Életre, halálra - Patrubány Miklós búcsúbeszéde Rácz Sándor temetésén
Rácz Sándor temetésén az elhunyt és a család kérésére a búcsúbeszédet Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke mondta. A végtisztességtevők közül többen történelmi jelentőségűnek nevezték a búcsúbeszédet. A félórás beszéd egyszerre volt hódolat Rácz Sándor történelmi nagysága előtt és nemzetpolitikai program. A közszolgálati média teljesen elhallgatta, az eseményről háromperces összeállításban beszámoló Hír tévé, még csak említést sem tett elhangzásáról. Alább közzétesszük Patrubány Miklós beszédének teljes szövegét.
Életre, halálra
Végső búcsú Rácz Sándortól
Gyászoló Család!
Végtisztességtevő Magyar Nemzet!
Magasan
„Isten áldja Önt, Rácz Sándor! – így szólt hozzá a kommunista világrendet romba döntő szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan, 1987. október 20-án kelt levelében. – Amerikai látogatása idején nem találkozhattunk, de akarom, hogy tudja, mennyire csodálom – és velem együtt minden amerikai – az Ön bátorságát és hazafiságát – folytatta, majd leszögezte: Úgyszintén csodáljuk azt, ahogyan Ön a közösségek önkormányzatáért harcba szállt…Fogadja legnagyobb tiszteletemet és legjobb kívánságaimat, most és mindenkor” – zárta Rácz Sándorhoz írott sorait az amerikai elnök.
Ám hiába tisztelgett Rácz Sándor történelmi nagysága előtt a világ legnagyobb hatalmának jeles államfője, Magyarország „rendszerváltói” nem találták Őt méltónak arra, hogy meghívják Lakitelekre. Miként huszonöt évvel később hiába bízta meg Őt a Magyarok VIII. Világkongresszusa, hogy járjon közben az ország döntéshozóinál történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállításáért, megkeresését sem a köztársasági elnök, sem a házelnök, sem a miniszterelnök nem méltatta válaszra. Magyarország legfőbb állami méltóságai nem voltak hajlandók fogadni a forradalmárt, a hazafit, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, a hajlíthatatlan tisztességgel megélt 80 év tanúságtevőjét.(!?)
Senki sem lehet próféta a saját hazájában – mondhatnánk keserűen, de Rácz Sándorra, mint szabadítóra, mint utolsó reménysugárra, mint sorsfordítóra tekintettek a magyar családok, amikor a magyar szabadságharcot vérbefojtó szovjet megszállók fegyverei előtt volt bátorsága megismételni a forradalom követeléseit!
Amint a hangszeres zeneoktatás „Kodály-módszerét” kidolgozó, világhírű professzor, a Helsinkiben élő Szilvay Géza vallja: bár nem ismerték, családja esti imájába foglalta Rácz Sándor nevét, kérve az Urat, hogy segítse őt „heroikus küzdelmében”. És nem voltak egyedül. Magyar milliók éreztek ugyanígy.
Vigasztalás
Itt állunk koporsódnál, Rácz Sándor.
Szálfa voltál Családod és a Nemzet életében, és ez a szálfa most kidőlt. Halálod családod gyásza, és a magyar nemzet gyásza.
Vigasztaló együttérzéssel először családodhoz szólok, mert őket jobban sújtja távozásod, Rácz Sándor, hiszen a nemzet – miként azt magad is vallottad – örök. Most, amikor Te már nem vagy, támogatóan állunk özvegyed, Damásdi Anikó mellé, akit Te 1973. október 23-án vezettél oltár elé a budavári Mátyás templomban. Esküvőtök néma tüntetéssé vált, amelyet titokban Kádár is éberen figyelt, fanyarul jegyezvén meg, hogy még a pap is – Faddi Ottmárra utalt – „börtöntöltelék” volt. Abba a családba léptél be – már túl az életfogytiglanon, de sohasem szabadulva –, amelynek fejét, az állam- és jogtudományok doktorát, Damásdi Eleket, a kommunisták árulása nyomán 1944 őszén úgy hurcoltak el az oroszok, hogy soha többé hírét sem hallottátok.
Gyermekeitek, Anikó és Sándor is hordozzák e fájdalmas örökséget, amelyet megszépít a Ti életetek nagyszerűsége.
Barátságunk
Életében sokan kérdezték Rácz Sándortól, hogy miként fér meg egymás mellett ily hosszú ideig két erős vezéregyéniség. Viszonyunk, barátságunk alapvetően egymás maradéktalan tiszteletére épült, de segítette harmonikus alakulását a tiszteletbeli elnök és az elnök hatáskörének egyértelmű elkülönülése. Ám van még egy harmadik, mélyebb magyarázata is, és ez tömören így hangzik: Babba Mária, Csíksomlyó.
Egy évtizeddel ezelőtt magamban kiválasztottam Rácz Sándort. Azt szerettem volna, hogy ő legyen a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Ebben segített a Csíksomlyói Szűzanya, Babba Mária. Elhívtam Sanyi bácsit a csíksomlyói búcsúba. Csíksomlyó magyar oltára, a Napba Öltözött Boldogasszony, Szent István és Szent László előtt kötöttünk Hunor és Magyar módjára szövetséget: befelé egymás szemébe nézve, egymásnak mindig az igazat mondtuk, kifelé egymásnak vetett háttal, egymást védve, erősítve vívtunk meg minden csatát.
Csíksomlyón az összmagyar jelenlét és a Szűzanya győzték meg őt, hogy a minden hatalom által üldözött Magyarok Világszövetsége kötelékébe álljon. Ez lett számára az egyetlen fórum, amelyen nemzetpolitikusként kiteljesedhetett.
Már ekkor heteken át barangoltunk a Székelyföldön, bejártuk minden városát, és közösen hirdettük az önkormányzat, az autonómia szükségességét. Első közös vállalásunk eredménye volt a Quo vadis, Székelyföld? – konferencia, és a Székely Nemzeti Tanács Borsos Géza által elültetett csírája.
Három hónap múlva, 2003. augusztus 18-án, a Magyarok Világszövetsége alapításának 65. évfordulóján lett tiszteletbeli elnökünk, azon a napon, amikor a magyar állampolgárságért indítandó népszavazásról is döntöttünk.
Rácz Sándor élete és egyénisége
Rácz Sándor hihetetlenül érzékeny, mélyen látó ember volt.
2003 tavaszán, amikor először járt a Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön-Menaságon, így szólt az egybegyűlt székelyekhez: Magyar rendszámú gépkocsival jöttem. Hosszú utat tettem meg Erdély földjén. Sok, románok lakta településen jöttünk keresztül. Amikor ránk szegezett tekintetüket megláttam, akkor értettem meg: „Jaj, mit kellett Nektek elszenvednetek!” Kemény, viharbíró férfiak állták körül, mégis, mindenkinek könnybe lábadt a szeme. Ilyen volt Rácz Sándor.
Édesapja* a Don-kanyarnál halt hősi halált. Az izsáki hadiárva nehéz sorsán anyai nagyanyja végtelen szeretete enyhít. Hétéves korában marhapásztor a falu zsidó földbirtokosánál, tizenöt évesen kenyérkereső egy budapesti gyárban, tizenhét évesen szerszámkészítő szakmunkás. Huszonhárom éves korában, 1956. november 16-án a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökévé választják. Egy hónapon át Magyarország első számú vezetője, mindaddig, amíg a szovjet harckocsikkal az Országházba szállított Kádár János tőrbe nem csalja, és le nem tartóztatja. Életfogytiglanra ítélik. Hét évet tölt börtönben Bíbó István, Donáth Ferenc, Mérei Ferenc, Mécs Imre, Regéczy Nagy László, Nyugati László, Faddi Ottmár egyéniség-formáló társaságában. Harmincévesen a kommunizmusba „szabadul”. Gyári munkás lesz, de sohasem kommunista. Negyvenedik életévében titkosszolgálati merénylet áldozata. Életben marad, életre szóló gerincsérüléssel. Negyvenévesen nősül. Ötvenéves, amikor a rendszerváltást előkészítő, titkos tárgyalásokba alapítóként bevonják. Az évek múltán TIB (Történelmi Igazságtétel Bizottság) néven ismertté váló szervezetben egyedül ő rendelkezik vétójoggal. Közben ugyancsak a nyilvánosság elől elzártan szabadegyetemi előadássorozatot tart budapesti, szegedi, pécsi és miskolci egyetemi hallgatóknak. Tematikája mindig ugyanaz: a magyarság ügye. Ötvenöt éves, és életereje teljében van, amikor háromhónapos amerikai útra hívják meg. Útlevelet úgy szerez, ahogyan később a Fidesznek kellett volna elfogadó szavazásra bírnia a külhoni magyarok magyar állampolgárságát ellenző, ám a lisszaboni szerződés ratifikálását mindenáron erőltető szocialistákat. Igazi politikai kompromisszumot erőltet ki: az ugyancsak Amerikába készülő, akkoriban megkerülhetetlenül fontos állami tisztséget betöltő Szűrös Mátyás mindaddig nem jut amerikai vízum birtokába, amíg két ávós Rácz Sándor lakására nem hozza élete első útlevelét. 1987-ben a Fehér Házban tárgyal, mint Magyarország lehetséges rendszerváltó vezetője. 1988. március 15-én hajnalban a lakására jönnek, és rajtaütésszerűen börtönbe vágják, nehogy aznap a Petőfi-szoborhoz menjen, mert ha mégis, akkor őróla kellett volna írnia másnap a sajtónak, nem pedig az akkor még névtelen fiatalokról…
1989 tavaszán, 56 évesen határozott fellépésével eléri, hogy Nagy Imre miniszterelnök és vértanútársainak újratemetését a Hősök terén rendezzék meg. 1990-ben, 57 évesen köztársasági elnökjelölt. De nem elnök lett, hanem gazda Izsákon. A hatalom teljességgel mellőzi. 70 éves, amikor a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választják. Kétszer is első helyen végez a köztársasági elnökjelöltek nem hivatalos, internetes szavazásán, maga mögé utasítva a teljes politikusi mezőnyt. Ám Magyarországon a köztársasági elnököt nem a nép választja, hanem a pártok, és így még hivatalos jelöltté sem válhat.
Rácz Sándor teljes emberi életet élt.
Ismerte a növényeket, különösképpen a gyógyító hatásúakat, ismerte az állatokat, hiszen pásztorkodott és gazdálkodott is, földet művelt száz hektáron, és ipari szintű gombatermesztést is folytatott. Kitűnő szerszámkészítő szakmunkás és kiváló szakács is volt. Piacon árult, árverésekre járt, és ha kellett, kereskedett. Népdalokat énekelt és népi táncot járt, falusi lakodalmak vőfélyeket lepipáló, kedvenc meghívottja volt. Páratlan szónok, körülrajongott szabadegyetemi előadó, versmondó és író. Wass Albert ezer mérföldet utazott, hogy előadását meghallgathassa, San Diego-ban ő búcsúztatta Márai Sándort. Mindszenty József hercegprímás óta nem volt magyar ember, aki az emigrációt ennyire lázba hozta volna!
Vizsgáljuk meg közösen érdemeit.
Óriás volt, akinek vezetése alatt a munkástanácsok felvállalták az ’56-os forradalom minden követelését, kiteljesítvén azokat. Jórészt ennek köszönhetően állapíthatta meg Hanna Ahrendt, hogy az 1956-os Magyar Forradalom tartalmában messze túlnőtt az 1789-es francia forradalmon.
Óriás volt, aki a világhatalom központjában, a Fehér Házban, Zbigniew Brzezinski-vel folytatott tárgyalásán olyan súllyal érvelt a magyar nemzet életbevágó kérdéseinek megoldásáért, ahogyan azóta sem tette egyetlen magyar politikus sem: Magyarországnak a kommunizmus megdöntésében játszott szerepe jogán kérte az államadósság törlését vagy száz évre történő átütemezését és Trianon orvoslását.
Óriás volt, aki felismerte a kommunizmus gyógyíthatatlanságát, és kimondta, hogy Marx Kommunista Kiáltványa nem más, mint eszme a rabláshoz. Eszme az emberiség legnagyobb, alaposan kidolgozott, százmilliók kiontott vérével megpecsételt, előre eltervelt rablásához.
Óriás volt, akinek elég volt a Lenin és Kun Béla közötti, az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételt követő, szikratávírós beszélgetés első két mondatát elolvasnia ahhoz, hogy rájöjjön, és kimondja: Kun Bélát nem Lenin küldte Magyarországra, hanem az antant vezényelte oda! E felismeréssel leleplezte az egymással szemben álló világhatalmi pólusok mögött húzódó, láthatatlan, globális összefonódást.
Óriás volt, akinek felfogni egy élethelyzetet, megérteni egy összefüggést, megismerni egy embert – egy pillanat műve volt. Amint azt a XX. század nagy magyar személyiségei, és nagy magyar történései kapcsán oly sokszor bebizonyította:
Teleki Pál miniszterelnök – úgymond – „sajátkezű” búcsúleveléről első olvasatra megállapította, hogy hamisítvány, hiszen szerepelt benne egy olyan politikai hiba, amelyet Teleki Pál – akinek politikai munkásságát alaposan ismerte –, sohasem követett volna el. A hamisítvány „örökbéke” szerződésnek nevezi azt, ami „örökbarátsági” szerződés volt.
Mindszenty József hercegprímásról leírta: „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják” – valóságos politikai vihart kavarva ezzel, ám amelynek háborgói kénytelenek voltak meghajolni, és elhallgatni Rácz Sándor bizonyítása előtt.
Bibó István tudását, akinek cellatársa is volt, becsülte, és sokat tanult tőle.
Keményen „vitázott” Bethlen István miniszterelnökkel, akivel kommunistaellenesség tekintetében egy platformon állt, de elfogadhatatlannak tartotta – különösen Trianon után – azt a nézetét, mely szerint Magyarország vezetésére egyedül az arisztokrácia lett volna alkalmas.
Nagy Imre, tudatosan vállalt vértanúságával megdicsőült szemében. Teljesen osztotta nézetét, mely szerint a magyar népet csak nagy szeretettel és végtelen türelemmel lehet vezetni.
Különös viszony fűzte Horthy Miklóshoz. A kormányzó nagy tisztelője volt, aminek akként is érvényt szerzett, hogy a TIB egyetlen vétó-joggal bíró tagjaként visszautasította azt az alapszabály-tervezetet, amely tiszteletlen hangnemben beszélt a kormányzóról. Göncz Árpáddal útjaik ekkor váltak el. Később, amikor elmélyült az első világháborúhoz és Trianonhoz vezető út kutatásában, egyre több kritikával illette a kormányzót. Azt, hogy Horthy IV. Károlyt megakadályozta a trónra való visszatérésében, hűtlenségnek, esküszegésnek tartotta. Ezzel oly mértékben vált a kormányzó bírálójává, hogy a hozzá legközelebb állókban is fenntartásokat ébresztett. Sosem feledem, hogy végnapjai egyikén a kórházból telefonált, és az izgalomtól remegő hangon újságolta: megtalálta IV. Károly magyar király trónról lemondó levelét 1918-ból, amelyben egyértelműen a magyar nép akaratára bízta Magyarország sorsát. Ezzel Horthy Miklós Rácz Sándor szigorú szemében is felmentvényt nyert a hűtlenség, az esküszegés vádja alól. Most boldog volt, hogy önmagában megadhatta Horthy számára a felmentvényt.
Milyen is volt Ő?
Senki sem fogalmazta meg nálánál frappánsabban a kommunizmus magyarországi bűneit: kevesebb, mint negyven év alatt, a világtörténelemben is példa nélkül álló módon, a kommunisták 9 magyar miniszterelnököt gyilkoltak meg, Tisza Istvántól Nagy Imréig!
Határtalan volt a magyar nép élni akarásába, életképességébe és életre jogosultságába vetett hite. Aradon, a 13 vértanú kivégzésének 160. évfordulóján mondott beszédében így szólt: Hol van már a cári Oroszország? És hol van az az osztrák császári hatalom, amely bitófára küldte őket? De Magyarország ma is áll, megfogyva bár, de áll, a Kárpát-medencében.
Kényes volt emberi kapcsolataira, különösen a politikai tartalommal bírókra. Amikor a Magyarok Világkongresszusa felkérte, hogy a magyar nemzet sorsának jobbítására alkalmas 40-50 embert nevezzen meg, feladatát éveken keresztül nem tudta teljesíteni: Szigorú szűrőjének rostáján alig volt, aki ne akadt volna fel!
Éles elmével átlátta, hogy 1956. október 23-án, mikor moszkvai idő szerint 23 órakor elindították a hatalmas hadigépezet offenzíváját Magyarország ellen, akkor Budapesten még csak 21 óra volt, és még egyetlen fegyver sem dördült volt el. Tehát Magyarország lerohanását nem a forradalom váltotta ki, az előre eltervezett volt!
Összegezve:
Ennyi érdem láttán, Rácz Sándor semmibe vett élete legyen lármafa, legyen sikoly, legyen felkiáltó jel!
Magyar élet addig nem lesz Magyarországon, amíg helyre nem állítják a történelmi alkotmány jogfolytonosságát! „Történeti alkotmányunkon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet” – hirdeti a Magyarok VIII. Világkongresszusának Zárónyilatkozata.
Ha eljön az idő, akkor nem csak a politika csúcsain lesz rend, hanem a társadalomban is. Akkor a tisztességes ember halad, és a hitvány marad!
Magyar erényei
„A magyar közösségek legfőbb értékei az igazság, a tisztesség, a méltányosság” – állítja az új magyar nemzetmeghatározás. De kiemelkedő szerepe van a hűségnek, a hagyomány- és a törvénytiszteletnek is. Szeretett bajtársunk, Rácz Sándor ezen értékeket mélyen magában hordozta és csillogóan, ragyogóan mutatta fel.
Igazság
„Mi a véleménye a magyar nép antiszemitizmusáról?” – hangzott az első kérdés 1987-ben a nagyhatalmú Freedom House-beli meghallgatásán, Amerikában. „Az én népem nem antiszemita!” – volt Rácz Sándor határozott és tömör válasza, hiszen tudta, hogy a 76 unokát nevelő szeretett nagyanyja, a második világháború idején izsáki házában egy zsidó fiatalt is rejtegetett a pár lépésre gyakorlatozó német katonák elől! Rácz Sándornak a Freedom House-ban választania kellett államfő-jelöltség és végérvényes mellőzés között. Az igazságot választotta!
Tisztesség
Amikor ’56 novemberében a Nagy-budapesti Központi Munkástanács küldöttségének élén az Országházban tárgyalt, egy alkalommal Apró Antal helyettesítette Kádárt. Hallgassuk Rácz Sándor elbeszélését: „A tárgyalás folyamán ez a semmi ember azzal állt elő, hogy a kormány úgy látja, fel tudna ajánlani három miniszteri tárcát a munkástanácsoknak. Erre az ajánlatra én úgy válaszoltam, hogy felpattantam a székről, mögé penderültem, úgy fogtam meg a szék karfáját, hogy az ajánlattevő úgy érezze, az ő nyakát fogom, és azt mondtam: <Mit gondol maga, azért küldtek engem ide munkatársaim, hogy holmi miniszteri tárcára alkudozzam?> 23 évesen pillanat alatt kellett döntenem: a miniszteri szék, vagy a börtön? Az élet igazolta, hogy helyesen döntöttem, pedig életfogytig tartó börtönre ítéltek a kommunisták.”
Méltányosság-méltóság
A munkástanácsokban működő önkormányzatiság az emberek egyenlő méltóságára épített. A közösségi önkormányzás, ami a mellérendelés elve szerint szerveződő társadalmak ismérve, a Szent Korona tanban testesül meg. Rácz Sándor ösztönösen érezve, génjeiben hordozva e drága magyar örökséget, ennek a jegyében vezette a rá bízott közösséget: a hatalommal élve, azzal soha vissza nem élve. Majd később, érettebben, társadalomfilozófiai mélységű elemzéssel, Parázsló szándék című könyvében kifejti:
„A forradalom rövid élete alatt nem tudott ehhez a munkás-önigazgatás rendszeréhez ideológiát teremteni és pont ez adja értékét, mert mindenkor az érintett nép életvitelére bízza, hogy milyen mélységig fogadja el ezt a társadalmi fejlődést biztosító rendszert.”
Hűség
Emlékezzünk csak, hogyan is kezdte beszédét 1989. június 16-án, a Hősök terén? „Testvéreim, Magyarok! Tisztelt Jelenlévők! Az 1956-os Magyar Forradalom alatt a munkások által megválasztott, és a magyar nép által megbízott képviselet nevében jelentem ezeknek a holtaknak, és mindazoknak, akik a magyar hazánk földjébe el vannak temetve, hogy tisztelettel, hűséggel, becsülettel megőriztük ’56-os forradalmunk szellemét, és tovább is küzdünk minden igazságáért.” Ezt jelentette a megbízott vezető 33 év múltán, életfogytiglani börtönbüntetésből hét év után szabadulva, és 25 éve tartó kommunista kisemmizéssel, elnyomással, zaklatással a háta mögött. Visszautasított miniszteri székkel, államelnöki lehetőséggel – a tisztesség, az igazság és a hűség jegyében.
Törvénytisztelet
Minden eddig felsorolt erény sajátos, társadalmi szintű foglalata a törvénytisztelet. Lehetne-e magyar, lehetne-e a szárazföldi Európa első alkotmányát, az Aranybullát 1222-ben életbe léptető népnek fia az, aki nem törvénytisztelő? Emlékezzünk, hogyan lett Rácz Sándor az ország első számú vezetője, 1956. november 16-án?
A Kádár-kormánnyal tárgyaló KMT-küldöttség tagja, aki szenvedélyes felszólalással marasztalja el a küldöttség vezetőjét, mert eltért a tárgyalási mandátumától, olyan engedményeket tett, melyekre nem volt felhatalmazása. Ez a felszólalás, a belőle kicsengő törvény- és szabálytisztelet röpítette Rácz Sándort az elnöki székbe.
Igazság, tisztesség, méltányosság, hűség, törvénytisztelet, íme Rácz Sándor erényei, melyek egybecsengenek magyar népének legszebb erényeivel. Kegyelmi ajándék volt Ő a magyar népnek. Sorsa jellegzetesen magyar sors. Magyar tragédia, kinek szolgálatáért bitófa vagy börtön jár, és jó esetben kisemmizés, elhallgatás, mellőzés.
De el kell jönnie annak az időnek, amikor a magyar politikai osztály térdet hajt Rácz Sándor áldott emléke előtt. Miként el kell jönnie annak a napnak is, amikor Antantia térdet hajtva követi meg a Szent Korona országát. Az antant bocsánatot kér majd, a kisantant pedig köszönetet mond…
Elvégre, miként Kocsis István fennkölt következtetésében kimondja: „A Szent Korona Isten gondolata a magyar létről… a magyar küldetésről.”
A béke-Nobel-díj, mely várat még magára
Ha volt magyar ember, akinek életében oda kellett volna ítélni a béke-Nobel-díjat – akkor Rácz Sándor volt az.
Oly időkben szánt neki főszerepet a történelem ura, amikor dörögtek a fegyverek. Neki is volt fegyvere, de ravaszát sohasem húzta meg.
Az élet kegyes volt hozzá, mert az Őt kórházi ágyához kötő betegsége megkímélte az utcai harcoktól, de a fegyverhasználat idegen volt Tőle.
Persze tudjuk, a béke-Nobel-díjat nem a békés embereknek osztják, hanem azoknak, akik akár háborúk árán is, békét teremtenek, még ha átmenetit is! De nem érdemelné e díjat hatványozottan meg, ki békés eszközökkel teremt békét?! – Rácz Sándor ezt tette!
Ahogyan Nagy Imre újratemetésén is fogalmazott: „Kérjük a világ valamennyi becsületes emberét, közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy minél hamarabb kivonhassa csapatait magyar hazánk területéről.”
Milyen szépen, körültekintve, emberségesen szólt!
Pedig tehette volna indulatosan is, akár felszólítással, akár ökölrázással, szuperhatalmi támogatással. Mélységes oka is lett volna rá, hisz egy mondattal azelőtt így fogalmazott: „Az első és legnehezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország területén. Ezek az eredményei az ő jelenlétüknek, ezek a koporsók! És a megkeseredett mai életünk is!”
De Rácz Sándor a béke embere volt!
- Az volt Ő 1956 novemberének vérzivataros napjaiban is, amikor az ország első számú, forradalmi legitimitással bíró vezetőjeként három éjszakán át tárgyalt a Budapestet megszálló szovjet haderő főparancsnokával, Grebennyik gárdavezérőrnaggyal, és a szovjet Államvédelmi Bizottság rettegett vezetőjével, Ivan Alexandrovics Szerov hadseregtábornokkal, követelve a szabadságharc vérbefojtását követően a Szovjetunióba deportált magyar fiatalok ezreinek szabadon bocsátását. És szenvedélyes érvelésével célt ért: a deportáltakat hazaszállították! Már csak ezért a tettéért is béke-Nobel-díj járna!
- És akkor nem szóltam még a munkástanácsokról, amelyek legjelentősebbikének elnöke volt Ő – a munkás, a 23 éves! A munkástanácsok megmutatták a kommunizmus és a kapitalizmus között húzódó harmadik utat, az egyetlent, amely az emberi méltóságra épít, a közösségi önkormányzatot, amely egyébként a legősibb magyar értékekből táplálkozik – az igazság, a tisztesség és a méltányosság iránti igényből és azok tiszteletéből –, amelyeknek leginkább letisztult foglalata a Szent Korona tanban testesül meg. Az ’56-os munkástanácsok útja az egész emberiség számára járható utat jelenti ma is, és minden időkben.
- A forradalmár Rácz Sándorra azonban a béke koronáját a forradalomról vallott nézete teszi fel. Rácz Sándor forradalma nem a lövöldözés, nem a vérpad és nem a lincselés. Rácz Sándor szerint a forradalom az emberi társadalom legmagasabb szintű szerveződése, amely hibátlanul működik, pillanatok alatt dönt évszázados ügyekben is, és felszabadítja ez emberek alkotó energiáit!
Ha volt magyar ember, akit megilletett volna a béke-Nobel-díj, akkor Rácz Sándor volt az – mondottam pár perccel ezelőtt. De pontosabban fogalmaz, ki azt mondja: Ha volt európai ember a második világháború után, akit megilletett a béke-Nobel-díj, akkor Rácz Sándor volt az!
Azzal a béke-Nobel-díjjal, amelyet Rácz Sándornak életében oda kellett volna ítélni, egyben az egyetemes magyar nemzet évezredes békés útját, és békeszolgálatát ismerné el a nemzetközi közösség.
Nem tévedünk, ha kimondjuk: Miként a minden erényét hordozó fiát, Rácz Sándort, úgy a Szent Korona országát megteremtő magyar nemzetet is megilleti a béke-Nobel-díj!
Barátságunk
Tíz évvel ezelőtt Csíksomlyón indult közös utunk, Rácz Sándor!
És most Csíksomlyó után pár nappal ér véget.
Azt mondtad hétfőn a kórházban: „Milyen érdekes, két csíkkozmásira bízom holtomban magam! Megkértem Kozma Imrét, hogy ő temessen el.” Nekem pedig megüzented, hogy én búcsúztassalak el.
Pár nappal ezelőtt, a csíksomlyói búcsú sokszázezer zarándoka és a tévénézők milliói méltósággal értesültek a Nemzet Halottjának temetéséről. Köszönet érte egy harmadik csíkkozmásinak, Orbán Szabolcsnak, a Ferences Rend erdélyi tartományfőnökének.
De rám bíztál még valamit hétfőn reggel, egy nappal halálod előtt.
A Vitézi Rendtől és a Magyar Vidék Országos ’56-os Szövetségtől három nappal korábban kapott kitüntetéseidről kérdeztelek. Azt mondtad: „Örvendek nekik. Fontosak ezek a kitüntetések, amelyeket nem a magas állami vezetők osztanak, mert üzenetet hordoznak a fiatal nemzedék számára. Azt üzenik a fiataloknak, hogy íme, mégis, érdemes tisztességesen élni, mert van, aki ezt felismeri és méltányolja…”
Igen, vannak, vagyunk, akik a teljes elhallgattatás ellenére felismerték tisztességedet, szellemi nagyságodat. Téged nem lehetett soha becsapni. Sem szólamokkal, sem a mai demokrácia hamis látszatával. Hiszen tudtad, és hirdetted is, a magyarság számára nincs demokrácia Trianon orvoslása nélkül. Úgy, ahogy ihletett versében Szentmihályi Szabó Péter is kimondta:
„Tanuljuk a koldulás mesterségét, és szótagoljuk:
De-mok-rá-ci-a!
De a visszhang csúfosan szól:
Tri-a-non!”
(Szentmihályi Szabó Péter: Kelet-Európa)
Vigasztalás
Családodnak vigasztalódást kívánunk!
Számodra eljött a szabadulás napja, amely életedben sohasem jött el, ahogyan azt Neked ajánlott versében Tollas Tibor kimondta:
„Megbocsátasz a gyilkosoknak is,
kik nem bocsátják soha meg neked,
hogy ártatlanul ők ítéltek el,
hamis vádjukat hordja gyermeked.
életfogytig rabjuk így maradsz
bosszújuknak nincs mentő tanúja,
nincs kegyelem, a múltat cipeled,
szabadon, de sose szabadulva.”
(Tollas Tibor: Sose szabadulva, részlet/ Rácz Sándornak – hitéért és hűségért)
De most eljött a Szabadság, Rácz Sándor!
Magasan
„Meghalt? Hát akkor miért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Miért békítik a símák alattomba
lány-duzzogássá haragvásait?”
(József Attila: Ady emlékezete)
– kérdezhetné József Attilával az előtted járó Ronald Reagan is.
Mi úgy tudjuk, hogy Téged immár senki sem tud elhallgattatni, miként azt is tudjuk, hogy most már örökké itt lész’ velünk.
És ha majd nagy lesz a vész, kikelsz sírodból, mint egykor Szent László király, és nem hagyod veszni népedet.
Készülj, Rácz Sándor arra a győzelemre, amely életedben nem adatott meg Neked, de bizton eljövend!
Erre a győzelemre készülve:
Adjon Isten jó napot! – Rácz Sándor!
* A halványkékkel írott szövegrészt – az idővel való takarékosság szándékával – a búcsúztató nem olvasta fel.
MVSZ Sajtószolgálat
7899/130523
A közbéke érdekében - Felhívás Trianon 93. évfordulóján
Holnap, június 4-én, Versailles-ban a Magyarok Világszövetsége által rendezett Trianon-ellenes megmozdulás keretében hozzák nyilvánosságra azt a felhívást, amelyet a Magyarok Világszövetségének Elnöksége bocsát a világ magyarságának és minden jóhiszemű embernek rendelkezésére a trianoni és a párizsi békeparancsok elleni harcban.
A közbéke érdekében
A Magyarok Világszövetségének
Botos László által kezdeményezett felhívása
Az 1920. június 4-én a trianoni békeparanccsal megcsonkított Hazánk jövője kétséges, és bírhatatlan népünk állapota. Közel egy évszázada tart a magyar nemzet szétdaraboltatása anélkül, hogy ennek hatásos ellenszerét a magyarság akár eszmei szinten is felmutatta volna. Viszont a Magyarok VIII. Világkongresszusa és az általa elfogadott új magyar nemzetmeghatározás már címében is megteremti az eszmei alapot a trianoni (1920) és párizsi (1947) békeparancsok elleni fellépéshez: Jövő a Szent Korona jegyében.
„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük” – hirdeti a 2012-ben elfogadott új nemzetmeghatározás.
A trianoni békeparancs 93. évfordulóján a világ magyarsága és minden jó szándékú ember rendelkezésére bocsátjuk azt az eszközt, amely minden eddiginél hatásosabban, két kiemelkedő cseh értelmiséginek a Magyarok Világkongresszusának értékelésével egybecsengő érveivel támasztja alá a magyar nemzet igazságát, Trianon tarhatatlanságát. Íme:
Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.)
František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt: „A magyar országos intézmények magva magában véve oly egészséges és áldásos, hogy véleményem szerint érdemes volna más országokban is alkalmazni; megvan benne az igazi országos autonómia eleven csírája, amely nélkül a polgári és politikai szabadság sehol sokáig és tartósan meg nem maradhat; jelen van benne a reform és a határtalan tökéletesíthetőség elve is, amely nélkül minden emberi intézménynek pusztulnia és elpusztulnia kell. Ebből lehet megérteni és magyarázni a hungarusoknak (nem csupán a magyaroknak) a maguk ősi alkotmánya iránti közös szeretetét s a rendkívüli energiát, amelyet annak fenntartására és védelmére fordítanak; a hungarusnak bürokrácia alatt élnie és boldogulnia nem lehet...”34 Milyen volt hát ez az alkotmány, és mi volt a történelmi jelentősége? Először is állapítsuk meg, hogy a hungarusok ezeréves alkotmányos folytonosságukhoz való ragaszkodása alkotta a történelmi magyar állam létalapját. Ennek az alkotmánynak a fő előnye a hatalommegosztás volt az uralkodó és a rendek közt, miközben a tulajdonképpeni „demokratikusság” a széles körű decentralizáción, az autonóm országos intézményeken nyugodott. Első helyen említsük meg az országgyűlést, amely minden királyi javaslatot megvitatott, és saját kebeléből választotta a nádort (palatínust), a király helyettesét, s az a Helytartótanács segítségével végrehajtotta a király és a rendek által közösen elfogadott terveket. A decentralizált országos hatalom voltaképpeni alapjai a vármegyék voltak, a királyság egyes területein illetékes közigazgatási egységek, melyeknek élén a comes (főispán), az alispán és a többnyire alulról választott helybeli tisztviselők álltak. Minden vármegye két követet küldött az országgyűlésbe. A vármegyegyűlések, melyeken részt vett az egész szabad lakosság, választották a vármegye ügyeit intéző tisztikart. „Az országgyűlésen elfogadott és a király által szentesített törvényeket ki kellett hirdetni a vármegyegyűlésen, hogy aztán a vármegyei hatóságok végrehajtsák azokat. A legmagasabb állami szervek intézkedéseit szintén ki kellett hirdetni a vármegyei hivatalok útján, és a vármegyegyűlésnek jogában állt, hogy az olyan rendeletek ellen, amelyeket sérelmesnek tartottak, »tiltakozásokat« nyújtsanak be, és végrehajtásukat a tiltakozások elintézéséig leállítsák. Ha valamilyen népszerűtlen rendeletről volt szó, az egyes megyék közölték egymással tiltakozásuk tartalmát; ez volt az az eszköz, mellyel a történelmi Magyarországon tömegesen fel lehetett lépni a nem tetsző rendeletek ellen, ezek végrehajtását a megyék ellenállása akár meg is akadályozhatta. Ez a széles körű vármegyei önkormányzat volt az a legyőzhetetlen pajzs, amellyel a magyarok megvédték állami önállóságukat, és amellyel győztek az uralkodók egységesítő törekvéseivel szemben.”35 A magyarok harca a magyar alkotmányért hosszú és véres volt, mint minden harc, amelyet a politikai szabadságért vívnak. Ez a harc a közép-európai történelem legfényesebb lapjaira tartozik, s a jövőben minden Közép-Európa történetével foglalkozó tankönyv részének kellene lennie. Az emberi és polgári jogokért folytatott mai küzdelmünk számára ez olyan hagyományt jelent, amit vállalni kellene, a közép-európai nemzetállamok megalakulásának megalapozatlan dicsőítése helyett. A nemzetállamok ugyan ideiglenesen megvalósítottak számos nemzeti törekvést, meghozták némely nemzetnek a nemzeti szabadságot, másoktól viszont elvették azt, s ami a legfontosabb, nem biztosították tartósan a politikai szabadságot, sem a békét nem hozták meg Közép-Európában.
Kell-e František Palacký és Rudolf Kucera érvelésénél fényesebb bizonyíték arra, hogy a magyar nemzet által megteremtett Szent Korona országa nem nyomta el a kisebbségben élő népeket?
Aligha. Jogos és elvárható tehát az új magyar nemzetmeghatározás követelése:
„Annak a nagyvonalú állami berendezkedésnek fejében, amely évszázadokon keresztül lehetővé tette, hogy a Szent Korona országában a későbbi trianoni utódállamok államalapító nemzetei fejlődhessenek, elvárjuk, hogy e nemzetek rögzítsék alkotmányukban azt a tényt, hogy az uralmuk alá politikai kényszerrel sodort magyar nemzeti közösségek továbbra is, és megváltoztathatatlanul a magyar nemzet részei.”
Elfogadta az MVSZ Elnöksége 2013. február 17-én, Budapesten
Kihirdetve 2013. június 4-én, Versailles-ban, a trianoni békeparancs helyszínén
MVSZ Sajtószolgálat
7915/130603
Megvannak Petőfi hamvai - Bővített, pontosított szöveg
A február 16-17-i Petőfi-értekezleten kimunkált és nyilvánosságra hozott szöveget az időközben megfogalmazott pontosításokkal ezennel újraközöljük.
MVSZ Sajtószolgálat
7803/130311
Megvannak Petőfi hamvai
Ha még mindig kételkedne benne,
a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania,
hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvait találták meg!
A Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottsága meghívásos értekezletének részvevői számos kérdésben éles, olykor szenvedélyektől sem mentes vitát folytattak, egyben azonban kivétel nélkül egyetértettek: MOSTANTÓL KEZDVE AZ MTA A SOROS. Ahhoz ugyanis, hogy 1989-ben a burjátföldi BARGUZINBAN Petőfi Sándor hamvait találta meg a Morvai Ferenc vezette expedíció, semmilyen kétség nem fér. Ennek ellenkezőjét immár a Magyar Tudományos Akadémiának kell bebizonyítania.
Megvannak Petőfi Sándor hamvai
Bizonyítás tizenkét pontban
1. Petőfi Sándort, a legnagyobb magyar költőt 1849. július 31-én látták utoljára a Segesvár közelében fekvő Fehéregyháza határában zajló csatában, amelyben a Bem tábornok vezette magyar seregeket az intervenciós cári orosz csapatok legyőzték. A csata másnapján a győztesek osztrák segédlettel végigkutatták a több száz holttesttel borított csatateret, halálra keresvén a bécsi udvar az Akasszátok föl a királyokat! című vers szerzőjét, de nem találták. Megállapítható, hogy Petőfi Sándort Fehéregyházán elesni nem látták, holttestét sem akkor, sem később ott meg nem találták. Nem lehet tehát kizárni azt, hogy Petőfi a csatában fogságba esett és elhurcolták.
2. Mára, 2013-ra hitelt érdemlően bizonyítottnak kell tekinteni azt, hogy 1849-ben az orosz cári csapatok igenis vittek magukkal magyar honvédeket hadifogságba. Ezt a tényt nem csak a bécsi császári kormány 1849-es, Ferencz József császár által is sajátkezűleg ellenjegyzett jegyzőkönyve helyezi kilátásba – amely Andics Erzsébet forrásgyűjteményében jelent meg először magyarul, illetve Kéri Edit meghozatta a bécsi levéltárból –, de bizonyítják Oroszországból hazakerült első világháborús hadifoglyok vallomásai, akik Szibériában agg magyar honvédekkel, illetve leszármazottaikkal találkoztak. Ugyanezt állítják magyar hadtörténészek is, mint a már elhunyt Józsa Antal, akinek e tárgyban Glatz Ferenchez, az MTA egykori elnökéhez, 2001. január 21-én írt levelét a mostani értekezleten hozták nyilvánosságra.
3. 1866-ban, Felix Wiszniewski, Szibériából hazatérő lengyel száműzött hírt hoz Petőfi Sándorról: közli, hogy ott szerzett információi szerint Szibériában él, hadifogolyként. Levele nyomán Jókai Mór 1867-ben, a Vasárnapi Újságban teszi szóvá Petőfi Sándor felkutatásának erkölcsi imperatívuszát.
4. A tévedés kockázata nélkül lehet állítani, hogy Szibériában, a Bajkál-tó partján fekvő, többségében mongol burjátok lakta Barguzinba, a cári Oroszország veszélyesnek ítélt politikai foglyokat internált. Közöttük volt a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és egy „titokzatos idegen”, Alexander Sztyepanovics Petrovics nevű őrnagy, aki költő is volt.
5. Fontos tudnunk, hogy az 1823. január 1-én született Petőfi Sándort Kiskőrösön Alexander Stephanus Petrovics néven anyakönyvezték. Ez ma is bárki által ellenőrizhető tény.
6. Az első világháború során számos magyar hadifogoly került Szibériába. Köztük Svigel Ferenc, aki egy fényképet hozott magával, amely szibériai temetőben készült. A kereszten Alexander Sztyepanovics Petrovics neve szerepel, őrnagy és költő megjelöléssel. A halál dátuma 1856. Svigel joggal remélhette, hogy megdicsőül hazájában, ennek ellenére megszégyenült. A boszorkányperrel is felérő lejáratás ma is folytatódik – majdnem száz év után. Ez a kitüntető figyelem annak köszönhető, hogy ő nem elégedett meg azzal, hogy hírét hozza a barguzini Petrovics-Petőfi sírnak, hanem fényképet készíttetett róla és a bakancs talpában hazahozta. Nem kegyelmeztek, és ma sem kegyelmeznek neki azok, akik abban érdekeltek, hogy az egyik legnagyobb magyar az örök ködben maradjon. De nincs szerencséjük, mert két egymástól független orosz, Eliaszov majd Vinokur igazolta őt.
7. Jozef Hallon a Pozsony melletti Malackáról rukkolt be a k.u.k. hadseregbe és került orosz fogságba. Hazatérte után elmesélte, hogy Vengerskaja nevű faluból, ahol a fogolytársaival tartózkodott, gyakran átmentek egy közeli faluba, ahol Petőfi sírja volt. A helyiek elmondták, hogy a költő ott élt, és annyi év elmúltával is tisztelettel beszéltek róla. Malacka – Malacky ma Szlovákiához tartozik.
8. L. J. Eliaszov, szovjet (burját) néprajzkutató, egyetemi tanár 1937-ben Barguzinban folytatott gyűjtőmunkája során találkozott a Barguzinban eltemetett idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics emlékével. Adatközlői, akik még életében találkoztak a titokzatos idegennel, beszámoltak arról a vallomásáról, amit a hozzá közel állók hétpecsétes titokként kezeltek, és csak halála után közölték: Petrovics egy távoli országból érkezett, ahol egy Franc nevű királlyal háborúzott. Eliaszov 1970-ben tájékoztatta Lőrincz L. László magyarországi Kelet-kutatót, aki hazatérvén beszámolt minderről Ortutay Gyulának.
9. Burjátországban, (Barguzinban) elevenen él az idegenből érkezett, titokzatos hadifogoly őrnagy és költő emléke. Két évvel később, 1939-ben ugyanez az Eliaszov A.V. Gurevics-csel publikált egy Bajkál-környéki kötetet. Barguzinban Gurevics 1928-ban gyűjtött, és feltűnt neki, hogy az egyszerűbb versek között néhány tehetséges költőre utaló vers is mutatkozik. Ezeknek a többi közül esztétikailag kiugró verseknek (Rózsaszirmok, Álmok, Szomorú volt az életem, A szökevény, Láttam boldog embereket, Erős az én lelkem, Hattyúdal) szerzőjét a különböző „nótafák” a következő neveken említik: Petrovics, Pefitajev, Zander, Peterfi, Petr Petrovics, Zainder). E versek közül kettőt – Álmok, Szomorú volt az életem – két évtizeddel ezelőtt eljuttatták a verstan egyik legnagyobb magyar tudósához, a debreceni egyetem professzorához, az MTA doktorához, Szuromi Lajoshoz, aki tudott oroszul, és akinek a felesége, Együd Éva orosz nyelv és irodalom tanár volt. A Petőfi teljes költészetét átfogóan ismerő verstan-professzor elmélyült az anyagban és a neki átadott – Álmok – című orosz versnek megtalálta a párját Petőfi magyar költészetében. Címe: Véres napokról álmodom. A két vers üzenete azonos, azonos ritmusuk, és Petőfi teljes költészetében egyedülálló, azonos stílusjegyekkel bírnak. Szuromi Lajos szerint nincs az a hamisító, aki ezt a nagyfokú azonosságot produkálni tudta volna. Tehát az orosz nyelvű vers szerzője nem lehet más, mint maga Petőfi Sándor, aki örök hallgatásra ítélten kilétét nem fedhette fel, de aki ezzel a verssel üzenhetett a távolba, az otthon maradt, értő barátoknak, Jókainak, Aranynak, akik azonnal fel kellett e versben ismerjék őt. Szuromi Lajos ma már nem él. Petőfi-tanulmánya lett a veszte. Sorsa igazi magyar sorstragédia. Mindazonáltal tanulmánya két évtizede nyilvános, és mindmáig nem akadt egyetlen magyar irodalmár, aki annak állításait, következtetését cáfolta volna. Olyanok viszont, akik megerősítették Szuromi Lajos következtetését, vannak, mint például dr. Kún Ferenc.
10. 1989-ben, egy Moszkvában élő, de gyermekkorát Barguzinban töltő idős férfi, J.D. Vinokur, a Morvai Ferenc vezette expedíció tagjainak megjelöli a barguzini temetőben azt a helyet, ahol ő még gyermekkorában látta Alexander Sztyepanovics Petrovics sírját. Az expedíció vezetői máshol kezdik az ásatásokat. 192 négyzetmétert feltárnak, benne 28 sírt. A kiásott tetemek döntő többségükben mongoloid embereké. De előkerül a dekabrista forradalmár, M.K. Küchelbecker és kislányának koporsója is, benne a földi maradványokkal. Végül – másfél méterre a Vinokur bácsi által megjelölt helytől –, 170 cm-rel a föld alatt, koporsó nélkül eltemetve, egy 30-35 éves korában, vélhetően 1850-1870 között elhunyt európai, kétségtelenül férfi tetemére bukkannak. Mindenki tudja: Alexander Sztyepanovics Petrovics hamvai kerültek elő.
11. A feltárást végző négy antropológus – Dr. Kiszely István, az amerikai Bruce Latimer és Clyde Simpson, valamint a szovjet Alekszej Burajev – a legaprólékosabb embertani vizsgálatnak vetik alá a leletet. Megállapítják, hogy annak valamennyi testmérete megegyezik Petőfi Sándor azon méreteivel, amelyeket a Budapesten végzett előtanulmányaik során gyűjtöttek be, illetve Straub Imre orvos gyűjtéséből ismertek voltak. Ezek után 1989. július 23-án jegyzőkönyvbe foglalják: szakemberekként teljes meggyőződéssel állítják, hogy a barguzini 7-es sírból 1989. július 17-én Petőfi Sándor hamvai kerültek elő!
12. A feltárt csontvázon fellelhetők voltak mindazon sajátosságok, amelyek Petőfi Sándor közismert embertani jegyei voltak – baloldali kiugró szemfog, enyhén bicegő járást okozó sérülés (csontelhajlás), stb. A kriminalisztikában, öt jellegzetes embertani jegy egyezése alapján kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintik az azonosságot. Petőfi Sándornak és a Barguzinban megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovicsnak huszonegy jellegzetes embertani jegye egyezik. Annak a valószínűsége, hogy nem Petőfi Sándor hamvait találták volna meg, gyakorlatilag nulla.
Mindent összevetve:
Ha Barguzinban, a 7-es sírból nem Petőfi Sándor hamvai kerültek volna elő, hanem egy zsidó nő csontváza, a Magyar Tudományos Akadémia akkor is köszönetet kellett volna mondjon a Morvai Ferenc vezette expedíció minden tagjának, és kötelessége lett volna nagy erőkkel folytatni a kutatást. Hiszen az ismert előzmények után ahhoz nem férhetett kétség, hogy a Barguzinban élt titokzatos idegen őrnagy és költő, Alexander Sztyepanovics Petrovics nem más, mint a fehéregyházi csatában eltűnt és azóta sehonnan elő nem került Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő.
***
Nehéz Mihály irodalomkutató özvegye az értekezleten bejelentette, hogy élő kapcsolatban van a Barguzinban hadifogolyként 1856-ban elhunyt Alexander Sztyepanovics Petrovics, azaz Petőfi Sándor ma is élő leszármazottaival.
***
A Magyar Tudományos Akadémia elnökét mai értekezletünkre meghívtuk, és megkértük, hogy továbbítsa meghívásunkat az MTA érintett szaktudósainak is. Az Akadémiát ma sem képviselte senki. Ez óhatatlanul lépéshátrányt jelent az MTA számára, hiszen a fenti, tizenkét pontban sorolt érvek ismeretében bizonyítottnak kell tekinteni, hogy a Barguzinban 1856-ban eltemetett, majd 1989-ben megtalált Alexander Sztyepanovics Petrovics azonos Petőfi Sándorral. Tehát megvannak Petőfi hamvai. Ha ebben kételkedik, ma már az MTA-nak kell bizonyítania, hogy Barguzinban NEM Petőfi Sándor hamvai kerültek elő.
A huszonkét éves tétlenségnek Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő földi maradványainak felkutatása ügyében véget kell vetni. A rendelkezésre álló bizonyítás és az a sokmilliárd forint, amelyet évente a magyar adófizetők pénzéből tudományos kutatásra költenek, kiemelik Petőfi Sándor hamvai felkutatásának ügyét az irodalmi, a történeti, a politikai kérdések sorából, és számon kérhető közjogi üggyé teszik azt. Hacsak Petőfi nem került tiltólistára. De az idő fogy. Vészesen fogy.
Budapest, 2013. február 16-17.
A Magyarok Világszövetségének
Petőfi Sándor Bizottsága
Patrubány Miklós: Az autonómia kivívásához paradigmaváltás kell
Mai sajtótájékoztatóján Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke ismételten bejelentette, hogy az MVSZ teljes meggyőződéssel támogatja a székelység önrendelkezési törekvéseit, és vázolta annak a nemzetpolitikai paradigmaváltásnak a körvonalait, amely nélkül meglátása szerint nincs esélye az autonómiának. Külön szólt az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségekre háruló feladatokról, és külön a magyar állam felelősségéről, illetve rendelkezésére álló lehetőségekről. Az egyik sarkalatos feltétel, amely e harc minden magyar szereplőjének feladata, az utódállamokban tetten érhető történelemhamisítás elleni nyílt fellépés. Szlovákia szabadon bitorolhatja a magyar nemzeti címert, Szent Istvántól kezdve szlovákként taníthatja az összes magyar királyt. „Ameddig ezt Magyarország nem kéri ki magának, addig gyakorlatilag feláldozta a felvidéki magyarságot” – fogalmazott az MVSZ elnöke, aki a dáko-román kontinuitás cáfolását is sürgette.
Az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségek politikai képviselete fel kell vállalja, az önrendelkezés ügyét. Ez az első kérdés, amelyben gyökeres változásra van szükség. Ezzel szemben például Erdélyben az elmúlt negyed században azt tapasztalhattuk, hogy az RMDSZ rendre a román kormányban való szerepvállalást választotta, és az autonómia ügyét csak elvétve, leginkább a választási kampányokban hozta szóba – fejtette ki az elnök.
A második kérdéskör, amelyen az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségek politikusaink változtatniuk kell, az a fogalmi készlet. Változó időkben megfelelően változó fogalmi készlettel lehet eredményes a harc. Az autonómia fogalma részben elavult, részben pedig nincs a nemzetközi jog által kellőképpen alátámasztva. Ezzel szemben az önrendelkezés fogalmát a világ legfőbb politikai intézményei, és a nemzetközi jog elvitathatatlan jogként, jus cogens-ként kezelik. Az önrendelkezés, amely a világ minden népét megilleti, az adott államon belüli önrendelkezéstől az önálló állam alapításáig terjedhet. Ezért ha egy közösség autonómiára törekszik, akkor önrendelkezést kell követelnie, mert ez esélyt teremt számára az autonómia kivívására – fejtette ki a paradigmaváltás második elemét Patrubány Miklós. Példaként Koszovó függetlenségének a kivívását említette, és aláhúzta, hogy a Székely Nemzetgyűlés már 2006-ban, Ditróban az önrendelkezést célozta meg.
A magyar állam elsődleges feladata, hogy az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseit nyíltan támogassa kormánya, országgyűlése, diplomáciai testülete révén, és minden eszközével. Idáig el is jutott a magyar állam 1996. júliusában, amikor a Magyar-magyar Csúcstalálkozó minden részvevőjének aláírásával kimondta, hogy kisebbségben autonómia nélkül nincs jövő, és ezért a magyar állam állandó feladatává tette az autonómia ügyének minden szinten való felvállalását és támogatását1. Az akkori magyar kormány, valamennyi magyar parlamenti párt, valamennyi elcsatolt terület magyar érdekvédelmi képviselete és a kezdeményező Magyarok Világszövetsége által aláírt dokumentumról később a magyar állam teljesen megfeledkezett. Nem csak a Horn-kormány, hanem valamennyi magyar kormány, ide értve az Orbán-kormányt is – állapította meg a Magyarok Világszövetségének elnöke.
Ezzel a vállalással szöges ellentétben a magyar állam egy negatív lépést követett el. 2005. szeptember 26-án, a Fekete hétfőn a magyar állam olyan lehetőséget vetett el, amilyen egy évszázadban egyszer adódik. Ekkor a budapesti parlament kezében volt a lehetőség, hogy az erdélyi magyarság, és ezen belül a székelység autonómiáját kivívja. Románia európai uniós csatlakozásának támogatásáról kétharmados többséggel kellet döntenie az országgyűlésnek. Ám hiába kérte több százezer magyar a nemzetinek vélt akkori ellenzéket, hogy ne szavazza meg Románia csatlakozását mindaddig, amíg ott nincs magyar autonómia, a Fidesz Gyurcsánnyal karöltve feltétel nélkül hozzájárult Románia csatlakozásához! Most, Szerbia csatlakozásával egy újabb lehetőség nyílik Magyarország számára, amellyel a délvidéki magyarok önrendelkezési törekvéseit érdemben támogathatná. Kíváncsian várjuk a fejleményeket… – vázolta az elmúlt két évtized legnagyobb nemzetpolitikai mulasztását Patrubány Miklós.
Az elcsatolt területeken élő magyar nemzeti közösségek és a magyar állam közös feladatának nevezte az MVSZ elnöke az utódállamokban folyamatosan tetten érhető történelemhamisítás elleni folyamatos, nyílt fellépést. Ez az önrendelkezési harc paradigmaváltásának egyik legfontosabb, eddig meg nem fogalmazott eleme. „Nincs esélye sem autonómiának, sem önrendelkezésnek például Felvidéken, mindaddig amíg Szlovákia a magyar nemzeti címert következmények nélkül bitorolhatja. Mindaddig, amíg Szlovákia – annak ürügyén, hogy Pozsony magyar királyi koronázó város volt – úgy tehet, mintha a Szent Korona Szlovákia királyi koronája lett volna… Mindaddig amíg a magyar királyokat Szent Istvántól kezdve szlovák királyokként tanítja. Ameddig ezt Magyarország nem kéri ki magának, addig gyakorlatilag feláldozta a felvidéki magyarságot” – mondta Patrubány Miklós, aki erdélyi vonatkozásban a tarthatatlan romániai dáko-román kontinuitás elmélet és például az 1848-49-es szabadságharc erdélyi történéseinek meghamisítása elleni nyílt fellépést sürgette. „A történelemhamisítás leghalványabb megnyilvánulásait is teljes erővel, mind nemzetközi porondon, mind az adott országgal közvetlenül, az adott országgal szembeni kapcsolatban cáfolni kell, és fel kell venni ellene a harcot” – mondta.
Elismételve a külhoni magyar nemzeti közösségek önrendelkezéséért folytatott harc szükséges paradigmaváltás előbb részletezett elemeit, a Magyarok Világszövetségének elnöke így összegzett: „Ezek azok a feltételek, amelyek esélyt adnak majd az önrendelkezési törekvéseknek, mert e nélkül marad egy-egy nagy megmozdulás, miként volt a gyönyörű marosvásárhelyi tüntetés, amelyen harmincezer magyar, székely ember fejezte ki idén márciusban önrendelkezési igényét, vagy lesz ez a mostani székely menetelés – minden további következmény nélkül… Hiába várjuk, hogy az Európai Unió, vagy az ENSZ, vagy akármelyik nemzetközi fórum megteremtse az autonómiát vagy az önrendelkezést. Ezek legfönnebb tudomásul veszik azt, ha mi magunk kiharcoltuk.”
Képek: Hungária TV
---------------------------------------------------------------------------
1 „Megerősítik, hogy a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint a szülőföldön való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a működő európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével. Összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelő autonómiatörekvéseit, mint helyzetük alkotmányos egyenjogúságon alapuló rendezésének eszközét. A magyar kormány ezzel kapcsolatos nemzetközi fellépésén túlmenően kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi pártközi fórumokon és a nem kormányzati szervezetekben végzett ilyen jellegű munkának.” – Az 1996. július 4-5-én megtartott Magyar-Magyar Csúcstalálkozó Közös Nyilatkozata, részlet.
MVSZ Sajtószolgálat
8075/131024
A Szent Korona gyalázója ellenség! - Az MVSZ tiltakozó nyilatkozata
Aki a Szent Koronát gyalázza, ellenség!
A Magyarok Világszövetségének tiltakozó nyilatkozata
A Magyarok VIII. Világkongresszusa a magyar nemzet első számú, létmeghatározó szimbólumává nyilvánította a Szent Koronát, amelyet Magyarország Alaptörvénye is a magyar államiságot megtestesítő szimbólumként nevesít.
A magyar nemzet új meghatározásának 3.1. pontja meghatározó mondatba foglalja a Szent Korona szerepét a magyar nemzet életében:
„A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép.”
Aki tehát a Szent Koronát meggyalázza – amint az a minap Bécsben, Magyarország nagykövetségén, a magyar nagykövet jelenlétében és hallgatólagos beleegyezésével, három osztrák színész gyalázatos provokációja révén megtörtént – a magyar államot, sőt a magyar nemzetet gyalázza meg.
A Szent Korona Magyarország bécsi nagykövetségén történt meggyalázása megengedhetetlen bűn. Aki a Szent Korona ellen cselekszik, a magyar nemzet ellensége, amint azt a magyar nemzet új meghatározásának 4.6. pontja tételesen megfogalmazza.
Mindezek alapján a Magyarok Világszövetsége felhívja a külügyminisztert és az államelnököt, hogy rendeljék vissza Magyarország bécsi nagykövetét, Szalay-Bobrovniczky Vincét, és szereljék le a diplomáciai testületből, mint arra teljesen alkalmatlan személyt. Ugyanakkor felszólítjuk a kormányt, hogy a Szent Koronát meggyalázó három osztrák színészt, mint a magyar nemzet ellenségeit nyilvánítsák Magyarország területén nem kívánatos személyekké.
A Magyarok Világszövetsége szükségesnek látja, hogy a magyar kormány külpolitikájában is emelje a legfőbb teendők közé a Szent Koronának a történelmi magyar állam első számú közjogi személyiségeként való megismertetését, és követelje meg az ennek kijáró tiszteletet.
Budapest, 2013. december 19-én
A Magyarok Világszövetsége
MVSZ Sajtószolgálat
8165/131219
Nagyszombati vértanúság és a visszatérés húsvétja – A Visszatérés 90. éve c. rendezvény közös nyilatkozata
Nagyszombati vértanúság és a visszatérés húsvétja
A Visszatérés 90. éve
a nyugat-magyarországi visszatérő falvak és a Fekete-Körös völgyi vértanú magyar közösségek
illetve a Magyarok Világszövetségének közös nyilatkozata
2013. október 5-én, a Magyarok Házába közös emlékezésre és tíz évvel korábbi szándéknyilatkozatuk megújítására gyűltek össze a két régió alábbi településeinek lelki, szellemi vezetői, küldöttei:
Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Gyanta, Belényes, Belényessonkolyos, Körösjánosfalva, Belényesújlak, Magyarremete, Várasfenes egyrészt,
Szentpéterfa, Pornóapáti, Felsőcsatár, Vaskeresztes, Horvátlövő és Narda elöljárói másrészt.
Visszatekintve az elődök történelmi példájára és számba véve nemzeti sorsproblémáink megoldásának mai esélyeit, úgy látták, hogy a megújított közös nyilatkozat Trianon 100. évfordulójának előestéjén már nem elégedhet meg az évfordulós találkozó ismételt létrejöttének és a kapcsolattartás szándékának általánosságban történő kinyilvánításával. Ha méltók akarunk lenni elődeink létküzdelméhez Trianon 93. évében a nemzet és a világ közvéleményéhez kell fordulnunk, hogy felhívjuk a figyelmet a küszöbön álló 95. évforduló lélektani jelentőségére, a tudatos együttes nemzeti cselekvés elodázhatatlan és parancsoló szükségességére, hogy a 100. évforduló ne a megváltoztathatatlanba való beletörődés nemzetvesztő eseménye legyen.
Számukra Trianon nem helyszín, nem dátum, nem történelmi esemény. Trianon a magyarság krisztusi példát követő sorsa. A betöltött Nagypéntek és a hitben megnyilvánuló Húsvét ígérete. Még mindig meg nem látott, mert meg nem értett Világjelkép. Ezt a sorsot semmi sem láttathatja-értetheti meg inkább 20. század által emlékezetvesztésre ítélt magyarságunkkal, mint a ma Romániába kebelezett Mártír Falvak és a nyugat-magyarországi Hűséges Falvak tanúságtétele.
A védtelenül maradt Fekete-Körös völgye magyarsága a nagyhatalmi asszisztenciával új lendületre kapó román területrabló és „igazságosztó népirtásában”, egészen pontosan 1919. április 19-én, Nagyszombaton élte meg Nagypéntek áldozatát. A jobbára horvát és német ajkú nyugat-magyarországi falvak pedig éppen a Lajta Bánság és Sopron példájából merítve és Szentpéterfa kezdeményezését követve 3 évvel Trianon után élhették meg a Szent Korona országához való visszatérés húsvéti örömét.
Tíz évvel ezelőtt ezek a falvak a Magyarok Világszövetsége kezdeményezésére a Hűséges Falvak visszatérésének 80. évfordulóját közösen ünnepelték, s az eseményt együttműködési szándéknyilatkozat aláírásával pecsételték meg. A Magyarok Világszövetsége újabb tíz év elteltével, a Hűséges Falvak hitet adó sikerének 90. évfordulóján – nem utolsó sorban Trianon 100. évfordulója közeledtén - ismét a nemzeti figyelem középpontjába kívánja állítani a Magyar Mártír Közösségek és a Hűséges Falvak Kálváriát és Feltámadást összekötő történelmi tapasztalatát.
A két régió jelenlévő küldöttei nemzetünk történelmi igazának tudatában
csatlakoznak és csatlakozásra hívják nemzettársaikat a Magyarok VIII. Világkongresszusának zárónyilatkozatában megfogalmazott új nemzetmeghatározáshoz, mely kimondja, hogy
„A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot”, majd Molnár Kálmán alkotmányjogászt idézve nyomatékosan hangsúlyozza, hogy
„egyetlen valóságos alkotmánybiztosíték van: a nemzet ragaszkodása alkotmányához, s önfeláldozó elszántsága annak megvédelmezésére. Ha ez megvan, ha a nemzet tagjai annyira magukénak tekintik alkotmányukat, hogy annak megvédése érdekében szenvedni, magukat feláldozni készek, akkor az alkotmány biztosítva van.”
Az utókor figyelmébe ajánlják a Székely hadosztály, a Bánáti Köztársaság, a Bácska, a Mura-vidék, a Lajta Bánság, Balassagyarmat, Kercaszomor, Sopron, Somoskőújfalu példáját. Példájuk azért maradt elszigetelt, mert Tisza István félreállítása, majd aljas meggyilkolása után nem maradt méltó vezetője a nemzetnek. Így jutottak a cserben hagyottak sorsára számtalan más település mellett Feket-Körös völgye magyar közösségei. S ahogy Fekete-Körös völgye a mártírsors vállalásáig menő hűség példája, úgy vált a Pinka-völgye és Ólmod többségében horvát és német ajkú lakossága a Szent Korona védőboltozata alatt kibontakozott etnikai közösségek hűségének és hálájának példájává.
Elődeink hősiessége, véráldozata nem lehet hiábavaló. Ennek a felelősségünknek a tudatában a Hűséges és a Vértanú Magyar Közösségek
- csatlakoznak és csatlakozásra hívják az MVSZ hagyományába illeszkedő 2015. június 4-i nagy versailles-i megmozdulásához Balassagyarmat, a „Legbátrabb Város”, Kercaszomor, a „Legbátrabb Falu”, Sopron, a „Leghűségesebb Város”, a hazatérő Somoskőújfalu lakosságát és lelki, szellemi, politikai vezetőit, hogy történelmi példájuk felmutatásával;
- hívják a nemzeti elkötelezettségű szervezeteket, hogy összefogásukkal erősítsék az Élő Égi Igazság győzelmébe vetett hitet;
- felhívják Megmaradt Országunk, az elszakított területek és a világszórvány magyarságát, támogassák a Magyarok Világszövetségét a nemzet újjáépítéséért, első helyen a történelmi alkotmányos jogfolytonosság helyreállításáért vívott harcában;
- végül felhívják a magyarellenes uszítás áldozatául esett, a Megmaradt Országunk szomszédságában élő nemzeteket, hogy a cseh František Palacký és Rudolf Kučera példáját követve nyilvánítsák ki, hogy a Szent Korona védőboltozata példásan, sőt egyedülállóan biztosította a fennhatósága alatt élő népek és etnikai közösségek szabad fejlődését, ismerjék el, és alkotmányukban mondják ki a magyar nemzet egységét és oszthatatlanságát, ezen az alapon önrendelkezéshez való jogát, fogadják el a magyarságnak a közös Kárpát-haza felépítésére hívó békejobbját.
Továbbá:
· kérik, hogy vegyék számba az eltelt három évszázadban, és különösen a XX. században a Kárpát-medencében a magyarok ellen végbement népirtásokat és azokat – örök mementóként – mutassák fel a magyar nemzetnek és a népek közösségének;
· kezdeményezik, hogy jöjjön létre iskolások részére a Magyar Adorján Magyarságismereti Vetélkedő, és vállalják, hogy Kárpát-medencei döntő szakaszának évente otthont adnak;
· javasolják, hogy a Pinka-völgyi falvak hűsége és a Fekete-Körös völgyi magyar közösségek vértanúsága kerüljön bele a magyar nyelvű tankönyvekbe;
· javasolják, hogy a magyar nyelvű iskolákban tegyék kötelezővé a helytörténet oktatását;
· elhatározzák, hogy évente megszervezik a két térség fiataljainak sportvetélkedőjét, azon belül a két térség foci-válogatottjának mérkőzését;
· elhatározzák, hogy minden év őszén Budapesten, a Magyarok Világszövetsége székházában vezetőik révén találkoznak és tanácskoznak;
· elhatározzák, hogy háromévenként megrendezik a két térség – a Pinka-völgyi hűséges falvak és a Fekete-Körös völgyi vértanú közösségek – találkozóját.
Jelen határozatok végrehajtásáért felel a Pinka-völgyi falvak részéről Kovács László, Horvátlövő polgármestere, és az őt helyettesítő Balázs János, Vaskeresztes polgármestere, a Fekete-Körös völgyi magyar közösségek részéről Filep Attila Csaba, Kisnyégerfalva református. lelkésze, valamint helyettese, a köröstárkányi Gábor Ferenc.
Történik mindez a Magyarok Világszövetsége mindenkori vezetősége védnökségével és tevőleges részvételével.
Budapest, 2013. október 5.
A Pinka-völgyi visszatérő falvak polgármesterei
Balázs János Glavanits Krisztina Kratochwill Attila Kovácsné Fülöp Orsolya Kovács László
Vaskeresztes Narda Felsőcsatár Pornóapáti Horvátlövő
A Fekete-Körös völgyi vértanú magyar közösségek képviselői
Boross István Szabó Árpád Gábor Ferenc és Halász Ferenc Filep Attila Csaba
lelkipásztor lelkipásztor író alpolgármester lelkipásztor
Belényesújlak Belényessonkolyos Köröstárkány Kisnyégerfalva
és Körösjánosfalva
Lukács János Szabó Zsuzsánna Gábor Ferenc Imre János
Magyarremete Gyanta Belényes Várasfenes
A Magyarok Világszövetsége képviselői
Dr. Zsiga Tibor Bottyán Zoltán Fuksz Sándor Patrubány Miklós István Ádám
történész térségi alelnök elnökhelyettes elnök
Csendőrportré: A "zsidó nemzetiségüekkel a legnagyob emberséggel bánt" – Értékes József csendőrtörzsőrmester
Egy magyar csendőr mélységes emberségét tanúsító községi bizonyítvány kiadását kezdeményezte az észak-erdélyi Sarmaságban élő Berkovits Ernő és Deutsch Ödön, zsidó nemzetiségű lakosok 1946. januárjában. Értékes József csendőrtörzsőrmester ekkor éppen a kistarcsai internáló táborban várta ítéletét. Az ő története segíti a csendőrségről kialakított kép árnyalását. Az itt nyilvánosságra kerülő dokumentum fontos adalék Magyarország azon korszakáról, amelyet egyszerűen nácizmusként, fasizmusként szokott megbélyegezni az a társadalmi réteg, amely legszívesebben kitörölné Magyarország történetéből Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett korszakot.
"Értékes József m. kir. csendőrőrmester x 1905 Solt. Iskolai végzettsége után szülei gazdaságában dolgozott. 1929 szeptember 1-én a Magyar Királyi Csendőrség kötelékébe lépett. Miskolcon és Salgótarjánban végezte el a próbacsendőri iskolát. Működött Mindszent, Kiskundorozsma, Mezőkovácsháza, Orosháza, Gyoma, Endrőd, Vésztő és az uszódi csendőrörsökön. Járőrvezetői tanfolyamot 1938-ban Szombathelyen végezte. A III. osztályú szolgálati jelvény tulajdonosa" – írja Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1939-es adattára.
Szolgálati helye, 1941-től a szilágyvármegyei Sarmaság községben volt. A háborús front átvonulása után amerikai fogságba került. Hazatérése után a kistarcsai internálótáborba vitték, ahonnan az erdélyi zsidók aláírásával igazolt, 1946. január 29-ei keltezésű, Sarmaság községi bizonyítványa szabadította ki.
A 198/1946 iktató számú községi bizonyítvány, amelyet alább pásztázva, hasonmás változatban is közlünk, így fogalmaz:
„Alulírott Sarmaság községi elöljárósága hivatalosan igazolja, hogy É r t é k e s J ó z s e f, aki 1941 és 1942 években Sarmaság községben mint csendőrtörzsőrmester teljesített szolgálatot népszerűségével és kifogástalan magatartásával az egész község lakosságának – nemzet különbség nélkül – a közmegbecsülését váltotta ki. -
Nevezett, mint csendőrtörzsőrmester a községünkben eltöltött szolgálati ideje alatt, az akkor érvényben levő fasiszta rendeletek alapján a községünkben lakó zsidó nemzetiségűekkel a legnagyobb emberséggel bánt el és a tudomásunkra jutott adatok alapján a zsidóságot elnyomó és egyes előnyökből kizáró rendeleteket sohasem alkalmazta velük szemben szigorral, sőt azoknak következményeiről előzetesen és bizalmasan értesítette, úgyhogy demokratikus magatartásával kiérdemelte az összes lakosság szeretetét.” (kiem. szerk.)
Sajtószolgálatunk köszönetet mond Értékes József csendőrtörzsőrmester Kalocsán élő lányának, Lakatos Lászlóné született Értékes Eszternek azért, hogy v. Vörösváczky Csaba közvetítésével rendelkezésünkre bocsátotta e fontos dokumentumot, amely Értékes József révén a valósághoz közelebb álló ábrázolásban mutatja be a kommunizmus idején és azt követően sokat kárhoztatott magyar királyi csendőrséget.
Kakastollasok – jobbról Értékes József
Sarmaság községi bizonyítvány
MVSZ Sajtószolgálat
8098/131111