HomeXXXIX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon - Utószó

XXXIX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon - Utószó

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

A Magyarok IX. Világkongresszusa keretében megtartott Kárpát-medencei magyar vértanúság című konferencia rámutatott arra, hogy az Árpád-kortól a második világháború végéig, 1945-ig évszázadokon keresztül elkövetett magyarirtásokat, kegyetlenkedéseket, amelyek között „a legvéresebbek az ún. oláh- és rácjárások voltak”, és amelyeknek sok százezer magyar áldozata volt, fel kell tárni és a világ tudomására kell hozni, különösen az utódállamok többségi nemzeteinek tudomására. Elsősorban azért, hogy mindezek ne ismétlődhessenek meg. Ebbe a világkongresszusi felhívásba illeszkedik be Gábor Ferenc legújabb könyve, amely a Fekete-Körös völgyi magyarság ellen elkövetett népirtás-sorozat utolsó helyszínén, Gyantán történteket eleveníti meg. Írmagja se maradjon a címe Gábor Ferenc új könyvének, amelyet 39 részes folytatásban tettünk közzé, megelőzve annak nyomtatásban való megjelenését. Ez az utolsó rész.

 

 

Gábor Ferenc:

Írmagja se maradjon

Gyanta

XXXIX. rész

Utószó

Kedves olvasók, tisztelt sorstársaim, meglehet szokatlan, formabontó, hogy a szerző, ha a gyantai eseményekhez is kapcsolódó, de elég hosszú utószóval próbálja teljessé tenni a történések körülményeit, a Fekete-Körös menti magyarok tragédiáját. Talán megbocsátható, hiszen e könyv megírásával teljes lett a Fekete-Körös menti véres magyarirtások feldolgozása. Igaz, a magyarveszejtések a két világháború következményeként történhettek meg, de sose feledjük, kiváltó okai nem a háborúk! Inkább az emberi kapzsiság, sokszor alaptalan, buta irigység, ám elsősorban és legfőképp a folyamatosan tanított, egyszerű román emberekbe nevelt magyarellenesség számlájára írható! Épp ezért „utószóként” összefoglalnám történelmi írásaim tárgyát, illetve néhány meglátást, személyes észrevételt, megállapítást is közreadnék. Lehet, nem lesznek közkedveltek, de kérem, fogadják el egy olyan embertől, aki gyűjtőmunkája során önmaga is, ha csak képzeletben, végigjárta a magyar települések kálváriáját, átélte, átérezte a mindenkori áldozatok vagy túlélők kínjait, szenvedéseit. 

Az állati ösztönök megnyilvánulása, kitörése, kitüremkedése, kollektív megnyilvánulása mindig az erőfölény és hatalom adta körülmények kiaknázásakor jelenik meg. Ha adott az alkalom, az  (el)nevelés, esetünkben a félretájékoztatás, uszítás mindig teret nyer a józan ész felett. Mint például az első világháború előtti és közbeni román propaganda, mely szerint a magyarok csak bitorolják Erdélyt, az valójában ősi román föld! A dákoromán folytonosság téveszme alapján Erdély román kell legyen, még a magyarok elűzése árán is! A „minden rossz forrásai a magyarok” dogma is persze, hogy hamar talajt fogott és elburjánzott azon román emberek között, akik sok ideje felnéztek a magyarokra és elérhetetlennek tartották a Fekete-Körös menti magyar közösségek, családok gazdagságát, jómódját. Még szociális, társadalmi ellentéteknek is le lehetne írni a véres történéseket, ha nem ismernénk a korabeli események magyarellenes mivoltát. Háborús bosszúként is be lehetne állítani, mint azt több román történész megpróbálta, hiszen igaz a tárkányiak kiállása, ellenállása a román bevonulásnak! Csakhogy – még jóval Trianon előtt – saját hazájukat, lakhelyüket, otthonaikat védték a tárkányi magyarok, a Székely Hadosztály oldalán! Az első világháború harcterein magyar katonák fegyvert letett ellenséget, civilt nem bántottak! Ebben hittek a harcot beszüntető, fegyvert letett tárkányiak is vesztükre! A nyégerfalvi magyarok nem vettek részt a harcokban, mégis a tárkányiakkal azonos sorsuk lett! Mert magyarok voltak!

A második világháborúban elkövetett magyarremetei és gyantai vérengzésnek talán még markánsabb előjelei voltak, mint a már említett előző két magyarirtásnak. A „magyar világot” felváltó „román világ” ígéreteivel, hitegetéseivel ellentétben jobbat, értékesebbet felmutatni nem tudó új román állam bukaresti, illetve kihelyezett román vezetése minden tehetetlenségért, rosszért a magyarokat és a zsidókat nevezte meg. A második bécsi döntés után (1940. aug. 30.), illetve az 1944. augusztus 23-i román átállás után a düh és gyűlölet szinte már csak a magyarokra irányult. Nem volt nehéz kiaknázni az egyszerű emberek hiszékenységét, hiszen minden szintű magyar-román viszonyban a tárgy Erdély hovatartozása, nemzeti identitása volt. Kijelenthető, hogy ma is az!

A két háború környékén történt és azok utáni magyarellenes uszítás, gyűlöletkeltés szinte a mindennapi román politika részévé vált. Erdélyért, Erdély miatt!!! Az első világháború idejében és utána is, Erdély megszerzése érdekében folyt a magyarságot elmarasztaló, befeketítő, a magyar nemzetet Európa fő gonoszává tevő, a nagyhatalmakat megtévesztő, félrevezető hadjárat. A románságon belül, illetve nemzetközi szinten is. Megjegyzendő, hogy adottak voltak a körülmények, könnyen lehetett az áruló, ország- és nemzetveszejtő „magyar” kommunista vezetők közvetett hozzájárulásával. Pedig Erdélyben a románság az évszázadok alatt épp a magyar nemzet segítségével, támogatásával nőtt fel számbelileg, fejlődött kulturálisan, öntudatilag, hogy létrehozhatta az úgynevezett „nagy egyesülést”! Az első és második világháborús vérengzések közös jellemzője, kiváltója az erdélyi magyaroktól mindenképpen, minden és bármi áron való megszabadulási kényszer volt.

A második világháborús vérengzésekre való bukaresti felbujtás, felhívás könnyen fogékonyságra talált azon egyszerű román emberekben, akik csalódtak az új román államban, megtapasztalva, hogy románként,  „a románná lett földön” csak politikai előnyben részesülnek, de gazdasági, jóléti állapotuk nem javul, sőt még alul is marad a már megtapasztalt „magyar világtól”. Elhitték, hogy számukra csak egy megoldás létezik: a sokat sugallt vagy éppenséggel kendőzetlenül, nyíltan hirdetett „Erdély magyarok nélkül!” és „Ki a magyarokkal az országból!” Talán elég, ha két példával szemléltetem a korabeli helyzetet és annak mozgatórugóit: „A Miniszterelnöki Tanács 1941. április 8-án tartott ülésén, Ion Antonescu: „Én a törökök, zsidók és magyarok elleni gyűlöletben nőttem fel. A haza ellenségei elleni gyűlölet ezen érzelmeit az utolsó végletek határáig kell kitolni. Magamra vállalom ezt a feladatot”* Demény Lajos: Zsidóellenes törvényhozás Romániában 1940 és 1944 között. Régió - Kisebbség, politika, társadalom, 1994. 5. évf. 2. sz.       

„A magyarokat tűzzel-vassal, akár gyilkosságok árán is, ki kell űzni, rá kell venni, hogy önként távozzanak Erdélyből, hogy annak ne csak nagyobb része, hanem teljes egészében Romániához tartozhasson”.*Fehér Könyv az 1944 őszi magyarellenes atrocitásokról. (Gál Mária, Gajdos Balogh Attila, Imreh Ferenc), 1995., RMDSZ, 36-37. old. L. Balogh Béni: A Mániu-gárdák.

A fenti példák bizonyítják, hogy a bukaresti román hatalom mindenkori célja Erdély magyartalanítása. Bármilyen eszközzel és bármi áron! Akár, mint a történésekből láthatjuk, azok hozzájárulásával, sok esetben segítségével, akiknek csak morzsa jutott Erdélyből, az is a magyarok leölésén, kifosztásán keresztül. Közben 1920 óta az országnyi Erdély és népe, legyen az magyar vagy román, szenvedő alanya a bukaresti rablásnak, a természeti javak, emberi értékek elorzásának, lerombolásának, tönkretételének.

Tény az is, hogy jó ideje azon „nemzeti” vezetők, politikusok közvetett vagy közvetlen segítségével, akik magukat helyi, térségi magyar vagy román képviselőknek, érdekvédőknek nevezik! Így lett szó szerint kibelezve az Erdélyi- szigethegység, megfosztva értékes színesfémjeitől, letarolva a hegyek tölgy-, bükk- és fenyőerdei. Hasznát nem látták, látják sem az erdélyi magyarok, sem pedig a románok! A magyar fiatalok elvándorlása, szülőföldjük elhagyása, mind sebezhetőbbé teszi a nemzeti és kulturális közösséget.  Így történhetett, történik meg a képviselet, védelem nélküli magyar nemzetrészek elsatnyulása, egyre gyorsuló felszívódása a többségi nemzetbe.  Lásd Gyanta, vagy az egész Fekete-Körös völgye magyarságának példáját.

A négy, Fekete-Körös menti településen történt román atrocitások leírása rámutat arra, hogy a román politikát irányító magyargyűlölők, nyíltan vagy burkolt formában, mindenkor eleget tesznek, tehetnek asszimilációs, beolvasztó akaratuknak. Gyanta és más települések példájából is kitűnik, hogy a taktika jól kitervelt, nem egyedi, mondhatni barbár szokás, talán évszázados múltra is visszavetíthető.  A közösségi múlt bemocskolása, tönkretétele (a paplak és értékei felégetése), a karizmatikus vezetők eltávolítása (ref. tiszteletesek, tanítók elhurcolása), a lakosok egy részének (mondvacsinált okok miatt) legyilkolása, megfélemlítése, a hátramaradott, sok esetben csonka családok kirablása, kifosztása, jövőjének bizonytalanná, kétségbeejtővé tétele.  (Itt jegyzem meg, hogy a gyantai ref. egyház Boros Ferenc tiszteletes által vezetett jegyzőkönyve szerint, Gyantán asszonyokat és nőket erőszakoltak meg a betörő román katonák, voluntárok! E megállapítást, meglehet szégyenből, habár sok helyen is rákérdeztem, nem erősítették meg a vérengzést túlélők. Ezért nem írtam, nem írhattam róla!) Végül a nyelvi és kulturális értékektől való megfosztás hivatott bezárni, befejezni a megsemmisítő munkát. A történelem pikantériája, illetve az erdélyi magyarság szerencséje, hogy épp a szovjetek voltak azok, akik megelégelték a román magyarellenes túlkapásokat és 1944. november 12-én Vinogradov szovjet tábornok elrendeli a „reakciós” román közigazgatás távozását Erdélyből… *Erdélyi Magyar Adatbank: L. Balogh Béni: A Mániu-gárdák, 3. old. 

Itt teret kell adnunk annak a megállapításnak, hogy háborúkkal a magyar-veszejtéseknek csak egyik formája zárult le. A kulturális és szellemi lélekirtás a háborúkon túl is folyamatos, és még napjainkban is folytatódik válogatott eszközökkel, és nagyon sokszor épp azok közvetett vagy közvetlen, inkább tudatos, mint tudatlan segítségével, akiknek vállalt, választott feladatuk kellene, hogy legyen a magyar közösségek képviselete, védelme. Ugyanúgy, mint ahogy a Magyar Népi Szövetség sem volt megmentője az erdélyi magyarságnak, úgy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek is eleddig csak kimondott célja az erdélyi magyar közösségek megtartása, kulturális, történelmi értékeinek védelme, a nemzeti identitás, öntudat felélesztése. A fiatal, öntudatos nemzeti vezetők, értékmentők kinevelése sajnos, csak vágyálom marad. Ismerve a közelmúlt és a jelen eseményeit, ki lehet és kell jelenteni, hogy a két említett szövetség messze nem tett és tesz eleget a történelmi idők elvárásainak, mi több, úgy az egyik, mint a másik, beleveszett a bukaresti kiskapuzás bizánci politizálásába. Huszonhat évvel az úgynevezett romániai forradalom után sem sikerült minden, őseink, elődeink által létrehozott közösségi, egyházi értéket visszarakni a magyar közösség asztalára. Nem hogy haladást nem lehet felmutatni e téren, de még a múlt javai is megsemmisülnek, elértéktelenednek!  Kulturális és szellemi örökségünk, elődeink hagyatéka jut ebek harmincadjára, vezetőink öncélú kapzsisága, bűnös hanyagsága, tunya nemtörődömsége miatt.

A négy könyv megírása kapcsán, az adatgyűjtéskor sok emberrel elbeszélgettem a Fekete-Körös menti magyarság múltbeli és mostani helyzetéről. Azon túl, hogy napjainkban is teljes gőzerővel folyik a szellemi és kulturális – burkolt, de annál erőszakosabb – beolvasztás, közös véleményünk az, hogy ha a körülmények úgy hoznák, ma is megtörténhetne, megismétlődhetne, ami 1919-ben, vagy 1944-ben történt a Fekete-Körös menti magyar településeken. Lehet, más körülmények között, más helyszíneken, de a még megmaradt magyar emberek ellen, csakis magyarságuk miatt!

Mindegyik történelmi leírásban az események, történések fellelt, bizonyítható kiváltói, végrehajtói meg vannak nevezve, ugyanúgy, mint azon román emberek nevei, akik a vészterhes időket nem arra használták, hogy dúljanak, öljenek, pusztítsanak, hanem segítettek, még saját életüket is kockáztatva. Őket illessék a hála, a tisztelet, az elismerés szavai. A borzalmakat átélt öreg gyantai néni mondta el, hogy még napjainkban is virágot visz a Fárcut család sírjára…

Még sok oldalon keresztül lehetett volna taglalni, ismertetni a Gyantán történt magyarirtás cselekményeit, de véleményem szerint a leírt emberi sorsok híven és tömören tükrözik az atrocitások indítékait, okait, a borzalmak mélységét, az embertelenség milyenségét, gátlástalanságát.  

Kiegészítésként:

Lonard Mociulschi tábornokot a román Népbíróság 1948-ban elítélte, az 1945/312, 2. bekezdés d. pontja alapján hét évet kapott. Az illető törvény háborús időszakban emberiség elleni tettekre vonatkozott* 1966-ban rehabilitálták, ma utcák, terek, katonai alakulat viselik a nevét. http://www.crestinortodox.ro/comunitate/group_discussion_view.php?group_id=54&grouptopic_id=687

http://www.worldwar2.ro/arr/?language=ro&article=101

Felesége elbeszélése szerint Bridea Tiberiu százados hat évet kapott a második világháború után a Népbíróságtól, amit le is ült és kiutasították a tisztiiskolából. Civilként élte le életét a Fekete-Körös völgyi, Belényesben.*  Boros Zoltán, dokumentumfilm: A százados özvegye. A gyantai gyilkos naplója.

Részlet a Boros Ferenc gyantai tiszteletes által lejegyzett ref. jegyzőkönyvből:

A Gyantai Református Egyházközség történelmi múltjából (1944 – 1949)

                                    

Jegyzőkönyv

Felvétetett a gyantai ref. egyház presbitériumának 1944. december hó 29-én tartott üléséről. Jelen vannak: Boros Ferenc lelkész elnöklete alatt Boros b Mihály, Boros ő János, Szabó Lajos, Boros ny Mihály, Köteles Mihály, Lugosi István, Boros b Lajos, Fenesi b Lajos, Bíró k Péter – gondnok, Papp Károly h. gondnok, presbiterek.

  1. szám. Lelkész-elnök a gyűlés határozatképességét és törvényszerűségét megállapítva, azt megnyitja.                                            

                                                                         Tudomásul szolgál.

  1. szám. Lelkész-elnök ismertetést nyújt az egyház jelenbeli kedvezőtlen helyzetéről, a közelmúlt eseményekkel együtt. Az 1940. szeptember 1-i bécsi döntés Erdély északi részét Magyarországhoz csatolta, majd 1941. június 22-én megindul a Szovjetunió elleni háború, melyben Románia is részt vesz. E két esemény idézte elő híveink nagymérvű elvándorlását. Egyrészt kedvezőbb életlehetőségek nyerése céljából, másrészt a katonai s munkatábori szolgálat elől menekülve, híveink kb. 1/3 része eltávozott az akkori Magyarország területére. 1944. augusztus 23-án Románia fegyverszünetet köt. Pár nap múlva a lelkészt negyedmagával internálják Belényesbe, 10 nap múlva 3 napi itthonlét után hetedmagával újra elhurcolják, s csak szeptember 27-én térhet haza, az Arad megyei Kishalmágyról, ahová a többi hat gyantai s 48 Bihar megyei lelkésszel, tanítóval s szilágyi emberekkel gyalog hajtotta a csendőrség, s ahol őket állatias körülmények között tartották. Ez idő alatt szeptember hó 14-én, a magyar honvédség csapatai betörtek s a román csapatokat üldözve e napon Gyantára értek. Tíz napig volt a magyar csapatok megszállása alatt a község. E csapatok a Vaskók környéki Lunca-ig elérve szembetalálták magukat a szovjet hadsereg hatalmas részeivel s kénytelenek voltak visszavonulni. Szeptember hó 24-én vasárnap a honvéd csapatok utóvédje egy századnyi erővel elhelyezkedett a község utcáin s néhány óráig fenntartotta a nyomukba törő 3. hegyivadász hadosztályt. Délután négy órakor visszavonultak, s a falura törő román hadsereg a békés lakosokon töltötte bosszúját. Legyilkoltak 41 személyt, nagyrészt egyházunk híveit, embereket megvertek, asszonyokat, lányokat megbecstelenítettek, gyújtogatták a kertek alját, féktelenül raboltak, romboltak, s a környékbeli falvak román lakosságával karöltve elvitték a lakosok ingóságait, szekereit, állatait. E napon gyújtották fel ref. egyházunk lelkészi lakását, mely 1800-ban épült, tehát 144 éven át szolgált kisebb-nagyobb átalakításokkal egyházunk lelkipásztorának otthonául. A papi lakásnak csak puszta falai roskadoznak. Elpusztult benne a lelkészi család minden ingósága. Elveszett az egyházkönyv és irattára, minden kegyszere (1db úrasztali tányér kivételével), anyakönyveinek mind a hat kötete, jegyzőkönyveinek mind a hat kötete, családkönyveinek mindkét kötete, 1db íróasztal, 1db irattári szekrény, minden pecsétje s számadási és vagyoni iratai. A szeptember 24-i gyásznap után sem szűntek meg zaklatni egyházunk híveit. Törvényes és törvénytelen eszközökkel vittek el főképp sertéseket, szarvasmarhákat, a még megmaradt csekély szekeret hajtották kényszerfuvarokba, 18-50 éves férfiakat télvíz idején gyalog hajtották munkatáborokba, kényszermunkára. A magyar területről hazatért több száz főnyi tömeget Belényesbe, majd Temesvárra kísérték s nagyrészük ma is temesvári, aradi, lugosi börtönökben senyved. Közben a szovjet hadsereg néhány száz főnyi csapata is községünkben tartózkodott. Templomunkban csak október 29-én kezdtük meg az istentiszteletek sorozatát a lelkészpalást nélkül, mert az is odaégett. A templomban is kár esett. Megrongálódott az orgona, néhány pad szétforgácsolódott, ablakok betörtek, a nagyharangot átlőtték…

                                                                        Jegyeztette is:

                                                                                                         Boros Ferenc                       

                              lelkész-elnök

Hitelesítők: Szabó Lajos                                                                                                                               

       Köteles p. Mihály

Tisztelettel megköszönöm azok támogatását, akik segítettek az 1944. szeptember 24-én Gyantán történt vérengzés körülményeinek adatolásában, feltárásában. Külön köszönet azon gyantaiaknak, akik emlékeikkel hozzájárultak e történelmi írás megszületéséhez.

E könyv tartalmáért minden felelősség a szerzőé, Gábor Ferencé.

(vége)

Kérjük olvasóinkat, hogy ne másolják, sokszorosítsák sorozatunkat, mert könyv alakban nemsokára megjelenik.

 

 

Gábor Ferencnekaz MVSZ Sajtószolgálat által korábban közzétett könyvei:

 

I - Magyarremetén történt 1944. szeptember 23-án - Gábor Ferenc írása folytatásokban

XL- Magyarremetén történt 1944. szeptember 23-án - Gábor Ferenc írása folytatásokban

 

Mert magyar vagy! - I/XVII - 1919. Nagyszombat: A kisnyégerfalvi vérengzés- Gábor Ferenc írása

XVII/XVII - 1919. Nagyszombat: A kisnyégerfalvi vérengzés- Gábor Ferenc írása

 

 

Eddig közölt részek:

I. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

II. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

III. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

IV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

V. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

VI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

VII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

VIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

IX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

X. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XIV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XVI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XVII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XVIII - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XIX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXIV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXVI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXVII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXVIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXIX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXX. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXIV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXV. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXVI. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXVII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

XXXVIII. - Gábor Ferenc: Írmagja se maradjon

 

 

MVSZ Sajtószolgálat

9218/170413

 

Támogassa személyi jövedelemadójának 1%-val a Magyarok Világszövetségét!

„A Magyarok Világszövetsége jogelődjének tekinti a Kossuth Lajos, Klapka György és Teleki László által 1859-ben Párizsban életre hívott Magyar Nemzeti Igazgatóságot.” (Alapszabály)

 

A Magyarok Világszövetségének létértelme abból fakad, hogy a magyar nemzet a XX. század két világháborúja következtében szétszakítottságban él, és a kommunista, majd a globalizációs és uniós erőtérben a magyar állam államközi egyezmények alávetettségében működik. (Alapszabály)

 

A 2004. december 5-i népszavazás a Magyarok Világszövetsége több, mint hét évtizedes történetének legjelentősebb nemzetstratégiai cselekedete.

 

A Magyarok Világszövetségének elnöke és minden tisztségviselője fizetés és tiszteletdíj nélkül végzi nemzetszolgálatát.

 

Az MVSZ Sajtószolgálat közleményei olvashatóak a www.mvsz.hu honlapon is. Hírlevelünkről való leiratkozáshoz, küldjön üres levelet a sajtoszolgalat@mvsz.hu címre, amelynek tárgy-rovatában mindössze ennyit közöl: Leiratkozás.

 

e-max.it: your social media marketing partner


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Free business joomla templates