Feltlts alatt
Magyarok Világszövetsége

Búcsú v. Szabó Károlytól, az MVSZ legidősebb küldöttétől

Életének 88. évében, Kolozsváron elhunyt v. Szabó Károly, a Magyarok Világszövetségének legidősebb küldötte. Hajlott kora ellenére fiatalokat megszégyenítő energiával és odaadással szolgálta a magyarság ügyét. Ifjú korában országos kerékpárbajnok volt. A kommunizmus bukása utáni időszakban rendkívül aktív és szerteágazó közéleti munkát végzett. Tagja, majd küldötte lett a Magyarok Világszövetségének, később a Történelmi Vitézi Rendnek. A Kolozsváron működő Apáczai Csere János Kollégium öregdiákjai közösségének is mindenese volt.

 

Temetésére holnap, 2015. április 1-jén, 12 órai kezdettel kerül sor Kolozsváron, a Kismező utcai temetőben. A Magyarok Világszövetsége nevében Patrubány Miklós elnök mond búcsúbeszédet.

 

Nyugodjék békében!

   Register to read more...

Az első Rákóczi-emléknap

A Hungária Televízió által küldött képekkel emlékezünk meg ismételten az első Rákóczi-emléknapról, amelyet az Országgyűlés határozatát követő első március 27-én tartottak meg a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem emlékét ápoló hagyományőrzők Budapesten, a Kossuth téren.

  Register to read more...

Szt.László-MTA: A magyar nemzet - Az új előadássorozat ma kezdődik

A Szent László Magyarságtudományi Akadémia új előadássorozata – A magyar nemzet első előadása március 30-án, hétfőn, 19 órakor kezdődik az MVSZ székházban, amelynek előadója Bottyán Zoltán, a Szent László MTA ügyvezető elnöke. Moderátor: Dr. Boór Ferenc.

Az előadást az érdeklődők a világhálón is megtekinthetik, ide kattintva.

  Register to read more...

2015. március 27. - Megemlékezés volt a Kossuth téren az első Rákóczi-emléknapon

2015. március 27-én délután ünnepséget szerveztek a Kossuth téren az Országgyűlés által a közelmúltban hozott határozatot köszöntve, amely emléknappá nyilvánította II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem születésnapját, március 27-ét.

  Register to read more...

Trianon-95 – A választ a jövőben keressük - A párizsi szervezőbizottság felhívása

Tegnap közzétettük a Magyarok Világszövetsége és a Trianon Társaság közös felhívását egy nagy magyar megmozduláson való részvételre, június 4-én, Trianon 95. évfordulójában, Versailles-ban. Kevesen tudják, hogy a Trianon-95 megmozdulás fiatalokból álló, párizsi szervező bizottsága már tavaly novemberében megalakult, Varga Tibor elnök és Pém Anikó alelnök vezetésével. Alább közzétesszük az általuk szerkesztett felhívást.

  Register to read more...

Kárpátaljáért! – Ruszinok és magyarok közös sajtótájékoztatója Budapesten

Tegnap, 2015. március 26-án Dupka Nándor (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ifjúsági Szervezete), Vaszilij Dzsuhan elnök és Mihajlo Tyaszko alelnök (Kárpátaljai Ruszinok Világszövetsége) nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen meghívottként részt vett Bottyán Zoltán térségi alelnök a Magyarok Világszövetsége részéről. A kelet-ukrajnai polgárháború nem az ő ügyük.

  Register to read more...

Boldogasszony-kápolna az Úz-völgyében

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Békesség Istentől! Isten áldja!

 

A Csíki-havasokban, az Úz folyó felső folyása mentén a 19. század második felétől Csinód, Egerszék és Lesőd néven egy csángó-magyar tanyavilág alakult ki. Jelenleg a havason 324-en élnek. Ez a száz családot számláló római katolikus közösség megélhetési viszonyok tekintetében talán Székelyföld leghátrányosabb helyzetben lévő magyar néprajzi csoportja. Mégis itt jelenleg is többen születnek, mint ahányan örökre távoznak az élők sorából. Ez példaértékű kell legyen az egész magyarság számára!

Register to read more...

Page 45 of 60

TRIANON98MVSZweb 200


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Gyorsmenü