vágatta, fiának, Vazulnak pedig a szemeit kitolatta s fülébe ólmot öntetett, hogy az uralkodásra alkalmatlanná tegye. A másik nagybátyjának, Szár Lászlónak fiatalkorú fiait, Endrét, Bélát és Leventét ugyanakkor száműzte az országból, mert ezek mindnyájan nem németbarátok voltak, nem a nyugati, vagy is a német császár támogatásában bíztak, hanem a keleti, vagyis a görög császáréban. Ezért száműzött unokaöccseit még akkor sem engedte haza, amikor Imre fia halála után, Árpád férfiágából utódja rajtuk kívül más nem is lehetett. Így esett utódjelölési elhatározása Péterre, aki nővérének és a velencei dogénak, Urzeolo Ottónak a fia volt. Itt is mellőzte az Árpád-háznak a vérszerződésből eredő családi jogát. Miért tette mindezeket ez a hideg agyú, kemény egyéniségű és tiszta látású politikus? Azért, mert Magyarország létének veszélyeztetése nélkül nyugat felé csak békés politikát folytathatott. A nyugati keresztény népek nagy közösségébe való belépés egyedüli feltétele az azonos vallás volt, amelynek a nyugatrómai, vagy is a német császár éppolyan elkötelezett terjesztője és védője volt, mint maga a római pápa. Csak így érthető meg mindaz, amit Szent István terveinek végrehajtásakor a nemzeti hagyomány és jogfelfogás ellenére cselekedett. A legfőbb törvény csak a nemzet létének és boldogulásának biztosítása lehetett.
Miben tévedett hát Szent István? Abban a jóhiszemű feltevésben, hogy a német szomszéd is ugyanúgy gondolkodott, mint ő. Pedig ez a történelem folyamán sokszor nem a bölcsességből, hanem csak a kemény leckéből tanult. Nála a hatalom vágya, az anyag megszerzésének lehetősége sokszor elfeledtette az okos megfontolást. Pedig ez a tulajdonsága sokszor okozott neki nemzeti katasztrófát. Míg a sógor volt a német császár, nem volt baj, mert rokoni megértéssel voltak kölcsönösen egymás iránt. A magyar király még fegyveresen is támogatta a német császár némely vállalkozását. De amikor a császár sógor 1024-ben meghalt s a koronáját II. Konrád örökölte, a német politika azonnal visszalendült a hódító, más népeket hatalma alá törő gyakorlatához.
Az ellenségeskedést a németek kezdték. A szomszédos bajor földről be-becsaptak az ország nyugati részeibe. Természetesen a magyar határőrség sem volt rest a kölcsön visszaadására. Azon kívül, Konrád császár még ugyanazzal a körülkerítő politikával is kísérletezett, amellyel annak idején Nagy Ottó császár is megpróbálkozott. Baráti szövetséget akart kötni a keletrómai császárral a magyarok ellen. Tisztán a maga erejére támaszkodva, nem mert beleharapni ebbe a könnyen visszaütő kísérletbe. A magyar harci erényeket nem lehetett lebecsülni. Követségbe küldte tehát Konstantinápolyba az egyik bizalmas emberét, Werner strassburgi püspököt l027-ben. Ez nagy kísérettel el is jutott a magyar határig, de Szent István értesülve a püspök küldetésének titkáról, az átutazási engedélyt megtagadta. Természetesen a németek ezt is nagyon felfújták, mert ürügy kellett ahhoz a hadjárathoz, amelyet Konrád császár már régen elhatározott. A német önérzetet is fel kellett tehát piszkálni, hogy a birodalmi rendek a háborút elhatározzák. A német hadsereg l030-ban át is lépte a magyar határt Moson irányában, hogy a Duna jobb parti részén vonuljon Esztergom felé. Ugyanakkor a cseh sereg Bratiszláv herceg vezérletével a Duna bal partján vonult fel. Ez el is jutott a Garamig pusztítva és rabolva, de a német hadsereg megrekedt a Rába vonalán, mert a magyar derékhad az átjárókat sikerrel megvédelmezte.
A császár támadása tökéletesen kudarcba fulladt s kénytelen volt szégyenszemre visszafordulni. A már megtört német sereget a magyar fősereg teljesen szétszórta és Bécset is elfoglalta. A császár sereg nélkül, a magyar előcsapatoktól, űzve menekült az altaichi kolostorba, onnan pedig a Rajna vidékére. Szent István azonban nem rohantatta le hadával Németországot, őt hódítási cél nem vezette. Csak azt szerette volna elérni, hogy országát nyugat felől hátbatámadás ne érje. Ezért békét ajánlott a németeknek. Ezt a császár fia és teljhatalmú megbízottja, Henrich bajor herceg el is fogadta. A Lajta és Fischa közti rész végleg Magyarországé lett, a Dunától északra pedig, a Morva folyó jobb partvidéke, a Thaja torkolatáig, szintén magyar uralom alá került. A nagy király haláláig 1038-ig béke is volt a németekkel, de Szent István utódjának, Péternek idejében a német császár újra beleavatkozott hazánk belügyeibe, hogy régi álma – Magyarország leigázása – végre sikerüljön. Nem sikerült.

Page 1 of 30

TRIANON98MVSZweb 200


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Free business joomla templates