A dokumentum

Submit to DeliciousSubmit to DiggSubmit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to StumbleuponSubmit to TechnoratiSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

A Magyarok Világszövetségének

 

NEMZETI MINIMUMA

 

A Magyarok Világszövetsége a magyar nemzet jövője iránti felelősségtől indíttatva a magyar nemzet jelenlegi állapotából kiindulva és a globális folyamatokat mindvégig szem előtt tartva elfogadja, és nyilvánosságra hozza jelen

 

Magyar Nemzeti Minimum

 

című dokumentumát.

 

         A Magyarok Világszövetsége elvárja, hogy mindazon politikai erők, amelyek Magyarországon a népfelség megjelenítésére – azaz országgyűlési képviseletre – törekszenek, magukénak tekintsék, és hajlandóak legyenek választási- illetve kormányprogramjukba beemelni a Magyar Nemzeti Minimum tételeit.

 

Elvárjuk, hogy országgyűlési képviselettel rendelkezve támogassa, kormányzati pozícióban pedig kezdeményezze az alábbiakat.

 

 

1. §   Egységes magyar nemzetet

 

    

 

A magyar nemzet politikai egységének

helyreállítása érdekében

 

1.        Kezdeményezze és támogassa az Állampolgársági törvény módosítását úgy, hogy minden magyar, akit magyar állampolgárságától a trianoni békeparanccsal – vagy egyéb úton, de – akarata ellenére fosztottak meg, valamint az ő leszármazottaik magyar állampolgárságukat visszanyerhessék minden különösebb előfeltétel, például áttelepülés nélkül is.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

                                                      

2.        Továbbá kezdeményezze és támogassa a csángó magyarok áttelepülés nélküli állampolgárság szerzését.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

                      

3.        A Magyarok Világszövetsége az eljárásra az érintettek egyoldalú nyilatkozattételét ajánlja, melynek következményeként a nyilatkozók állampolgárságukat a nyilatkozattétel napjával megszerzik.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

                      

 

 

2. §   Keresztény értékekre és erkölcsre épülő Európát

 

    

 

Az évezredes európai keresztény magyar állam fogantatásának jegyében és a magyar politikum iránt támasztott erkölcsi minimumként

 

 

1.     Kezdeményezze és támogassa a két európai népszavazáson elbukott európai alkotmány-tervezet módosítását.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

 

                      

2.        Utasítsa a képviselőit arra, hogy csak olyan európai alkotmány-tervezetet fogadjanak el, amely tételesen méltányolja Európa keresztény örökségét.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

 

 

3. §   Autonómiát a kisebbségben élő

          magyar nemzeti közösségeknek

 

  

 

A kisebbségben, határainkon kívül élő magyar nemzeti közösségek létének alapfeltételét jelentő autonómiák létrejötte és működőképessége érdekében

 

elvárjuk, hogy tegyen meg minden lehetséges és szükséges intézkedést, de legalább

 

1.        ne támogassa a szomszédos országokkal kötött kétoldalú (alap-) szerződések meghosszabbítását mindaddig, amíg az ezen országokban élő magyar nemzeti közösségek jogát a területi és közösségi autonómiához az adott ország jogrendjébe be nem iktatják

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

2.        a szomszédos államokkal fenntartott mindennemű kétoldalú kapcsolatban szabja a békés egymás mellett élés alapvető feltételéül az érintett magyar közösség számára optimális autonómia formák jogszabályi és gazdasági garanciáját

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

3.        indítványozza, hogy az európai alkotmány tételesen tartalmazza a nemzeti közösségek autonómiához való jogát és annak szükségességét, mint a térség politikai stabilitásának feltételét

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

4.        az Országgyűlésben ne ratifikálja a módosított európai alkotmányt mindaddig, amíg az nem tartalmazza a kisebbségben élő nemzeti közösségek autonómiájának jogát

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

5.        az Országgyűlésben ne fogadja el Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződést mindaddig, amíg annak területén élő magyar nemzeti közösségek autonómiájáról szóló döntést Románia jogrendjébe be nem iktatják, különös tekintettel Székelyföld területi autonómiájára.

     Igen:                       Nem:                        Tartózkodott:

 

 

 

4. §   Gyarapodó magyar nemzetet

 

 

A magyar nemzet lélekszámának gyarapodása, egészségének javítása és

Kárpát-medencei jelenlétének erősítése érdekében:

 

Magyarország népességének lélekszáma – a betelepülések növekedésének ellenére is, a nagyon rossz halálozási mutatók és a születésszám csökkenése következtében – évente egy kisváros lélekszámával csökken. A fiatal családok egyre idősebb korban, egyre kevesebb gyermek megszületését vállalják. Ennek hatására a generációváltás lassul, azaz a népességfogyás tovább gyorsul illetve megállíthatatlanná válhat.

A. Kezdeményezze és támogassa ezért mindazokat az intézkedéseket és jogszabályokat, amelyek a magyar családok gyermekvállalását és -nevelését ösztönzik, elősegítik és támogatják, így különösen

1.     a személyi jövedelemadó rendszeréről a családi jövedelemadó rendszerére történő átállást;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

2. a négygyermekes családok adómentesítését;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

3.  a családbarát munkahelyek és kisgyermek-ellátó intézmények kialakítását a verseny- ill. a közszférában egyaránt;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

  1. 4.a főállású anyaság intézményének kiterjesztését;

     Igen:                         Nem:                       Tartózkodott:

       

  1. 5.a 20-25 év közötti gyermekvállalást.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

 

B. Figyelembe véve, hogy a magyar nemzet Európa legbetegebb nemzetévé vált, amit többek között bizonyít az, hogy a legfőbb elhalálozási okok – a daganatos illetve érrendszeri megbetegedések – aránya az európai átlag 3-4-szeresére emelkedett, szükségesnek tartjuk, hogy azonnali költségvetési és jogszabályi intézkedéseket kezdeményezzen ennek az állapotnak a visszaszorítására, különösen

1.     az egészséges életvitel terjedése illetve a káros szenvedélyek visszaszorítása érdekében;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

 

2.    a minden magyar állampolgár számára elérhető, megfelelő betegségmegelőzést és -gyógyítást biztosító alap- és szakellátás útján is.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

 

C. A magyarság Kárpát-medencei jelenlétének erősítése céljából kezdeményezzen és támogasson minden olyan intézkedést, amely

1.    megkönnyíti a Kárpát-medencén kívül élő magyarok bevándorlását Magyarországra;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

2.     csökkenti a többségi nemzetbe való beolvadást az elszakított területeken;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

 

3.    csökkenti a magyarok kivándorlását a Kárpát-medencén túli területekre.

      Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

Ennek érdekében a GDP 1 %-át meghaladó támogatást juttasson a határon túl élő magyarság részére.

 

 

5. § Megálljt a kiszolgáltatottságnak

                                            és az elszegényedésnek

 

        

 

A magyar lakosság kiszolgáltatottságának

valamint a szegénység csökkentésének érdekében

 

1.     azonnali hatállyal kezdje el a kommunista magyar állam által elkobzott, 25 ezer milliárd Ft értékre tehető károk megtérítését állampolgárai részére; csak olyan költségvetési és pénzügyi politikát támogasson, amely szavatolja, hogy az államadósság és kamatainak törlesztésére fordított összeg egyetlen évben se haladja meg saját állampolgárainak kártalanítására fordított összeget

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

2.     haladéktalanul – már az országgyűlési ciklus első teljes évében is – kezdeményezzen és támogasson minden olyan intézkedést és jogszabály módosítást, melynek hatására az országgyűlési ciklus befejező évére felére csökken a létminimum alatt élők száma Magyarországon

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

3.     vállalja, hogy gazdaságpolitikai intézkedéseivel eléri, hogy a lakosság nettó átlagjövedelme az országgyűlési ciklus végére eléri az Európai Unió – bővítés előtti – 15 tagállama átlagának 60 %-át

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

és

4.     kezdeményezze, és támogassa a munkára vonatkozó szabályok (mint például a Munka Törvénykönyve) módosítását úgy, hogy a magyar vállalkozások fejlesztése mellett a munkavállalók védelmének szintje elérje a legnagyobb biztonságot nyújtó európai országok szintjét.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

 

 

6. § Nemzeti tulajdonba a magyar földet

                                        és a természeti kincseket

 

 

A magyar föld és más természeti kincsek

nemzeti tulajdonban és hasznosításában maradásának érdekében

 

kezdeményezze az Európai Unióval kötött szerződések, valamint a hazai jogszabályok módosítását annak érdekében, hogy

 

1. a földet vonják ki a tőke szabad áramlásáról szóló fejezet hatálya alól;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

2.     a magyar parasztság a más európai országokban élő parasztsággal azonos mezőgazdasági támogatásban részesüljön;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

3.     a magyar föld magyar tulajdonban maradjon.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

Kezdeményezzen olyan jogszabály módosítást, amely rögzíti, hogy

4.     a magyar vízkészlet- és energiaforrások és az azzal való gazdálkodást végző vállalatok kizárólag magyar közösségi tulajdonban maradjanak illetve kerüljenek.

     Igen:                      Nem:                        Tartózkodott:

               

 

 

7. § Éltető alkotmányos rendet,

                                               működő jogállamot,

        nemzeti érdekérvényesítést

 

 

Az éltető alkotmányos rend, a működő jogállam kialakítása és a nemzeti érdekérvényesítés érdekében

 

A.   Kezdeményezze és támogassa új magyar alkotmány megalkotását, mely méltatja a keresztény örökséget, s melynek célja az évezredek alatt kiérlelt, jellegzetesen magyar alkotmány útjához való visszatérés, a több mint ötven éve megszakadt jogfolytonosság helyreállítása.

    Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

 

 

B.          Az EU keretén belüli nemzeti érdekérvényesítés érdekében

1.     kérvényezzen és/vagy pályázzon meg minden lehetséges EU támogatást, többek között a természeti csapások által sújtott területek helyreállítása, az ott élő lakosság támogatása, a rászorulók élelmezése valamint autópályák, vasutak és az egyéb infrastruktúra fejlesztése, az oktatás és a kutatás támogatása céljából;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

2.   enyhítse azokat az EU által megkövetelt intézkedéseket, amelyek a magyar gazdaság és a vállalatok működőképességét nehezítik vagy lehetetlenné teszik;

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

       

3.     garantálja, hogy a közbeszerzésekre és a hazai beruházásokra vonatkozó pályázati felhívásokban megfogalmazott feltételek ne zárhassák ki a magyar vállalatokat, hanem biztosítsanak valós lehetőséget számukra.

     Igen:                         Nem:                        Tartózkodott:

               

 

 

Kelt Budapesten, 2005. szeptember 18-án

 

 

 

 

                                               A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK

                                                                     ELNÖKSÉGE

 

 

       A kiadmányt hitelesíti

           Patrubány Miklós

         elnök

 

 

 


Záradék

 

A Magyar Nemzeti Minimumról szavazó testület bejegyzése

 

Település.............................................................. Irányítószám:.............................

 

A szavazó testület neve: ...........................................................................................

 

A testület által képviselt polgárok lélekszáma: .....................................................

 

A szavazás időpontja: ........................................

 

 

Készült két példányban, egy a szavazótestület számára, egy pedig a Magyar Nemzeti Minimum elfogadását ajánló Magyarok Világszövetsége részére.

 

 

................................................................................................................

Első hitelesítő neve, tisztsége, aláírása

 

 

.................................................................................................................

Második hitelesítő neve, tisztsége, aláírása

e-max.it: your social media marketing partner


Az MVSZ erkölcsi alapja
Az MVSZ erkölcsi alapja
europa A magyar kérdés rendezése
nem tűr halasztást

Keresünk százezer magyar embert!

Adakozók:  590
Országok:  17  
Települések: 191  
Alakítók:  72
Összesen: (2012.04.26) 8669908 Ft

Közösségek önkormányzása az egyéni és kollektív jogok érvényesítésére



Az MVSZ erkölcsi alapja

Free business joomla templates