Feltlts alatt
Magyarok Világszövetsége

Az MVSZ székházának decemberi programjai

                       

2013. december – Álom hava

 

A Magyarok Világszövetsége székháza, az MVSZ – Magyarok Háza életében meghatározó szerepet tölt be a Szent László Magyarságtudományi Akadémia, amelynek heti három alkalommal zajlanak előadásai. Ezek élő, internetes közvetítésben is követhetők. A 2013/14-es tanév első félévének kiemelt tantárgyai: A magyar nemzet, tantárgyfelelős: Bottyán Zoltán, ügyvezető elnök, valamint A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdései, tantárgyfelelős: Dr. Drábik János, elnök. A magyar nemzet c. tantárgy előadásainak a Magyarok VIII. Világkongresszusán 2012-ben elhangzott szövegváltozatát a mostani előadások hetének elején a világhálón közzétesszük. Ekképpen mindenkinek ideje lesz átgondolni, előzetesen kérdéseket, véleményt eljuttatni az előadókhoz.

A MVSZ Székházának decemberi programját csatoltan közzétesszük (itt).

Register to read more...

Péntek 18 óra - A vaddiófa árnyéka ― Filmvetítés 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről

Pénteken, december 6-án, 18 órakor az MVSZ – Magyarok Házában A vaddiófa árnyéka címmel  filmvetítés lesz 1956 legendás alakja, Rácz Sándor életéről.

 

Register to read more...

Nyílt levél Nagy János NFA elnökhelyettesnek

 

Nyílt levél Nagy Jánosnak

Register to read more...

Szerda 17 óra: Lakatos Zoltán előadása – Paál Zoltán a Vízöntő Világkorszak Beszélője. Arvisura a Vízöntőkorszakban

Szerdán, december 4-én, 17 órakor kezdődik az MVSZ  – Magyarok Házában, a Szent László Magyarságtudományi Akadémián a Palóc regevilág – 100 éve született Paál Zoltán című előadás-sorozat. Előadó: dr. Lakatos Zoltán.  Az előadás címe: Paál Zoltán a Vízöntő Világkorszak Beszélője. Arvisura a Vízöntőkorszakban (Belépődíjas).

 

Register to read more...

Kedd 18 óra: Drábik János előadása - A nagy összeesküvés, Európa jövője

Kedden, december 3-án, este 6 órakor kezdődik az MVSZ  – Magyarok Házában, a Szent László Magyarságtudományi Akadémián Dr. Drábik János, a Szt. László-MTA elnöke A szervezett magánhatalom és a magyar nemzet sorskérdései  című előadás-sorozata X. része, melynek címe:

A nagy összeesküvés, Európa jövője.

 

Register to read more...

Dr. Zétényi Zsolt: Az ősi Alkotmány - 2012-ből/2013-ból szemlélve - 2013. december 7.

A Szent László Magyarságtudományi Akadémia (Szent László-MTA) Magyar nemzet c. tantárgya keretében szombaton, december 7-én 17 órakor Dr. Zétényi Zsolt tart előadást,  amelynek gerincét a Magyarok VIII. Világkongresszusán tartott előadása képezi.

Register to read more...

Hétfő, 17 óra: Szt.László-MTA - Siklósi András: Gondolatok Magyarországról és a hazafiságról, a Nemzetről

Hétfőn, december 2-án, 17 órakor a Szent László Magyarságtudományi Akadémia keretében előadásra kerül sor, amelynek címe: Gondolatok Magyarországról és a hazafiságról, a Nemzetről, amelyeta Herman Ottó Társaság szervezett. Előadó: Siklósi András.

 

Register to read more...

Page 5 of 59

TRIANON98MVSZweb 200


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Gyorsmenü

Free business joomla templates