MIXVK - Nyitó-esemény Ópusztaszeren

Augusztus 14-én, vasárnap 11 órakor kezdődik Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban (ÓNTE) az emlékfák ültetése, a Magyar Nemzetért Érdemérem ezüst fokozatával kitüntetettek számára. Az autóbuszok vasárnap reggel 8 órakor indulnak az Astoria Szálloda elől.

 

Bővebben...

MIXVK - Erősödő támadások az MVSZ és annak elnöke ellen

Közeledik a Magyarok IX. Világkongresszusának nyitánya és ez egyben azt jelenti, hogy fokozódnak a támadások a Világkongresszus szervezője, a Magyarok Világszövetsége és annak elnöke, Patrubány Miklós. Múlt héten meghekkelték az MVSZ elnökének beharangozóját, teljesen értelmetlen mondatok halmazává alakítva azt, és így elküldve számolatlanul sok e-mail címre. Most megszólalt az álnevek mögé megbújó, magát sejtelmesen „magyar felderítő”-nek nevező portál, és Patrubány Miklós szájába ad olyan mondatokat, amelyeket az elnök sohasem mondott. A széles körben terített, Patrubány leszerepelt című rágalmazó iromány sokakat felháborított. A Fejér Szövetség egyszerűen letiltotta a szennyirat forrását ( magyar.felderito@gmail.com ), Reiner Péter pedig nyílt levéllel reagált, amelyet alább közzé teszünk.

 

Bővebben...

MIXVK - Megjelent a Világkongresszus első kiadványa, az MTF-28

Megjelent a 28. Magyarságtudományi Füzet, amely egyben az augusztus 15-én kezdődő Magyarok IX. Világkongresszusánakelső kiadványa. Különlegessége, hogy teljes egészében angol nyelven íródott. Most, amikor Európát végveszély fenyegeti, a Magyarok Világszövetsége fontosnak tartotta, hogy a kelta-magyar kapcsolat felmutatásával erősítse magyar nemzetünk életesélyeit. Ezt a kötetet elsősorban azoknak ajánlja majd a Magyarok Világkongresszusa, akik a kelták ma is élő népeivel – írekkel, skótokkal, velsekkel, bretonokkal, galiciaiakkal – közvetlen kapcsolatban állnak. A világkongresszusi küldöttek e kötet terjesztésével a civildiplomácia fontos szereplőivé válhatnak. Ezért az időzítés.

Bővebben...

Élőben követhető a 11 órakor kezdődő sajtótájékoztató: A Magyarok IX. Világkongresszusa

A Magyarok Világszövetségének honlapján www.mvsz.hu – élőben követhető a ma 11 órakor kezdődő sajtótájékoztató.

  

Augusztus 15-én kezdődik a Magyarok Világkongresszusa. Az 1929-ben alapított intézménynek ez a IX. ülése. A Nyitó-konferenciára Székesfehérváron, a Záró-konferenciára Budapesten kerül sor. A két plenáris ülés között tíz szakmai konferencia zajlik. Mára a Magyarok Világkongresszusa a magyar nemzet talán legjelentősebb szellemi műhelyévé vált. Bővebben...

MIXVK - Patrubány Miklós: Beharangozó a Magyarok IX. Világkongresszusához

A Magyarok Világszövetsége augusztus 3-án, 11 órakor sajtótájékoztatón ismerteti a közelgő Magyarok IX. Világkongresszusnak várható fejleményeit. Elöljáróban közzétesszük Patrubány Miklós beharangozóját. Ez a Világkongresszus a magyarság történelmébe mindenképpen beírja a nevét, írja a Magyarok Világszövetségének elnöke.

Bővebben...

MIXVK: Az In vivo - orvos-konferencia meghívója

A Magyarok IX. Világkongresszusa tíz konferenciája közül az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt az In vivo – orvos-konferencia, amelyre a Magyarok Világszövetsége és a Szent Rókus Kórház közös szervezésében kerül sor, ez utóbbi tanácstermében. A kétnapos tudományos értekezlet augusztus 17-én és 18-án zajlik. A konferencia társelnökei: Dr. Horváth Szabolcs MTA kandidátus, docens, főorvos, Szent Rókus Kórház és Prof. Dr. Egyed-Zsigmond Imre, Orvosegyetem – Marosvásárhely. Fővédnökök: Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, és Dr. Göböl Zsolt, a Szent Rókus Kórház főigazgatója.

Bővebben...

Meghívó sajtótájékoztatóra: A Magyarok IX. Világkongresszusa

Augusztus 15-én kezdődik a Magyarok Világkongresszusa. Az 1929-ben alapított intézménynek ez a IX. ülése. A Nyitó-konferenciára Székesfehérváron, a Záró-konferenciára Budapesten kerül sor. A két plenáris ülés között tíz szakmai konferencia zajlik. Mára a Magyarok Világkongresszusa a magyar nemzet talán legjelentősebb szellemi műhelyévé vált.

A Magyarok IX. Világkongresszusának címe, Petőfi Sándor egyik versének címével azonos:

„Élet, vagy halál!”

Bővebben...

4. oldal / 7

Free business joomla templates