Beharangozó

Beharangozó

M.VIII.Vk.: Jövő a Szent Korona jegyében

Szombaton, június 30-án Budapesten megtartotta alakuló ülését a Magyarok Világszövetségének egy hónappal korábban megválasztott Elnöksége. A tengerentúli tagokat világhálós videokonferencia-rendszerrel egybekapcsoló ülésen döntöttek az augusztus 15-20. között sorra kerülő, Magyarok VIII. Világkongresszusának konferenciáiról.

 

 Augusztus 15-én Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban, az erre a célra kialakított ligetben emlékfákat ültetnek azoknak a személyiségeknek, akiket az elmúlt 4 évben a Magyar Nemzetért ezüst- és aranyéremmel tüntettek ki.

 A nemzetpolitikai jellegű Nyitókonferenciára, amelyre 1000 küldöttet várnak, augusztus 16-án, Budapesten kerül sor.

 A Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében sorra kerülő konferenciák közül a legjelentősebbnek a Világkongresszuséval azonos címet viselő nemzetstratégiai konferencia tűnik. Ennek a feladata kimunkálni egy eljövendő, a magyar nemzetet tartósan emelkedő pályára helyezni tudó, gyökeresen új nemzetstratégiát. Ennek a legfőbb eleme a magyar nemzet fogalmának új meghatározása, avagy a nemzet új, magyar fogalmának kidolgozása. Az új magyar nemzetstratégia – Jövő a Szent Korona jegyében – elfogadása a Magyarok VIII. Világkongresszusa Zárókonferenciájának a feladata, amelyre 2012. augusztus 20-án kerül sor.

 Az MVSZ Elnöksége kinevezte a nemzetstratégiai konferencia szervezőbizottságának vezetőit is: Dr. Drábik János elnök, Borbély Imre (Temesvár) társelnök, Bottyán Zoltán (Magyarország) társelnök és Patrubány Miklós tiszteletbeli elnök személyében. A nemzetstratégiai konferencia várhatóan három napos lesz, augusztus 17-18-19-én.

 Hamvaidnak elhozása végett… címmel önálló konferencia próbálja feltárni Petőfi Sándor halálának körülményeit, földi maradványainak felkeresése, azonosítása és méltó eltemetése végett. Az MVSZ Elnöksége módosította korábbi elgondolásait, és e konferencia helyszínéül is Budapestet jelölte meg. A konferencia főszervezői: Kiss Endre József, az MVSZ Elnökségének tagja, a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója és Fuksz Sándor, az MVSZ elnökhelyettese, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora. E konferencia egynapos lesz.

 Nem én kiáltok, a föld dübörög… címmel, Dr. Tanka Endre professzor elnökletével egynapos konferencia tárgyalja a föld, a víz, az élelem ügyét, melynek előadói között várhatóan Dr. Ángyán József professzor is jelen lesz.

In vivo címmel egész napos konferencia foglalkozik a magyarság demográfiai kérdéseivel, és katasztrofális egészségügyi állapotával. A konferencia szervezőbizottságát Dr. Dávid Tamás professzor és Dr. Horváth Szabolcs vezetik.

Mindennapi kenyerünk címmel Dr. Bajnok István vezetésével egynapos konferencia tárgyalja Magyarország egyre súlyosbodó népjóléti helyzetét.

Eltörött a hegedűm… címmel egész napos konferencia tárgyalja a cigányság problémáját, különösen annak demográfiai, népjóléti, civilizációs és nemzeti vonatkozásait. A konferencia vezetője v. Zoltai László.

Folytatódik a Magyarok VIII. Világkongresszusán, négy évvel ezelőttBunyevácz Zsuzsa és Grandpierre Atilla vezetésével megszervezett A Fény üzenete című kulturális konferencia, amely a tervek szerint idén is egynapos lesz.

Ugyancsak folytatódik a négy évvel ezelőtt megkezdett, Teleki Pál miniszterelnök halálának körülményeit vizsgáló konferencia, amelynek vezetésére az MVSZ Elnöksége Dr. Pusztaszeri Lászlót kérte fel, aki 4 évvel ezelőtt nagyra értékelt előadást tartott arról, hogy Teleki Pál miniszterelnök máig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halálának a vizsgálata során a korabeli (1942. április) rendőri és ügyészi hatóságok miként követték el szabály- és törvényszegések sorát.

A Magyarok VIII. Világkongresszusán is lesz Szkíták és magyarok, hunok és magyarok, avarok és magyarok címmel magyar őstörténeti konferencia, amely az előző két Világkongresszuson a legtöbb előadót foglalkoztatta. A szervezőbizottságot Dr. Aradi Éva, Dr. Bakay Kornél és Dr. Varga Tibor alkotják.

Élő rovásírás címmel kerekasztalra kerül sor, amelynek legfőbb feladata nemzetünk felbecsülhetetlen értékű kulturális örökségéről, az ősi székely-magyar rovásírásról, annak geneziséről, jelenéről és jövőjéről egyeztető vitát lefolytatni, a számítógépes szabványosítást előkészítendő. A kerekasztal moderátorai: Dr. Mandics György és Gyetvay György Gergely.

Idén is lesz Radványi Jenő nevét viselő borászati konferencia és borverseny. A szervezőbizottság elnöke Tamás Rita (Felvidék), tagjai: Dr. Borbély Zsolt Attila, Komsa József és Radványi Viola.

Az MVSZ Elnöksége megerősítette a Magyarok VIII. Világkongresszusának főszervezői státusában az időközben Kárpát-medencei térségi elnökké választott Oláh Istvánt (Magyarország), és melléje delegálta a többi, szövetségi szinten megválasztott tisztségviselőt: Felber Zoltánt (Svájc), a Kárpát-medencén Kívüli Térség elnökét, Fuksz Sándor (Felvidék) elnökhelyettest, és Patrubány Miklós (Erdély) elnököt. A Magyarok VIII. Világkongresszusa Szervezőbizottságának tanácskozási jogú tagjai továbbá az egyes konferenciák szervezőbizottságának elnökei. A Magyarok VIII. Világkongresszusának Nagybizottságát az előbb felsoroltakkal együtt, valamennyi konferencia valamennyi szervezőbizottságának tagjai alkotják.

A szervezők a Magyarok VIII. Világkongresszusának munkálatait 1000 küldött részvételével tervezik. Közülük ötszázat népképviseleti, avagy alsóházi elv alapján választanak, újabb ötszáz főt pedig alanyi jogon, avagy felsőházi elv alapján neveznek meg.

A Nyitó-és Zárókonferencia kivételével a többi konferencián érdeklődő állampolgárok is részt vehetnek, az egyes termek befogadóképességének határáig terjedő, de nem kisebb, mint 10%-os arányban.

„A Magyarok Világkongresszusa a legátfogóbb legitimitású magyar testület, amely 1929-ben alakult, és megtestesíti a Trianon után képviselet nélkül maradt egyetemes magyar népet. A Magyarok Világkongresszusa, annak második ülésén, 1938-ban életre hívta a Magyarok Világszövetségét, úgy, mint a Magyarok Világkongresszusának állandóan működő ügyvivő testületét. A Magyarok Világkongresszusa 1992-ben tartotta harmadik ülését, és azt követően négyévenként ülésezik. Határozatait a Magyarok Világszövetségének döntéshozó testületei kötelezően napirendjükre kell, hogy tűzzék, és elfogadó döntés esetén végre kell hajtaniuk. Határozatait a Magyarok Világkongresszusa a magyar állam számára megvalósítandó ajánlásoknak tekinti. (Idézet az MVSZ Alapszabályából.)

e-max.it: your social media marketing partner
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Jövő a Szent Korona jegyében


Magyarok VIII.
Világkongresszusa

Ópusztaszer – Budapest,
2012. augusztus 15-20.

Free business joomla templates