Élet és halál a Pozsonyi Csata 1111. évfordulóján

Pozsonyi csata 1111 éve 0Csíkszeredában az Ezer Székely Leány találkozón 1958 székely népviseletbe öltözött lány jelent meg a zengő élet jegyében. Udvarhely széken, szülőfalujában Nagygalambfalván nagy részvéttel, a köztársasági elnök részvételével eltemették Kányádi Sándort. Budapesten a gyászolók Lovas István újságírótól búcsúztak. Ugyancsak Budapesten, a Hősök terén civil kezdeményezők megemlékeztek a Pozsonyi Csatáról. Pozsony mellett Dévénybe, a csata helyszínén megtartott megemlékezésre ugyan megérkeztek az Vereckei hágóról egy hónappal korábban indult lovas zarándokok, de a tervezett Kárpátia-koncertet betiltották a szlovák hatóságok. Miközben a hét elején Budapesten az országgyűésben szlovákul szólalt fel a magyarországi tótok képviselője. Budapesten színes ruhában táncolt e napon a halál civilizációja, a homoszexuálisok felvonulásán. Kézdivásárhelyen tüntetés volt a bukaresti terror ellen, Beke István és Szőcs Zoltán védelmében. Szibériába, Ulan Ude-ba a magukat hunoknak és a magyarok testvéreinek tartó burjátokhoz, Petőfi Sándor nyomdokain járva megérkezett a Magyarok Világszövetségének küldöttsége, az élet jegyében.

Történt mindez 2018. július 7-én, a Pozsonyi Csata 1111. évfordulóján.

 

 

 Csíkszeredában, a szabadság téren körtáncot járva gyülekeztek a főleg csíki falvakból érkezett, népviseletbe öltözött székely ifjak.

Még Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki bukovinai székelyek leszármazottja, és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere is csizmát, székely harisnyát húzott magára e napon.

A csiksomlyói oltár-színpad előtt közös fényképre gyűlt az 1958 regisztrált, székely népviseletbe öltözött leány…

 … majd leányok, legények vidám táncra perdültek

 

 

 

Kányádi Sándor temetésén Nagygalambfalván, Udvarhely széken ömlött az eső míg a szertartás a református templomban tartott

A helybéli református lelkész mellett – az ökumené jegyében – Böjte Csaba is elbúcszúztatta a költőt.

Az irodalmi életet képviselve Dávid Gyula mondott gyönyörű gyászbeszédet.

Kányádi Sándor hamvait a birtok végében, a dombtetőn elhelyezkedő családi sírkertben fogadta magába az anyaföld.

A végtisztességtevők között jelent volt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is…

 

 

 

 Budapesten egész napos rendezvénnyel emlékeztek meg a diadalmas Pozsonyi Csata 1111. évfordulóról. Árpád nagyfejedelem seregeinek akkori fényes diadala nélkül nincs Szent István-i Magyarország.

A  megemlékezők az Oktogontól vonultak a Hősök terére.

A Magyarok Világszövetségének aláírásgyűjtői egész nap gyűjtötték az aláírásokat a Trianon ellen indított nemzeti konzultáció keretében.

 

 

 

Budapesten jelentős részvét mellett elbúcsúztatták a hirtelen elhunyt, szókimondásáért sokak által kedvelt újságírót, Lovas Istvánt

 

Az elhunytat újságíró kollegái közül Bayer Zsolt és Bencsik András búcsúztatta.

A Magyarok Világszövetsége Horváth István elnökségi tag és Kádár Dániel révén volt jelen a gyászszertartáson  

 

 

 

A vereckei hágó tetejéről indult 2018. június 9-én a Petraskó Tamás vezette lovas zarándok csapat, amely a Pozsonyi Csata 1111. évfordulójának tiszteletére július 7-én, a Pozsonyi Csata évfordulóján érkezett Dévénybe, a diadal helyszínére.

 

Petraskó Tamásék a vereckei forrásból vizet merítettek, a talajból földet vettek. Dévényben a földet a hősök emlékére széthintették, a vereckei vizet a Dunába öntötték.

 

A Verecke-Dévény 1111. lovaszarándoklat részvevői megálltak Karoson is, Árpád nagyfejedelem vezéreinek sírkertjében, ahol ugyancsak földet szórtak szét a vereckei földből, és a vereckei forrásból hozott vizet öntöttek a sírokra.

 

Hogy örömünk ne legyen felhőtlen, arról Dévény szlovák polgármestere gondoskodott, aki az utolsó pillanatban betiltotta a rendezvény csúcspillanatának számító Kárpátia-koncertet.

A mellékelt képen is látható, hogy a dévényi magyar megemlékezőket, közelről figyelte a szlovák karhatalom…

Négy nappal korábban Budapesten az Országgyűlésben a magyarországi szlovák kisebbség képviselője anyanyelvén szólalt fel, a magyar képviselők pedig megtapsolták. A pozsonyi magyar diadal helyszínén pedig betiltják a magyar koncertet…

 

 

 

A halál civilizációja is helyet követelt magának a Pozsonyi Csata 1111. évfordulójának napján, Budapesten. A homoszexuálisok és lezbikusok színes kavalkádja csak látszólag szól az életről…

 

 

 

 

Eközben Székelyföldön, Kézdi szék központjában, Kézdivásárhely főterén Gábor Áron szobra előtt tüntetés zajlott a román hatalom által a múlt héten egy koncepciós és magyarellenes perben öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Beke István és Szőcs Zoltán védelmében.

A már börtönbe hurcolt Beke István üzenetét felesége Csilla olvasta fel.

Ellenállunk a bukaresti terrornak! Szabadságot Székelyföldnek! – hirdették a tüntetők óriásfeliraton.

A Magyarok Világszövetségét a tüntetésen Borsos Géza, az MVSZ Kárpát-medencei Térségének alelnöke, a Székely Nemzeti Tanács alapító atyja, és Benkő Emőke, az MVSZ Stratégiai Bizottságának tagja képviselte.

 

 

 

 És végül.

  Kilencezer kilométerre a Kárpát-medencetől, a Hun tengeren (Bajkál tó) túl, Burjátország fővárosába megérkezett a Magyarok Világszövetségének kétfős küldöttsége: Fuksz Sándor, az MVSZ Felvidéki Országos Tanácsának elnöke, és dr. Pócs Alfréd, a Hun Fokos Szövetség elnöke.

 

A repülőtéren a burjátországi Hun Szövetség képviselői ünnepélyes fogadtatásban részesítették őket.

A burjátok hunoknak tartják magukat. Ragaszkodásuk révén ők valóban magyarságunk rejtett erőforrásai…

 

 

 

 

Gyűjts Trianon ellen tíz aláírást Te is!

Videó: Molnár V. József Trianonról

MVSZ Sajtószolgálat

9682/180708

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldje vissza a nem kívánt közleményt sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, és írja be tárgy-rovatába a meglévő tárgy elé ezt a szót: Leiratkozás.

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

TRIANON98MVSZweb 200


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Free business joomla templates